392. ELFELEJTETT AFFÉR
392. ELFELEJTETT AFFÉR
Megvártuk, míg felejteni kezdik. Az affér igen érdekes volt ugyan, de nem olyan egészen közömbös és hideg, hogy íráshoz értő s írással élő ember mindjárt higgadtan szólhasson róla.
Ott kezdődik a dolog, hogy egyik budapesti lap ünnepi számában húsvéti verset írt bizonyos Juhász Sándor úr. Nem nagy dolog. A húsvét kellemetlenségeihez tartozik, hogy megverselik a juhászsándorok. Ez a kisbetűzés nem kicsinylés egyszersmind. E sorok írója ismeri Juhász Sándor urat, s igen tehetséges teológusnak tartja, aki egypár pompásan csilingelő versikét is írt.
Kiss József, lapjában, a Hétben kijelentette röviden, hogy a verset tőle lopta Juhász Sándor.
A vádra védekezés jött. Kiderült, hogy Juhász Sándor nem plagizált. De kiderült az is, hogy Kiss József addig-addig terjesztgette lapjában minden tekintélyek ledöntését, hogy még a juhászsándorok is tanítványai lettek. A Juhász Sándor megvádolásáért kapott Kiss József egy olyan választ, mely az ablakba nem teendők közé tartozik.
Külön kérdés itt, hogy Kiss Józsefnek igaza volt-e vagy nem. Az egész kanapé-hecc jobbára csak skribler embereket érdekelt. De az a káromkodás, amivel Kiss Józsefet illették, már érdekes jelenség, igen érdekes.
Kiss József megcsinálta volt a maga lapját. Azt hirdette, hogy az irodalmi klikkek ellen küzd. A fiatal, viharos, erős tehetségeket akarja megmenteni. Így is kezdte a lap. De már a múlt nyáron, itt Nagyváradon, joggal hánytuk a szemére, hogy a lapjával új klikket csinált. Nevelt egy gárdát, mely küzd mindenki ellen. Gárdát, mely azért szívesen adja meg magát. Mely mindent megbocsát – magának s mindent felró másnak. Gárdát, mely csodálatos hittel hirdeti, hogy övé a tehetség, jelen, jövő, ítéletmondás, ország, hatalom és dicsőség.
És Kiss József tűri, becézi a gárdát, melynek Ignotuson és Kóbor Tamáson kívül önmagukat kiírt, túlélt harcosa[i] van[nak]. Néha ugyan felsír mélabúsan, hogy nincs új hang, s hogy neki sincs már kedve. Egyébként pedig tűr mindent.
Az eredményt harsányan hirdeti az a káromkodás, melyet cinikus módon a Juhász Sándor afférjának ötletéből a Kiss József fejére hánytak.
Lám, ezt az irodalmi szabadságot jól beoktatta a Hét s a gárda.
Ha pedig Kiss József, akiről gyakran lehullt a cinizmus leple, megdöbben most gyakrabban, mint máskor, s eszébe jut, hogy a deres hajat mégiscsak meg kellett volna menteni a megostromlott tekintélyek között: magára s a gárdára vessen. Tőlük tanultak a juhászsándorok. És ha Juhász Sándor nem is ír olyan verset, mint Kiss József, szoboszlói tanítványainak azt hirdeti, hogy a kontár nem ő.
Kiss Józsefék nevelték a juhászsándorok ismert fajtáját, az Otthon Kör óriásait, akik egyebet sem tesznek soha, mint hisznek magukban, s „rombolják a tekintélyeket”…
Szabadság 1901. április 17.
ae.
