36. JERUZSÁLEM ELŐRENYOMULÁSA
36. JERUZSÁLEM ELŐRENYOMULÁSA
Hordjuk csak össze a dokumentumokat. Nulla dies sine scandale. Persze fekete skandalum. Az nem lehet különben Nagyváradon sem érdektelen, hogy Szegeden az üres paloták lelkendezve várják a kongregációkat. Mert Szegeden bizonyára csak a paloták üresek, a koponyák nem, s ezért olyan kongregációs a kubikos város hangulata, olyan agrár a földetlen társadalom s olyan antiszemita a zsidó sajtó.
Úgy áll a bál – így írják –, hogy dr. Balassa Ármin, aki ügyvéd és lapszerkesztő Szegeden, körülbelül egy hét előtt „Hamisított mámor” címen tárcát írt az újságába, a „Szeged és Vidéké”-be. Irodalmi, művészeti, esztétikai szempontból egyformán becses volt ennek az írásnak mindegyik sora. Szólt pedig a tárca Bob hercegről és a vele egybeforrt dolgokról elmésen és szellemesen. A nagy sikert ért darab librettójának a szerzői: Martos Ferenc és Bakonyi Károly szerdán délelőttre hivatalosak voltak a Szegedi Dugonics-Társaság felolvasó asztalához, amelynél azonban nem jelentek meg, a szegedi újságszerkesztőkhöz írt levelükben azzal indokolván elmaradásukat, hogy kevés előzékenységet tapasztaltak az irodalmi társaság részéről, amelynek szépirodalmi osztályelnöke dr. Balassa Ármin, aki darabjukról a maga melléktekintetektől teljesen független irodalmi meggyőződésétől vezetett helyes tendenciával, a tények által minden tekintetben indokolt és elvileg jogosult cikket írt.
No és a szegedi újság-kollégák nekiestek a „Szeged és Vidéké”-nek, amely igen istentelen lap, mert élénk, intelligens, továbblátó Szatymaznál, aztán a minap pedzeni merte, hogy talán nincs okvetlenül szükség a keresztre az igazság termeiben.
Most már még a szegedi társadalmi viszonyokat kell ismerni. Nem is kisvárosi, de tanyai gondolkozás, prüdéria, babona, elfogultság. És vad antiszemitizmus. És a sajtóelvek. Óvatosnak lenni, galibát nem okozni, hangyabolyt kerülni és a többi. A „Szeged és Vidéke” mértéke betelt Martos és Bakonyi urak nagyon agrárius, úri érzékenykedése után. És Szeged legrégibb, legtekintélyesebb lapjában, melynek két jeles nevű, zsidó vallású, ergó született liberális szerkesztője van, cikk íródik az úri tempó kötelességéről és Jeruzsálem előrenyomulásáról. Jeruzsálem… Olyan lelkes, tüzes, tipikus magyar embert pedig tavaszi jókedvében termelhet az alföldi humusz, mint Balassa Ármin. De hát ha Szegeden istentelen zsidó mindenki, aki lát. Lehet erről tenni?
Csak annyit még, hogy Jeruzsálem előrenyomulását Tömörkény István zokogta föl, akit talán magyar Gorkijnak is nevezett már valaki, s aki elég neves magyar író.
Tehát új dokumentumunk ez: egy neves magyar író nem tudja azt, hogy az intelligencia a mi mai társadalmunkban körülbelül ott kezdődik, hogy valaki nem antiszemita, s a mai feketedő időben egy liberális újságban Jeruzsálem előrenyomulásáról beszél akkor, mikor egy írótársa bátor és értelmes véleményeket mond, ennyi a bűne. Ilyenek a mi Gorkijaink. Sokszor alantjáróbbak írásaik hőseinél. Valóban: Jeruzsálem előre nyomul. Egész Ázsia tudniillik. De nem az az Ázsia, mely már kínai kikötőibe is bebocsájtja a civilizált Európa gőzöseit, hanem az, amelyet – ha 1896-ban el nem vétették a számítást – ezer és hét évvel ezelőtt hagytak a hátuk mögött Álmos, Előd, Kund, Ond, Tas, Huba és Töhötöm.
Nagyváradi Napló 1903. március 28.
(ae.)
