72. A NAGYVÁRADI UTCA
72. A NAGYVÁRADI UTCA
A nagyváradi utca vizsgázott vasárnap. Veszedelmes utca. Erkölcsét, lélekrajzát nehéz volna adni. Annyi bizonyos, hogy veszedelmes. Nem hasonlít a budapestihez. Még kevésbé a többihez. Íme egy rendkívül karakterisztikus kis eset.
Mikor a tömeg rávetette magát a szabadelvű urak seregére, egy budapesti, elegáns, panamakalapos úri ember szembekerült egy pirospozsgás, derűs arcú mesterlegénnyel. A legény kezében hatalmas dorong volt. Éppen abban a percben bunkózott le vele egy esőköpenyeges fiatal urat. A legény felemelt bottal közeledett a panamakalapos úr felé. Ez nyugodtan húzta meg esernyője fogantyúját. Pompás, hatalmas, acéltőrt rántott ki a parapléból. A legény leeresztette a botot. Egy párizsi gamin szeretetreméltóságával mosolygott, valóságos eleganciával emelte meg mosolyogva a kalapját, megfordult s elindult olyan ellenfelet keresni, aki nem hord tőrt az esernyőjében.
A nagyváradi utca hősei emlékeztetnek a párizsi torlaszcsinálókra. Mosolyogva, kedélyesen csinálják a forradalmat.
Mesésen, bátran harcolt negyven-ötven emberrel Meskó Boldizsár. Erről a tusáról csodákat beszélnek. Mikor aztán a karja megbénult, a fejét belepte a vér, elvitték a harctérről.
Egy kis ötéves leányka az édesanyja kezén látta ezt a harcot. Ő is, az édesanyja is halálos veszedelemben forogtak. A kis leány hangosan zokogni kezdett:
– Megölték a bácsit! Meghal a bácsi!
Ez a zokogás pár száz fölizgatott embert okvetetlenül kijózanított.
A katonákat szinte szeretettel látta munkában a tömeg nagyobb része. A katonáktól nem félt. A nagyváradi utca voltaképpen a rendőrséget is azért utálja, mert tudja róla, hogy gyáva, s bajt, veszedelmet csak a gyáva emberek szoktak csinálni.
Úgy mondják, hogy húszezer darab téglát dobált el a tömeg. Ez bizonyítja, hogy a vasárnapi harcban a kedélyesség dominált. Ha ezt a húszezer téglát ötvenezer dózisban komolyan és dühvel kezeli a nép, talán az új városház tornya sem áll ma már.
A budapesti lapok mintha kiválogatták volna az embereiket. Az újságírófajta egyébként is ideges. De például a kedves, komoly Goda Gézából egy kis utcai harc valóságos Marat-t csinál, ki nyakaztatni tudna. Dr. Béla Henrik, Mandovszky Richárd stb. mind kész forradalmárok, ha az idegeik mozgásba jönnek. Csak Lóránt Dezső maradt magyarul szólván slágfertig, aki káromkodik is, ha kell, de gondja van rá, hogy előkelő maradjon.
Voltaképpen az a szörnyű forradalom, melyről másnap az ország képet kapott, az újságírók idegeiben zajlott le, a becsületes, hasznos, de nagyon érzékeny, nagyon elkínzott idegekben.
Az ostromállapot valójában már mulattatott mindenkit. A katonai táborozás érdekes látványosság, és a nagyváradi ember él-hal az érdekességekért. Már este hét órától kezdve csak a fantáziák dolgoztak. A külvároson szemtanúk hirdették, mint vágtak két darabba egy öregasszonyt és négybe vagy ötbe egy kisgyermeket.
Tizenkét órakor, éjfélben, e sorok írója bekóborolta az utcákat. Alig lehetett egy élő lelket látni. A Szent László tér sarkán a lépések alatt nyikorgó üvegcserepek, a szétszórt tégladarabok s a szokatlan nagy csönd jelezte, hogy itt történt volt valami. Reggelre jóformán ennyi jel sem maradt. Egy pár elkésett fantázia rémítgetőzött újabb utca-mozdulásokkal.
Az utca nem mozdult meg. Kikedélyeskedte magát, s elpihent. Ez a nagyváradi utca. Vasárnapi vizsgája azt mutatja, hogy jó lesz nem idézgetni. Egyelőre – mint Khuen mondja – csak pihenjen a nagyváradi utca. Mert amennyi kedélyességgel tud harcolni, még nagy dolgot művel egyszer. Egyelőre pedig nincs szükség nagy dolgokra…
Egyelőre… És egyelőre bele kell törődni, hogy az utca, specialiter… a nagyváradi utca a szociáldemokratáké. Az utcán ők uralkodnak. Ők a legérettebbek, legöntudatosabbak. Egy szemhunyorgatásról ért négy-ötezer ember. És tagadhatatlanul értenek a szép szókhoz is. Mikor Kossuth Ferenc zászlóját széttépték, Izrael Jakab, a szocialista vezér így jelentette ezt:
– Széttéptünk egy zászlót, de nem a trikolort téptük szét, hanem a Kossuth Ferenc nevét.
A századost, a derék Wenderinszkyt nagyon is agyondicsérték már. Még baja lehet belőle. Ám mégiscsak meg kell írnunk egy érdekes ideát.
Néhányan indítványt akarnak beadni, hogy válassza meg Nagyvárad város díszpolgárává a derék katonát. Egy negyvennyolcas kuruc pedig nem kisebb ötlettel rukkolt elő, mint hogy milyen derék volna függetlenségi képviselőnek megválasztani a kapitány urat.
Bizony, sok temetés lett volna tegnap, ha a katonáknak nem Wenderinszky kapitány osztja a parancsot vasárnap.
A Pável-tüntetés óta igazi erővel vasárnap mozdult meg újra a nagyváradi utca. Jó lesz vigyázni azoknak, akikre tartozik, ne legyen mostanában komoly ok az utca megmozdulására. Kedélyesen, hirtelen vérpatakokat tudna fakasztani a nagyváradi utca.
Nagyváradi Napló 1903. július 15.
