386. HÉTRŐL HÉTRE
386. HÉTRŐL HÉTRE
Nem, a világért sem akarunk irodalmi társaságunk idei elnöki megnyitó beszédével vitázni. Tavaly megtettük: mindenki titánoskodással vádolt bennünket. Igaz ugyan, hogy minden ember annyit ér, amennyi rosszat mondunk róla. De bizony az egész nagyváradi irodalmosdi játék nem érdemes arra, hogy – értékben nőjünk…
De egy passzusán annak az okos és meggyőződésre valló beszédnek átosonni nem tudunk. Azon, mely az idők jeleiről, a felfrissülésről beszél. A vélekedés az írást és irodalmat túlbecsüli. Az irodalom éppen csak olyan megnyilatkozása az emberi produktív erőnek, a társadalom méhében történő vajúdásoknak, mint a politika, fanatikus düh vagy a divat.
Lehet, hogy a mi kis kelevényes társadalmunk veszedelmes kiütései már az irodalomban is jelentkezni kezdenek. De nagy baj volna mélyre nem nézni, s felfrissülést látni ott, hol az ingoványt zöld pázsit borítja. Pázsit, mely süpped és elnyel. Mi éppenséggel nem felfrissülést látunk a ma különféle s így irodalmi jelenségeiben is. És nevetünk az „egészséges reakció” fából vaskarikáján. Nevetünk, de nagyon kényszeredetten, mert sok ezer ember ma azt vitatja e kis országban, hogy az egyetemi keresztheccek is – felfrissülést jelentenek.
*
Sternberg úr emlékét még idejük sem volt elfeledni a jó berlinieknek, egy fenséges úr már azt a büntető paragrafust sértette meg, mely [a] természet megcsúfolását taksálja sok évekre szóló börtönökkel. Már igazán kezdjük megérteni a snájdig német császárt, mikor azt a „jó öreg Isten”-t idézgeti. Berlinben bizony nagy baj van. Az még a legkisebb, hogy ő császári felségének méltó elkeseredésére nem tisztelik a tekintélyeket. De az a baj, hogy ott már az emberek mintha kissé elvesztették volna az eszüket. Már önmagukat sem becsülik.
De mert Berlin nagyon messze van, maradjunk a mi kis falunknál, Fugyinál. Jámbor, erkölcsös kálvinista papja szörnyűködve beszélt nekünk arról a sodomai romlottságról, mely az „egyszerű nép” kedves szórakozása. Tegnap pedig egy nagyszalontai napszámos számolt be a polgárbírák előtt az ő családi tragédiájáról. Olyan undort keltő dolgok ezek „jámbor falusi” népünk életéből, hogy meghallgatásukra Moszkvából is ide utazna egypár hisztériás pénz- vagy vérhercegnő. Ma már a sok koronájú erkölcsteleneket lefőzik a fugyiak és szalontaiak…
És most már mi menjünk el a színházba, s nézzük meg, mint hervad el szerelmi bánatában pruszlis leány és pitykés dolmányú legény!… Vagy írjunk és írni biztassunk népszínműveket, melyekben „ragyogó poézissel van bevonva az egyszerű, erkölcsös nép tiszta élete…”
*
Virágvasárnap van holnap. Nálunk apostolok oszlása. Sírás, búcsúzkodás volt ma egész nap a színház táján. Egész sereg költözik ki az új múzsacsarnokból, mely olyan sok szépet ígért, s olyan keveset adott. Holnap jönnek az újak. Egypáran, de nagyon kedvesek. Egy hétig, egy hosszú hétig pedig bezárul a színház.
Amelyik színész csak teheti, utazik Budapestre. Szarvasi Sándort tisztelői utaztatják, hogy nézze meg Ocskay brigadérost. Persze, ez az élvezet csak fokozni fogja a jó Szarvasi tantalusi kínjait.
Az öreg Bognár beteg. Alighanem szerelmes, s szíve választottja a távozók közt lehet.
Nyárai nagy elszántan mégis csak felmegy Budapestre, pedig ő volt minapi történetünk hőse, aki a feleségeitől fél.
A nők közül – mint feministák nem tartozunk udvariassággal nekik, s nem adunk elsőbb helyet férfiaknál – Batizfalvy Gizella végleg távozik. Nincs még szerződése, de elárulhatjuk, hogy lesz. – Debrecenbe szerződik a bájos művésznő. Ugyanott valószínűleg egy érdekes vendégszereplés is lesz közelebbről. Egy bájos fiatal kezdő debut-je. Batizfalvy Elzának hívják, a Gizella húgocskája…
…A kis Forrai Ferike, pardon, dr. Mayerné Freuder Franciska leveleket írt ide övéihez, túláradó boldogságról beszélő leveleket… Eddig is sok irigye volt a mi bájos volt szubrettünknek a színház táján, de mennyi lehet most.
A hercig Bércziné is nagyon vágyott férjével együtt Budapestre. Megunta Nagyváradot. Tegnap aztán kivételesen a földszinten ült. Egy pillanat alatt körülötte volt az egész színügyi bizottság.
– Ne menjen Budapestre, kérte egy újságíró, mert akkor sohse látjuk együtt a színügyi bizottsági tagokat.
És Bércziné itthon maradt, s ellenőrzi férje ura kaláberpártiit.
*
Miután pedig szokásaink ellenére színházi pletykákat terjesztettünk, egyszerre eszünkbe jut a nagy bűnbánási hét. És igaz emberi módra verjük melleinket minden cselekedeteinkért. Mert olyan haszontalanok vagyunk mi emberek, hogy nem tudjuk, tulajdonképpen mikor vétkezünk. Penitenciát tartsunk hát egész életünkért.
Szabadság 1901. március 31.
