80. AMIT BÁNFFY MONDOTT
80. AMIT BÁNFFY MONDOTT
Budapest, Bécs, Ischl, Geiger Gizella, Singer, Janacsek fölött ezennel napirendre térünk. Maradhat Khuen-Héderváry avagy mehet, lapulhat vagy vadulhat a kamarilla, folyhat vagy halhat a hecc. Most már a nagy törvény parancsol. Az élet. Baj van, fuldoklunk. Ki kell mászni minden áron. És eszünkbe jut, amit Bánffy mondott. Különös nap volt az a pénteki nap. Arra ébredt Budapest, hogy október van, csúnya hideg eső esik. Szapáry lemondott, s nagy disznóságok várhatók. Dideregtünk, míg a Bimbó utcából átszaladt velünk a kocsi. Pedig a lelkünk égett. A nagy, új ház vidékén száz és száz ember ácsorgott. A karzatokra már aranyakért sem lehetett jegyet kapni. A zagyva, léha Budapest remegni látszott az igérkező gyönyörűségektől. A cifra, nagy ház bent forró volt. Reszketett, verejtékezett mindenki. És röpködtek a hírsirályok. Vihar lesz, pusztulás… És mi arra léptünk be hogy Barabás beszél. Bánffytól jöttünk, az ő szavai csengtek füleinkbe s itt Barabás beszél. Egy pillanat alatt kiváltunk, kiestünk ebből az egész nagy forrongó gömbből. Valami csodálatos hidegség kapott magasra bennünket, s mi fagyosan, gúnyosan, megvetéssel néztünk az egész kavarodásra. Ömlött a hang Nagyvárad követéből. Hang, hang, hang. Komédia. Khuen-Héderváry szimulálja a nyugodtságot. Kubik kínosan hahotázik. Nessi nyafogásából kiérzik a félelem valami nagy veszedelemtől. Olay sem olyan bátor mint máskor. A mágnások hetykesége is csinált. Meg van itt ijedve mindenki. Szinte várja az ember, hogy fölzokog a pártközi kórus:
– Jaj, jaj, jaj. Mindent meg fog tudni az ország!
És egyre cseng még a fülünkben Bánffy mondása:
– Ezzel a parlamenttel nem lehet dolgozni…
Nem bizony. Nem lehet. Pfuj! Ahogy hidegen és magasból nézzük, látjuk a maga szánalmasságában ezt az embersereget. Jó, jó. Igaz, hogy ez az ország nem érdemel sokkal különbet. Ez urak legnagyobb része vesztegetések árán került be ide. A többi a nagy rangja, a nagy huncfutsága vagy a nagy hangja révén. De mégiscsak nagyon alrendű sereg ez. Jó szándék itt kevés van. Intellektus még kevesebb. Karakter a legkevesebb. Így gondolta a felséges parlamentet, aki először gondolta? Ez a parlament még sem lehet Magyarországnak az arca…
Míg fönt, magunkban tépődünk, lent a politikus urak között elmúlott a tépődés. Nem lesz semmi baj. Elnapolják az üléseket. A parlamenti bizottságnak lesz tán esze, hogy nem hurcolja meg a felséges nép képviselőjét. Szinte leolvastuk az arcukról a közös, titkos, nagy megállapodást, bele lehet rántani az ügybe mindenkit, ha kell, a horvátot is, de egymást nem, képviselőit nem…
Futottunk, rohantunk a díszes, nagy házból. El akartunk felejteni mindent, amit láttunk, megéreztünk. Szegény, jámbor magyarom, bizony mondjuk neked sem a Hajdú Etelka szalonja sem a Geiger Gizella alkóvja miatt ne szomorkodj. Ez a szalon, ez az alkóv nem is olyan erkölcstelen hely, mint… Nem írjuk ki, mert az ügyészség pört indít. És inkább elcsukatjuk magunkat a kotyikleti gazdakörért, mint a mai magyar parlamentért.
Ha már az őszinteségért magyar uzus szerint börtön jár. A mai magyar parlament nem érdemli meg azt sem, hogy megbélyegezzük. Erkölcstelenségéből hiányoznak az imponáló, a nagy stílus jelei is.
Ez a parlament nem azért sülyedt bele a pocsolyába, mert a repülést nem becsüli sokra. De, mert nem hiszi, hogy pocsolyán kívül van valami más is a világon.
Avval teszünk ez írásunkhoz pontot, amit Bánffy mondott. Első, legelsősorban ettől a mai magyar parlamenttől kell megszabadulnia az országnak…
Nagyváradi Napló 1903. augusztus 8.
A. E.
