387. HÉTRŐL HÉTRE
387. HÉTRŐL HÉTRE
Borongó, emlékező és emlékeztető ünnepek napjai a nagyhét napjai.
Templomokat járnak az emberek, s bizonnyal majdnem érzik ilyen napokban azt, amit gyakrabban is érezhetnének, hogy minden vanitatum vanitas. Egy a cél, vágy: kibékülés és megnyugodás…
*
Kibékülés és megnyugodás és harc mégis, most is és mindig e világon. Kis harcok, nagy harcok. Ostobák és még ostobábbak.
Az életet néha és némelyeknek nézni is fárasztó.
A nagy szláv birodalom, ez a forrongó, mesés erőket rejtő nagy óriás vonaglik a harcban. Kezdik letépdesni régi ruhájának utolsó rongyát is. De a ruharonggyal együtt nem egy helyütt a húst is.
Baj ott nem lesz. Eldinamitozhatják minden hatalmasokat, egy-két millió elégedetlent ismét deportálhatnak. De baj ott nem lesz. Ki még nem fejezett és fejtett erői szunnyadoznak az óriásnak, és gépembereit, kioktatott masináit nevelheti és növelheti a germán, sorstól rendelt ősellenfél, e most harcoktól vérző óriásé – akárhányunknak legyen szomorú e gondolat – az erő és a jövő…
*
A saját kis harcaink sem minden törvény nélküliek, de inkább vulkánikus belső harcok.
Nálunk a társadalom vonaglik. A társadalom, mely meg sem érett, meg sem erősödött, már csupa veszedelmes betegség.
Az volt a baj, hogy az őszinteség hiányzott belőle. S még nagyobb, hogy a legtelhetetlenebb ellentéteket nem kiegyenlítette, hanem beborította.
És a legeslegnagyobb baj, hogy mi bizony még mindig barbárok vagyunk – egy kicsit nagyon.
Csudás dolgokat beszélnek az oláhok kis fővárosából, mely Párizs és Teherán együtt; hol intelligencia csak a romlott perverzitásban van.
Bukarestet nem ismerjük, de Budapest és az ő hasonlatosságára csinált Nagyváradok sem kutyák…
*
De nálunk legalább sok a melegszívű ember abból a fajtából, amelynek hiszekegye is van, s tovább tart az én-nél.
Valóságos szeretettel nézzük azt a buzgólkodást, amivel ennek a városnak új főkapitánya látszólag nem vitális, de valójában a legsúlyosabb társadalmi bajokat orvosolni szeretné. Ne nézze ezeket a terveket a bürokrata száraz, rövidlátó szemeivel senki. Csupa jóindulat és melegség árad ki e száraz paragrafusok szürke soraiból.
Csak egyre kérjük, figyelmeztetjük. Igaz, hogy sok betegséget diétával gyógyítanak, de a társadalmi betegségek gyógyításánál nagy hiba volna a diéta-gyógyító móddal visszaélni. Mert akkor aztán nem marad meg semmi, csak – diéta. Egyenesen szólva: reakciót csinálni, akármilyen keveset, még jóindulatból sem szabad…
*
Napsugaras, ragyogó a tavasz… Egészséges tiszta levegőjűek az utcák. Ibolya, jácintillat terjeng. Holnap reggel hallelujaének szállja be a világot, feltámadásról, életről kapunk erős hangulatot.
Szét, szerte fog foszlani ez a hangulat is. Megőrlik a napok kegyetlen apróságai. De gondolkozzon, akinek erre a gondolatra szüksége van: vajon nem csodálatos és szép dolog-e, hogy az élet örömre indító hangulata nem fogy ki az emberből soha!…
Szabadság 1901. április 7.
