357. HÉTRŐL HÉTRE
357. HÉTRŐL HÉTRE
Idézzünk a klasszikusokból. Mi lenne szegényekből, ha mi is elfelednők őket. „Mi lesz az ég könnyéből? – Sár…” Az ég pedig igen könnyezett mostanában, s ha van megkövesült fájdalom, miért ne nevezzük a hópehelyóriásokat megfagyott könnycseppeknek. Hol megfagyva, hol feloldva egyre hullott az ég könnye mostanában. A telet azonban mégsem tudta elsírni tőlünk. Nem olyan vakítóan fehér bár a világ, mint még nemrégiben, de még mindig fehér. A makulátlan fehérséghez úgysem valami túlságos módon szoktatott hozzá az élet bennünket. Tehát ebben a barnán árnyalt fehér világban még téli és farsangi élet pezseg. Mulatnak az emberek mindenütt. Majd a hamvazás napján jut csak eszünkbe a régi, nagy igazság, hogy a farsangi mulatságok után böjti mulatságok következnek…
*
Tisza István grófnak, mi országunk: Biharország szeretett reménységének egy levele a közelmúlt és jelen legnagyobb politikai eseménye. Hiába: Tisza István gróf olyan hatalmas, nagystílű egyéniség, kinek minden lépése figyelmet keltő, hát amelyikről pláne még ő akarja, hogy figyelmet keltsen!… Ennek megvitatását végzik s el is végzik a vonal felett. Mi profánus módon akarunk hozzászólni az inkompatibilitáshoz mint olyanhoz.
Nincs ma már összeférhetetlenség. Éppen úgy, mint ahogy nincsen altruizmus. Vagyis: sem abszolút inkompatibilitás, sem abszolút altruizmus nincsen. Az altruizmus fogalmát az emberiség nagy önzői találták ki, éppen úgy, mint az inkompatibilitást. Légy áldozatkész, szeretett atyámfia, mert a nemes szívűeket szereti az Isten, s ne légy inkompatibilis, óh, polgártárs, elvégre mások is vágynak inkompatibilisok lenni.
*
No, de mégis van a földön nehány kis összeférhetetlenség. De ezekhez már nincs köze sem az altruizmusnak, sem az egoizmusnak. Íme néhány összeférhetetlenség. Összeférhetetlenek a jogászgyerek s a felöltő egész nyáron át, összeférhetetlen Festetich és a nagyváradi színügyi bizottság, Bertsey és a krajcáros lapok, a jégpálya és az enyhe eső, Bartha Miklós úr a kazárokkal, Polónyi a választóival, a színházi publikum a légvonattal, Somogyi Károly a szubvencióval s néhány úri ember önmagával. Óh, az ilyen fajtájú összeférhetetlenségek száma sok légió…
*
A népszámlálás be van fejezve. Nagyváradon is publikálva már az eredmény. Ne essenek azonban kétségbe a számláló biztosok, ha tudásukra hozzuk, hogy számaik nem hitelesek. Abban a reményben, hogy kerékbe nem törik érte, e sorok írója leleplezéssel szolgál. Őt tudniillik teljesen kihagyták a számításból. A népszámlálás alatt egy kis lakás-interregnuma volt, s így szállodában lakott. Ott pedig nem kereste senki… Ilyen kis tévedések szép számban történhettek mindenütt. Várjuk a statisztikai hivatal összefoglaló jelentését. A statisztika a legszebb, legérdekesebb tudomány. Sajnos, amennyire mi szép magyar hazánkat ismerjük, a legnagyobb érdeklődés a felekezetek eloszlását fogja kísérni. Nálunk ez a legfontosabb szempont. Még a gyomornak sem szabad felekezeten kívül állani. Ezért volt szükséges az istentelen szabadkőmívesek kenyerét Szt. Antal kenyerével ellensúlyozni. Az elvetemült éhes ember ugyan nem érzi a különbséget a vallásos és vallástalan kenyér között. Sajnos a mai kor botrányosan közönyös a vallási dolgok iránt…
*
A teátráliák nagy vonzó erejét mi sem igazolja jobban, mint egy városházi eset. Pénteken a jogügyi bizottságnak kellett ülést tartani. Alig tudtak három-négy tagot összetoborozni. A közvéleményt pedig – vulgó: sajtó – egy szál reporter képviselte nagy kedvetlenül. Tegnap a színügyi bizottság ülésén a jelenvoltak alig fértek a kis tanácsterembe. Csak reportra éhes újságíró több volt, mint a jogügyi bizottságon résztvevő tag.
Színházi szenzációja mégsem volt a hétnek. Hacsak a B.A.L.E.K.-et nem mondjuk annak. De nem mondjuk. Szenzációs volt mindenképpen ugyan, de szenzációiról jobb hallgatni. Egy érdekes tanulságot, ez is régi, mégis adott a furcsa kis vaudeville. Azok izgatnak ellene legjobban, akik legjobban mulattak rajta. Ami persze ismét a régi nótát hozza eszünkbe: minden ember be akarja csapni a másikat, s ezt minden ember tudja a másikról, de azért még mindig akadnak az „igazság”-nak Sancho Panzái…
Szabadság 1901. február 2.
