20. A HÉTRŐL
20. A HÉTRŐL
…Farsangolunk. Maszkkal és maszk nélkül. Csupa farsangolás a világ. Genftől Krusedolig, Szentpétervártól Macedóniáig. Nagyon pompás kis kázus, hogy éppen e farsangoló szezonba kellett becsapnia a háborúhír mennykövének. Szörnyű módon megijedtünk. Az örök békét az idegek fogják a földre hozni. A modern embernek minden idege lázadoz, ha vérengzésre gondol. Bizony, egy új boszniai exkurzió nem volna utolsó szenzáció, s nem volna becsületes, emberi dolog sem. Annyi szinte bizonyos, hogy a magyar legényeknek kellene menni újra. Születne-e újra annyi nóta, amennyi a boszniai véres hecckor?… Mi azt hisszük, hogy most sírni sem volna kedve a magyar bakának. Nem tudnók megmondani, mi erősítse és lelkesítse őket… De szép dolog is lesz pár száz esztendő múlva, mikor a nebuló nem akarja elhinni a tanítójának, hogy embertelen vérengzések úgy is keletkeztek, mint keletkezett vala a boszniai hecc, s mint fenyeget ez a mostani.
*
Magyarcsékén is folyik a farsangolás. E nagy gabalyodás fölé szögeződnek most a tekintetek. Ez a harc, ez a gabalyodás különös és pikáns. Dr. Dési Géza felé fordul a legtöbb szimpátia. Alighanem a választók részéről is, mert Dési Gézát támadják legdühösebben a hivatalos pennák.
Az ember derülhet ezen. Dr. Dési Gézának tudniillik pártegységről prédikálnak. Ugyan kérem, hát van-e egyetlen kormánypárti ember Magyarországon? Még Széll Kálmán sem az. Dr. Beöthy László éppen nem az. Talán az egy Hegyesi Márton. Neki van ehhez csak képessége. Hisz a mai kormánypárt a legvegyesebb kereskedés a világon. Aztán a másik szörnyű vád, hogy még várta szegény Fassie Tódor elföldelését, már kiment a kerületbe. Ma, mi megtudjuk, hogy a vármegyeházán még előbb folytak diszkrét, hivatalos tárgyalások Fassie örökéről. Egyebekben pedig Krausz Dávid mondott erre egy jelesül találó anekdotát.
Egy házasságközvetítő meghallotta, hogy hirtelen meghalt egy asszony, akit ő hozott össze a férjével. A férjet komoly, a házasságot szerető férfiúnak ismerte a házasságközvetítő.
– Ezt meg kell házasítanom újra – gondolta.
És kiutazott hozzá. Éppen a temetésre érkezett.
– Még sem illik ilyen gyászos órában beszélnem vele – mormogta, s végignézte a temetést. Majd ha a temetőből jönnek.
Így is tett. A temetőből jövet odasompolygott a bánatos férj mellé…
– Bocsásson meg… E gyászos órában… De az élet… Végre is új feleség kell…
– Barátom – mondotta a férj –, maga elkésett. Már délelőtt volt itt egy sádchen és elintézte a dolgot…
Így járt volna dr. Dési Géza is, sőt lehet, hogy így járt még így is – fűzte az anekdotához Krausz Dávid.
*
Monna Vannáról, Maeterlinckről és Maeterlincknéről még mindig sok szó esik. Itt Nagyváradon sokan osztják a. e. véleményét, hogy Monna Vannát a felesége iratta Maeterlinckkel, s a felesége szállította le ilyen mélyre. Mert érdekes dolog: az írók legtöbbször a színésznőkkel foglalkoznak, rajongóan, betegen, sokszor egy életen át, s a színésznők közül alig egy-kettő emelkedik föl egy valamirevaló író megértéséig s értékeléséig. Előttünk mondta egyszer Márkus Emília:
– Kóbor Tamás… Ugye, író az? Az a nagy orrú, akivel Velencében találkoztunk?…
A kis Szohner Olga itt Nagyváradon egy társaságban Bródy Sándorról lévén szó, így rukkolt ki:
– Azt mondják, hogy érdekes ember s jól ír. Én nem szerettem, mert mindig hosszú körmöket hagyott…
Még van néhány ilyen esetünk. A színésznők legfeljebb azokat az írókat érdemesítik figyelemre, kik az ő számukra írnak darabot. Maeterlinckné is azóta tarthatja valami embernek az urát, mióta Monna Vannát megíratta vele.
Nagyváradi Napló 1903. február 15.
