369. HÉTRŐL HÉTRE
369. HÉTRŐL HÉTRE
Elég kár, hogy nem hamvaztuk be szerdán a fejünket. A saját fejeinket tudniillik. Mert máskülönben úgysem teszünk soha egyebet, mint embertársaink homlokára hamut szeretnénk és iparkodunk szórni. Mi, emberek olyan kedves kis egyedek vagyunk ugyanis, hogy bámulatosan fáj nekünk a mások botlása. Szeretjük a penitenciát látni, ha más penitenciázik. És bizony el fog érkezni amaz idő is, mikor csak eszkimó lesz és fóka nem: de még mindig nem lesz olyan ember még az elsatnyult eszkimók között sem, aki önnön-homlokát piszkítsa be. Ez a kedves tulajdonságunk már határozottan örökemberi…
*
Mondják és a lapok is írják, hogy sohasem böjtölt annyi ember, mint jelenben. A nagyböjt ezúttal igazán nagy böjt. Sok-sok száza az embereknek olyan szigorúan betartja, hogy még kenyeret sem ennénk, ha itt is – ott is ingyen nem osztogatnák. Hogy ez a szigorú nagyböjt mit jelent, azt sokféleképpen magyarázgatják.
Annyi bizonyos, hogy egy nagy dekadens kor készülődik újra születni: panem et circenses kérő nagy tömegek kora. Egy darabig még elég volt a kenyér, most már nem. Csak ne kicsinyelnénk a száraz kenyeret a munka harsány jelszava alatt. Hiszen régi öreg igazság a munka nemességéről szóló is, de mi már alig tudunk hinni ennek a szép, becsületes mondásnak az őszinteségében. A munka igája bizony csak feledteti azt, hogy az életből egyenlő jussal részesedhetnénk talán. A kellemetlen mellett a kellemesből is… Sohse lesz bizony ez valóság, de elvnek mindig igen szép lesz. S a szép elvek mindig hatni fognak az emberi gyengeségekre…
*
A szőke finánc esetét hallották-e? Nem bizonyos, hogy finánc volt-e vagy más: azt állítják róla, hogy a színházi karzaton derültséget keltő módon szerelmeteskedett. Nyárai úr kuplét is énekelt róla… Beszélik, hogy a budapesti Népszínház egyik páholyában valaki úr nehány hónappal ezelőtt sokkal imponálóbb idillt szcenirozott. És kuplét nem énekeltek róla. A szőke finánc vagy kéményseprő pedig csúnyán lakolt egy kis elhírtelenkedett csókért, mivel ő olcsóbban váltott jeggyel jutott a színházba, mint a budapesti páholyos úr. Hát ez nem volt szép Nyárai úrtól. Neki több kímélettel és jóindulattal, sőt demokráciával kellene viselkedni a karzattal szemben…
*
Íme, tehát egy kis fura színházi esettel bőségesen foglalkozunk, de alig vett tudomást róla néhány ember, hogy ülésezett e héten Nagyvárad egyetlen irodalmi körének választmánya. A közhangulat, a közérdeklődés olyan valami, amit csinálni kell. Nem folytonos reklámmal, bár a mai reklámvilágban erre is szüksége van minden rendű és rangú valakinek és valaminek – hanem eredményekkel. Távol van tőlünk a hazabeszélés legkisebb szándéka is, de okvetlenül csinálni kellene evvel a mi irodalmi egyesületünkkel valamit. Jobban a közönség elé kellene tartani, s a közönséget – hogy úgy mondjuk többször felkeresnie. Az irodalom az emberi szellem revelációja. Mindenekben lehetséges a konzervativizmus, de irodalmiakban soha!…
Szabadság 1901. február 24.
