47. STRÓFÁK A TŐZSDÉRŐL ÉS VIDÉKÉRŐL
47. STRÓFÁK A TŐZSDÉRŐL ÉS VIDÉKÉRŐL
Ül az asztalnál egy szép fejű, öreges, úri férfiú. Vádló és védő között ül. Ül és figyel. Délről, messzi útról, szabadságról érkezett haza Budapestre, s mindjárt robogott a gyorsvonattal ide, Nagyváradra, hogy leszámoljon egy falusi szatócsemberrel, ki elírta magát egy vidéki lapban… A szépfejű öreges úri férfiú neve Kornfeld Zsigmond. Első finánc-kapacitása ennek a kis országnak, csengő milliók nagyura, a budapesti tőzsde vezére. Egyébként közjogi méltóságú úr, magyar főrend úgy mellékesen. Mit akar ez a hatalmas úr Fischer Adolffal, a buttyini szatóccsal?…
*
Itt is, ott is mondogatják: Fischer M. Adolfot fölmenti az esküdtek verdiktje. Bizony az lehet. Az a bestia tőzsde! Ökölbe szorul a szittya marok, ha tőzsdéről hall a szittya fül. És ezen a földön elszittyásodik az ember. Szittya itt – urambocsáss – a zsidó is. Egyébként pedig a zsidó az oka mindennek, meg a börze. Az volt az igazi indusztria, mikor párducos őseink nyugatra csapkodtak, s elhoztak minden elhozhatót. Csak még egyszer puhíthatnánk nyereg alatt lóhust. Minek ide több kalmár, mint ahány előleget ad a lábonálló gabonára? A tőzsde, a gaz merkantilisok, a zsidók… Közben aztán a budapesti tőzsde leköt egy darabka nyugatot ez ázsiás földön, s Kornfeld Zsigmond hitelt csinál Magyarországnak, megereszti a pénzfolyót, csinál annyi nagyot és hasznosat eszével, pénzével és tőzsdéjével, mint két parlament és öt kormány. De minden pillanatban készen kell állania, hogy őt és társait legazemberezi barátságosan vagy vadul a buttyini szatócs és gróf Károlyi Sándor között valaki. Valamelyik szittya.
*
Egy hollandus tőkés emberrel beszélgettünk egyszer.
– Különös ország ez az önök országa – mondotta nekünk. – Itt még ma sem tudják, hogy mi a pénz. Persze nincs is sok belőle. Ez az ország hír szerint a gavallérok országa. Nálunk ha valaki a megigért köteles fizetést nem teljesíti a megállapított órában, elveszett. Itt egészen nyugodtan: nem fizetnek az emberek.
…Hátha még megmondottuk volna a hollandusnak, hogy éppen az nálunk a gavallér, aki nem fizet, s a vágyak vágya a pénzt munka és felelősség nélkül megszerezni, s elszórni mindjárt. Ha aztán nem vigyáztunk a pénzünkre, tönkretett bennünket oktalan szittya gazdálkodásunk, akkor gazember a világ. Káromkodunk, s azt szidjuk, akit a közelben érünk, s akit divat szidni. A tőzsdét pedig divat ma nálunk szidni. Viszont Kornfeldnek is igaza van, miként igaza volt Sándor Pálnak, mikor a junkereskedő, agrárius krakéler ellenében beállította magát a porondra merkantilis krakélerként. Bizony csak álljon elő a tőzsde, s húzassa a deresre akár Fischer M. Adolfot, akár gróf Károlyi Sándort, amelyik előbb kerül kézbe…
*
Kultúrországokban is bántják a tőzsdét, s nem csak az elmaradottak. Bűnőzhet s bűnözik minden institució, mely a mai társadalmi renden épült. Ám vad rondító vágy a tőzsde, a modern gazdasági élet e levegője ellen csak nálunk ég s a Fidzsi-szigeteken égne, ha ott is volna tőzsde. Nálunk, hol a modern társadalmi élet levegőjét, a sajtót is úri tempó lebecsülni, hol nosztalgiás nyavalya űzi, hajtja az embereket – vissza Ázsiába, Fischer M. Adolf esett véletlenül kézügybe, a buttyini szatócs. Ám tessék leszámolni bármely fajtájú támadóval is. A nyakunkat adjuk ugyan oda, hogy a tiszteletre méltó magyar bírói karnak nyolcvan percentje nem tudja értékelni, s lerombolni valónak tartja a tőzsdét, s a jól kiválogatott polgárbírák pedig – kilencven percentben hoznak felmentő verdiktet, de megriadni ne tessék. Valakinek csak helyt kell állania azzal a szittya szándékkal szemben, hogy ez az ország egy szép földbirtok legyen feudális urakkal, vad kasznárokkal, elbutított néppel, marhákkal és trágyadombokkal.
*
Most halljuk, hogy fölmentették az esküdtek Fischer M. Adolfot. Egészségükre. Mi tisztelettel adózunk a vádló és védő között egész késő éjszakáig kitartó, szép fejű, öreges úri férfiúnak, ki minden kisajátított percével summákat veszít, de kitartott, mert le akart számolni Fischer M. Adolffal. Nem sikerült. De e bátorság, e nagy elhatározás mégis sokat jelent. Jelenti szittya szóval mondván, hogy két vége van a botnak. Megfogták már a másik végét, óh agrárius haza. Ma még nem, de holnap talán már ütni is fognak vele.
Nagyváradi Napló 1903. április 30.
A. E.
