14. NOSTRA RES AGITUR
14. NOSTRA RES AGITUR
Franciaországban: nostra res agitur. Mindnyájunknak, az egész jövendő emberiségnek sorsát edzik a tűzben, pörölyözik, formálják a világ nagy műhelyében: a mindig izzó, szikrázó, morajló Párizsban. Csodálatos, de megfejthető módon: a magyar társadalomnak csupán két legérzékenyebb szerve érzi ezt: a klerikalizmus és a szabadkőmívesség. A többi magyar alig lát és tud többet a breton parasztnál vagy valamelyik agg francia márkinénál: üldözik a szegény nővéreket és a jámbor abbékat. Pedig Franciaországban az dől el most, hogy föl lehet-e már végre szabadítani az emberiséget, lehet-e végre világosság mellett a kultúra útján előretörni a boldogság felé… Nem a jakobinusok harcolnak a csuhásokkal, hanem az ész a megzápult szívvel, a világosság a sötétséggel, a fölszabadító humanizmus a leigázó deizmussal. Nostra res agitur…
*
Combes-ot alighanem levette a lábáról az úgynevezett tudományos reakció. Az a hülye elmélet, hogy a társadalom csak vele egy idős erkölcsi elvek mellett egzisztálhat. Már Combes azt vallja, hogy a klerikalizmussal nem lehet könnyen, radikálisan elbánni, mert sok évszázad alatt beleszívódott a társadalom vérébe. Ez valami kificamítása az evolúció elvének, reakciós kisajátítás. Brunetière az atyja ennek az idétlennek. Apostolainak száma most már légió. Valóságos tudománya van már Franciaországban a reakciónak. A mi Prohászkánk is ezektől tanult. Ez új apostolok már nem bíznak abban, hogy a hitnek, a vallásnak egymagában elég ereje legyen az embereken. Azt prédikálják tehát, hogy a vallást kultiválni, esetleg fejleszteni is kell utilitárius szempontokból, mert a vallás mindennél megnyugtatóbb, boldogítóbb és hasznosabb. Mikor Coppée, a poéta, zsolozsmáival megszégyeníti a legöregebb rózsafüzéres nénit, szabad gondolkozók, valósággal új enciklopédisták, bigottságba süllyednek: mi nem csodálkoznánk, ha Combes Saulusból Paulus lett volna.
De félni nem kell. Jaurès a francia kamara alelnöke. Az új, emberséges, világos világot nyomja, hajtja fölfelé az örök kauzalitás, az egyetlen igazság: a természettudományi. Csak a gyöngék roskadnak térdre. A kemények többen vannak, s Párizs, e csodás műhely izzó, háborgó.
A jövendőt formálják ott. A jobb jövendőt. Mindnyájunk jövendőjét. Nostra res agitur.
Mi nekünk nem lehet a francia példát egyszerűen utána csinálni. Mi elmaradtunk messze. Csak az ideák szárnyaltak el hozzánk. A körülmények, a dolgok még nem. Nálunk még nem volt meg az a forradalom sem, melyet a francia már felejteni kezd. Nálunk a harmadik rend győzelmet sem aratott, s máris lejárta magát, de emellett a feudalizmus majdnem olyan, mint Dózsa György idejében, amihez aztán szinte őrült hallucinációképpen hangzik a modern proletárok új Marseillaise-e. Ilyen káosz még nem volt azóta, hogy az első vízcsepp leverődött az ősanyagra. Mi lesz ebből? Sok dolgot előlről fog kelleni kezdeni. De legeslegelső sorban jöjjön már az a radikalizmus. Nekünk elől kell kezdeni a dolgot az első rendnél, aztán a másodiknál s a harmadiknál végre. A rangokkal, kiváltságokkal, ősdurvaságokkal, arisztokráciával és klérussal, s a kiszipolyozó tőkével egyszerre kell végezni. Hogy? Tekintsünk Franciaországra…
*
Nostra res agitur. Ha élni akarunk, kezdjünk már az élethez. Oldjuk meg magyarul a problémáinkat. Mert ugye nem kedves kilátás, hogy esetleg a porosz Bebelek vagy a szláv Bakunyinok utódai fogják ezt elvégezni helyettünk – ha majd germán vagy szláv tenger ömlik a mi élhetetlenségünkre!?
Nagyváradi Napló 1903. február 1.
A. E.
