104. A MAGYAR MACEDÓNIA
104. A MAGYAR MACEDÓNIA
Macedóniára gondolnak Bécsben az udvari bolond, hódítóvágyúak, és az történt, hogy Magyarországból csináltak – Macedóniát. Így történt, ha nem is akarták, és mi tudomásul vesszük, hogy bérelt bandákat szabadítottak rá erre az agyonsanyargatott országra. Készen voltunk már csodálatos erőfeszítéssel a legszebb, legemberibb lendületekre, s ekkor a fejünk fölött cinkoskezet fogtak a cézári őrület s a brigantis mindenrekaphatóság. Perverz, őrületes bitangságok, parolaadás elvetemedett összeszegődése állott ki egy lehető, kultúrás, új Magyarország ellen. Vészes, szörnyű, nagy pörünkben együttes harcot zúdítottak reánk a legserenissimusabb agylágyulás, középkori katona-őrület, magyar junkerség, elszánt kalandorság s fölbiztatott harácsolás.
Mit gondolnak ezek a különben nem gondolkozásra termett senkik: lehet-e föltétlenül bízni egy mégiscsak nyugtalan szívverésű ország örökösnek látszó elfásultságában? Nem próbálnák-e meggondolni, hogy a fölülről küldött forradalom az egyetlen, ami a lankadt és lentes milliókat nagyszerű forradalmárokká cseréli át. Hiszen ma már volt, egykori házi gyilkosaink is megtéréssel szegődnek hozzánk, s bármennyi energia halt is meg hasztalanul, még mindig maradt annyi, hogy hirtelen földönthessen mindent.
És mit akarnak a vérrel, amelynek kifolyása [nem] csak a sebesültet gyöngíti, de vadul megérezteti saját vérét annak is, akinek csillapodott mozgású-járású volt az életnedve? Hogy képzeli egy szemenszedett, hitetlen, értéktelen, silány, bérelt banda, hogy ezek után meg ne gyógyuljon és dühödjék a magyar társadalom ezerféle összeforratlansága.
Harcostársakul ma már mindenkit elfogadunk, aki nekünk segít, s megbocsátjuk a múlt hitbeli és erkölcsbeli fogyatékosságokat is. Védelmi, de egyben megtorló harcunk olyan megtisztulásokra ad lehetőségeket, mint a zord mózesi törvények. Mindaz, ami Európában konok, fölkent fejek által terveződik, csak miáltalunk vagy ellenünk, avagy testünkön keresztül történhetik meg. Az a cudar végzet, amely ilyen rossz geográfiai ajándékkal kedveskedik nekünk, ma már bizalmunkká és hitünkké változott. Itt van már a fölségesnél fölségesebb munka, a lelkekbe elültetett nyugtalanság is: hiába cinizmus, bandaerkölcs, cinkosság, bérencség és látszólagos járomba-töröttség: mi nélkülünk semmi sem lehetséges, s ha Macedóniát csináltak belőlünk, akár macedóniaian is ellent tudunk állni.
Tolvaj örmények s harámbasák szolgáiból fölemelkedett Tisza-félék összes csatlósaikkal egyetemben tudják meg: erőseknek hisszük magunkat, s erősek vagyunk. Ha tetszik nekik, súgják meg ezt Bécsnek is, ahol még keservesen fogják talán mihamar megbánni, hogy ostobák voltak, mert ostobákkal szűrték össze a levet.
Népszava 1912. szeptember 22.
Ady Endre
