25. NEM A VÁLASZTÁSRÓL ESIK SZÓ
25. NEM A VÁLASZTÁSRÓL ESIK SZÓ
Nem a választásról esik szó. Ki tudja különben is mi minden történik hajnalig odakint Magyarcsékén. Agyonverik-e utolsó esetben Adorján Emilt vagy csak a voksait fogják lepuffantani, – ki tudja? Dési Gézát elintézték fényes nappal. Adorjánt éjszakára hagyták, mert őmellette képviselők vannak. Nem lehet tudni, mi lesz. Vigye is az ördög az egész választást. Nem beszélünk róla. Csak a sikátorairól, amelyek odavezettek hozzá. Sötét, szűk s bizony kissé mocskos sikátorok ezek.
Miért kellett tegnap két szabadelvű jelöltnek pusztítani egymást Magyarcsékén? Miért kellett Dési Gézára rászabadítani auktoritást, szolgabírót, zsandárt és katonát?
Lehet, hogy keresztülhajtják Papp Jánost, ám egész Biharország tudja, hogy Papp Jánosnak volt a legkisebb tábora.
Azt akarta Széll demonstrálni, most mikor a parlament feloszlatásának mumusa riogat mind sűrűbben, hogy ő bánffybb tud lenni Bánffynál? Hiszen ezt tudtuk úgyis. Hagyjuk el ezt a sikátort is. Hagyjuk el azt is, melyen a keresztvíz írásos dokumentumát kérték egyik-másik jelölttől.
Beszéljünk csupán arról, hogy joga van-e a vármegyének meg nem változni? Mert érdekes dolog: a vármegye nem akar megváltozni. Székháza itt áll Nagyváradon, és Nagyváradot és a vármegyét egy évezred s egy világ választja el egymástól. Dölyfösen, ridegen lök el minden közeledést. Ráröhög a lassan-lassan mégiscsak fényeskedni kezdő kultúrára. A vármegye domínium. Grasszál benne a familia, s minden politikája családi politika. Divide et impera. Főképpen pedig meg kell mutatni a hencegő, írni, sőt olvasni is tudó világnak, hogy a hatalom hatalom – írás és olvasás nélkül is.
Pedig voltaképpen csak a szusz a régi a vármegyében, főként Bihar vármegyében. A dinasztiákból egy-kettő maradt meg. A dzsentri letört, s helyébe a réginél is talmibb dzsentri ült. Elmúltak a régi vagyonok is. Elmúlt Tisza Kálmán és egész iskolája. Kopottas, rozoga, penészes minden. Nagyvárad a maga nagy intelligenciájával, modern, új lelkével valósággal eltaszította a vármegyét.
Fent a hatalmon az az irány dominál, mely ellen Tisza Kálmán legádázabban küzdött. Főispánt akkor cserélnek Biharban, amikor akarnak. Tisza István már protezsálni sem tud… Micsoda joga van hát a vármegyének meg nem változni? Micsoda joga van a vármegyének tovább is gőgösnek, elmaradtnak, elfogultnak, antiszemitának, családi berendezésűnek és – kínainak maradni!… Főképpen szabad-e a vármegyének teljesen elmaradni Nagyváradtól, a haladástól, a kultúrától, az élettől? Nem vagyunk keserűek. Bizonyisten nem a választás miatt haragszunk. Régen bánt, izgat és nyugtalanít bennünket ez a kérdés.
A világ halad. Az állam maga is egyre szociálisabb állam lesz. A vármegye megmarad úrbéri berendezésűnek. A vármegye megátalkodottan istápolhat ostoba tradíciókat, mialatt ő maga egyre vénebb, haszontalanabb, korruptabb és korlátoltabb lesz. Ismételjük: nem a tegnapi választás fáj. Még az sem, hogy a vármegye ismét antiszemitáskodott. Végre is manapság több intelligenciájú indivídiumok [!] és testületek is estek antiszemita nyavalyába, mint a vármegye. Az sem fáj, hogy a vármegyét egymás után éri a blamázs. Csak az a hallatlanul impertinens állapot bosszant és bosszanthat is minket, hogy a vármegye még mindig mámorosa a hatalomnak, atrox és javíthatatlan.
Jóslást mondunk. Sokáig ez így nem tarthat. Lesz itt Bihar vármegyében olyan krach, amilyet még nem pipált a világ. Büntetlenül és jogtalanul nem lehet hadakozni a való állapotokkal, az intelligenciával és a haladással. Mert a vármegye nemcsak az osztozkodó familiából áll. A vármegye népe felmondja egyszer a bérletet. Mert a vármegye mai urai valósággal kibérelték a vármegyét, és bérlettel még sohse éltek így vissza.
Írtuk pedig mindezt nem éppen a választás miatt, s azoknak, akiket illet, megsúgjuk, hogy ez írásunkban a sorok között van a több olvasni való. De jövünk esetleg majd doronggal is…
Nagyváradi Napló 1903. február 25.
A. E.
