105. [A NAGYVÁRADI NAPLÓ JUBILEUMÁRA]
105. [A NAGYVÁRADI NAPLÓ JUBILEUMÁRA]
[Levél Fehér Dezsőhöz]
Régi kedves barátom,
valamikori főszerkesztőm, tudom én jól, hogy pompás s nekem egykoron minden tribünt pótoló lapod jubileumára nagyon szép, díszes, hosszú cikket kellene írnom. Nagyvárad s a Nagyváradi Napló volt életemnek s energiámnak tetője, a szép fel. szerkesztés ideje, mikor az ember könnyen kaphatta és viselte a fogházülés napjait is. A te emlékezéseid sorvonata engem is bevont egy kocsinak: talán igazad van. Emlékezhetsz, hogy a Nagyváradi Napló bőrét mindig a magam bőrének éreztem, s a te belátásoddal csinálhattam a legharcosabb, legegyetlenebb lapot sokáig a vidéken, sőt Budapesten. Én azóta állítólag megharcoltam lelkem, egyéniségem nagy harcát: örömem kevés ebben. Szebb volt titkolt királyi érzésekkel, pangva és lappangva, a Te lapod csinálnom. Most öt professzor állítja, hogy rosszak az idegeim, a szívem, a tüdőm, a vesém, s mindez nem bánt annyira, mint hogy nem lehetek a Nagyváradi Napló egykori lelkes[,] elszánt ifja.
A Te lapod igazolta Nagyváradot és vidékét, igazolt Téged és engem, s boldogan gondolok arra, amikor örökös hűségesküt tettünk egymásnak s ma már győzedelmes lapodnak. Én, látszólag[,] megszegtem az esküt, de ma is, mint újságtalan újságíró, repesve gondolok régi hitemre, szerkesztésemre, lapodra s lapunkra, reánk. Áldjon téged s tieidet az én Istenem, s vigyen százszoros sikerek felé.
1912. szeptember végén.
Nagyváradi Napló 1912. október 3.
Ady Endre
