377. EGY PAP ÉS EGY EKLÉZSIA
377. EGY PAP ÉS EGY EKLÉZSIA
Egy Ér menti falucskában – Érmindszent a neve – él egy pap: oláh beszédű híveinek szeretetében s fiatal lelkesedésben. Híveinek szeretetéből nem fogyott ki még, de lelkesedése – úgy gondoljuk – fogytán. Papp Gyula a pap neve, hívei unitus vallású oláhok, s igen-igen szegény emberek. Szegény persze a papjuk is. Mikor a szatmári kat. gimnázium önképzőkörében magyar tüzű, jámbusos verseit olvasgatta fel, bizonyára más életről álmodozott, mint szegény oláhok közt szegény oláh papnak lenni. De – mint mondók – ő sok-sok ifjú lelkesedéssel kezdte meg ezt az életet, biztatva, vezetve nyáját szegénységében, a magyar földnek tartozó hűségben s Istennek félelmében.
Láttak önök már erdélyi tájképfényképet rozoga, kis deszkatemplomokkal? Ilyen az Isten háza az érmenti kis faluban is. Deszkakaliba, mely összeomlani készül.
Az érmindszenti oláh papnak az vala a leghőbb vágya, hogy hajlokot építsen a szegény unitus eklézsiának. Még mindig messze van e vágya a megvalósulástól, de a könyörülni mindig tudó magyar társadalom már összeadta az emelendő kis kőtemplom alapját.
A kis megsegített eklézsia papja pedig nagy hálát érzett az ő szívében a magyar segítő szívek iránt. Nemcsak avval akarta ezt meghálálni, hogy híveit a magyarság megszeretésében neveli, de valami kedves demonstrációval is. Összegyűjtött fillérenként az ő szegény hívei közt húsz korona sok pénzt, s elküldte a leglángolóbban magyar poétának, Vörösmartynak a szobrára. És előbb megértette az adakozókkal, ki volt Vörösmarty…
Azt hihetné bárki, hogy ezért csak dicséret érhette Papp Gyula tisztelendő urat. De, hajh, nálunk nem ilyen természetes konzekvenciájúak a dolgok. A lázongó oláh sajtó szörnyű dühvel támadt a hálás magyar szívű papra.
A nagyszebeni Tribuna egyéb jelzők mellett az őrültet sem találta túlságosnak a Papp Gyula cselekedetére. És ez még semmi. Kezdik a templomépítésre kibocsátott gyűjtőíveket visszaküldeni a testvér egyházak is. „Aki egy magyar költő szobrára gyűjt oláh hívei közt, nem érdemes semmi célja a támogatásra.” Az érmindszenti oláhok húsz koronája ilyen nagy vihart szült.
Az esetet elmondtuk egy új adatképpen. Hadd nőjön a csomó. A magyar közönség pedig kegyes, szép dolgot mível, ha most már éppen nem hagyja magukra az érmindszenti szegény oláh eklézsiát. Küldje el neki felesleges filléreit, ne hagyja őket magukra, nehogy csakugyan köztudássá váljék, hogy nálunk veszedelmes dolog magyarbarátnak lenni!…
Szabadság 1901. március 14.
ae.
