123. EGY TÁRCACIKK

Teljes szövegű keresés

123. EGY TÁRCACIKK
– Ady Endréről –
A „Debreczen” című lap, egyik legközelebbi száma „Ady Endréről” című tárcát közöl. A tárcacikk írója „Szabad hajdú”, mely ifj. Móricz Pál szerkesztő ismert író neve. Ady Endre „Dankó Pista” című, a napokban közölt versének ötletéből íródott ez a cikk, melyet érdemesnek tartunk leközölni. A cikk a következő:
Ady Endréről, az ösmert nevű váradi újságíróról, ifjú írótársamról írok néhány sort, mielőtt a nekem tetsző egyik versét, az ő utólagos jóváhagyása mellett közölném.
Nem cimboraságból írok felőle. Hisz mi ketten nem is ösmerjük egymást. Amennyiben pedig írásainkból ösmerhetjük egymást, ez az ösmeretség korántsem kapcsolta össze a lelkünket… Sőt Ady írótársamnál, mint a heves ifjúnál természetesebb is, többször élesebben tört ki az ellenszenv. De előttem az őszinte ellenszenv tiszteletreméltóbb, mint az alattomban áskálódó hamis barátság, azért ellentétes irányunk, az írásunkban dicsőített elvek, eszmények ellentéte dacára is érdekkel olvasgattam az Ady E. lávaként izzó, de sajnos, többször lávaként is pusztító cikkelyeit melyek azt a meggyőződést gerjesztették bennem, hogy Ady Endre tehetségét rosszra fordítja.
Pusztít, rombol, tagad, csúfolkodik, gyűlölködik azon körben: meddig ereje hat, és éppen azokkal szemben mostoha, kiknek véréből származik, kiknek egyéb bűnök nincs, minthogy dacára a Vázsonyi-féle újmódi piros lobogónak, hűségesek a magyar föld és a magyar faj cicomázatlan erős Istenéhez. Noha Ady Endre szerint „honkanászok”, hülyék az ilyenek, a világpolgárság piaci csurapéjáért nem akarják kifordítani önmagukat a magyarbőrből… Pedig Ady Endre is ebben a bőrben született és saját példájából okulhat, minél inkább szabadulni akar belőle, annál inkább pusztul, sorvad az ereje és a vedlésnél tovább nem viheti. És a születéssel együtt fakadt, a neveléssel együtt fejlesztett nemzeti eszményeket tagadván, azokat végleg nem irthatja ki és bármily tarkabarka idegen köntöst ölt is magára, az idegen Istennek nem férkőzhetik közelébe.
Mi vár így reá? Csalódások. Késői bánat. Erőt, tehetséget, emésztő meddő küzdelem. A meghasonlás.
És midőn az ősi erős éltető napsugárt megveti, tévelyeg. Hová vezetheti az útja? Görögtüzes, jégvirágos, rideg, hideg, idegen világba… Midőn becsapódott mögötte a kriptaajtó – íme a küzdés vége – jégtrónusról, megközelíthetetlenül vigyorog reá a vágyvánvágyott eszmény a nehéz arany és gyémántköntösös idegen bálvány Isten, mely érzéketlen iránta… Ekkor majd azokról a csúfolt, megtagadott mezőkről életvigasztaló ereklyeként hatna egyetlen mezei árva virágszál is…
És higgyétek el, de higgye el nekem azt különösebben Ady Endre is, az én lelkemben az ellenszenv zordon húrja már engedett, sőt – midőn vergődéseit figyelem – részvétté lágyult át. Görögtüzes, jégvirágos világ az övé, melyben a múló, maradandó, hatás nélküli diadalokat áldozatként dobott szíve vércsöppjei árán erőszakolta ki Ady, az újságírás Molochjának karmai között vergődő magyar költő.
Azt is feltételezem, hogy látszólag nem ilyen csüggesztő az Ady Endre helyzete. Nevetgélve, bútfelejtő poharakat koccintgatva, mesterséges izgalmak által mámort erőszakolva, újságírói szertelenkedések miatt olcsó tömjénben förösztve, elégedetlenséget, derűt színlelve éli az Istenkísértés sorvasztó napjait de mindezt pedig nem bizonyítom mással, mint Ady Endrének alább következő gyönyörű költeményével, melyet Dankó Pistáról írt és melyben keservesen, őszintén jajdul fel az ő természetellenesen temetgetett, hiába temetgetett szenvedő magyar lelke…
Ady Endre bizonyára hálás az ifj. Móricz Pál figyelméért, kit személyesen nem ismer s kivel csak a laphasábokon akaszkodott össze egypárszor, de minden válasz nélkül nem hagyhatja az ifj. Móricz Pál írását. Mi válaszolunk Ady Endre helyett. Mi, akik legjobban ismerjük őt. Biztosan állítjuk, hogy Ady Endre nem vágyik vissza abba a magyar bőrbe, mely sujtásos, sallangos, zsinóros, betyáros ruhát kér. Eléggé magyar ő, mert hogy nem is lehet más s az a harag, melyet ő a reakciós magyarság, olcsó nacionalizmus, fajtenyésztés agrárizmus iránt érez, mindenkiben megvan, aki amellett, hogy magyar ember, kultúrember is akar lenni. A népies nemzeti stílus hát az ő stílusa nem lehet. Kétségei minden modern gondolkozó embernek vannak. De az Ady Endre kétségei nem olyanok, amilyeneket ifj. Móricz Pál sejt. Egy csöppet magasabb régiókból valók. Egyébként világosan lát, céljait ismeri s életével tud rendelkezni Ady Endre. Ifj. Móricz Pál érdekes, csinos tehetség. Nagy tévedéseit is meg tudjuk érteni, Szeged, Debrecen s a sok kedélyességével megejtő és látásrabló magyar-kúria-élet [okozza]. Velünk volna ifj. Móricz Pál, ha sorsa a szűk mezsgyék helyett az országútra hozta volna ki, ahonnan látni lehet. Mindenesetre a nagy erejét mutatja, hogy még így és még most is tud ellenfeleiről elég hidegen ítélni. Mi előbb megtettük ezt s mindig sokat tartottunk ifj. Móricz Pál felől s mindig sajnáltuk, hogy az ő nagy ereje kicsi emberekhez illő tollászkodás közben kopik el.
Nagyváradi Napló 1902. november 6.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem