343. HÉTRŐL HÉTRE
343. HÉTRŐL HÉTRE
Haragudjanak bár meg reánk: ezennel kimondjuk Karnevál herceg detronalizálását. Évekig tűrtük a betegségét, dicsőségének elmúlását, könnyelmű, be nem váltott ígéreteit. A türelemnek vége. Karnevál uralkodása haszontalan. Leghívebb alattvalói is elégedetlenkednek. Le hát Karnevállal!
Mert úgy áll a dolog, hogy a csörgősapka hiába lármázik. Az embereknek elment a kedvük a nagy bolondságoktól, amik voltaképpen a legnagyobb okosságok. A farsang ma már nem a régi. A kis szökevény karnevál-dalából is kisír ez a szemrehányás. Hogy Karnevál elveszti trónját, annak az az oka, hogy az emberek nem tudnak már nagyon elkeseredni. Igen: elkeseredni. A farsangi csörgősapka mindig csak befödője a gondoknak. A farsangi tombolás pedig a keserűségek kergetése. Az egész farsang egy nagy hazárdjáték a bajokkal, az élettel s a jövővel.
No, dehát Karnevál detronalizálása legyen legalább emlékezetes és zajos. Vesszen el a józan ész még most az egyszer. Próbáljuk meg merészen a régi hazárdjátékot.
Nagyváradon – az eddigi jelekből jósolva – Karnevál herceg régi uralmának búcsúzója zajosabb, lármásabb lesz legfiatalabb éveinek uralkodásánál. Az a jelszó, hogy: meghalt Karnevál, éljen a jókedv. Csak aztán ez a detronalizáló jókedv eltartson sok-sok hosszú évig…
*
Csak a csörgősapka lármájába ne sírna bele a nagy-nagy emberi nyomorúság. Soha annyi fedetlen csupaszságot nem ért még a tél hidegsége, soha annyi üres gyomor nem követelőzött, mint most.
Ám arra való a farsang, hogy titulus bibendiket keressünk. Jobb, becsületesebb titulus pedig nem volt még a nyomor enyhítésénél.
Mulatunk, szavalunk, művészkedünk, tüdőgyulladást és influenzát kapunk ezután hát a nyomor enyhítéséért.
Egész sereg kenyér-bál, kenyér-matiné és kenyér-hangverseny terve röpköd a téli ködös levegőben. Így talán telni fog egy kis ingyen levesre is. Mert a száraz kenyér, hideg kenyér. S a természet olyan könnyelműen rendezte be a szegény ember gyomrát, hogy meleg nélkül ő csinál szecessziót, nem pedig a végtagok, mint a Menenius Agrippa meséjében…
*
A színház tájékán semmi szenzáció. Amikor a színtársulat bevonult, és amikor már a megnyitó ünnepeket párbajpisztolyok dördülése vezette be, az augurok összenéztek: jön Thália és uszályán cipeli a primadonna-lázat, az őrült versengést, a botrányokat, az izgalmakat, a párbajokat… És íme, semmi. Szinte nyárspolgár módra nyugodt a levegő ott a színház körül. Se koszorú, se ünneplés, se pezsgős murik, s így természetesen se botrányok, se párbajok. Ami alapjában véve jó és örvendetes dolog, bár talán – hogy szakszerűen fejezzük ki – az általános gazdasági depressziónak a következménye.
Csak az nem jó és örvendetes, hogy a közönségben erős, ijesztően erős ez a filiszteres hangulat, amit semmiféle gazdasági helyzet nem magyaráz: minek ez az egész komédia, ez az egész színház!
Szóval szükség van a szenzációkra, és talán a jövő szezonban lesz is benne részünk. A mostani primadonnáink közül az egyik, akit legjobban szeret a közönség, menyasszony, a másik nem énekel, mert a férje igazgató lesz, a harmadik pedig nem primadonna. De majd jövőre… Erre készül mindenki, nem nagy örömére a felséges sajtónak, amelynek ama viharos, primadonnalázas időben csak kellemetlenségekben van része.
Mi szeretjük különben a színházi szenzációkat, de mi művészi szenzációkat akarunk. Somogyi direktor be is jelentette egy büszke kis írásban, hogy megszerezte a Bölcsőt és a Tékozló apát, amelynek mindegyike szenzáció lesz. Hiszen szép, szép. Tagadhatatlanul elismerésre méltó ez a merész lépés, de ebből mi is vindikálunk magunknak némi érdemet. Mi úgy tudjuk, hogy Somogyi igazgatónak esze ágában sem volt ezeket a darabokat megszerezni, mert – amint egy színügyi bizottsági tagnak mondta – nagyon drágák. Egyedül a sajtó sürgetésére határozta el magát erre a vakmerő lépésre. Nos, hát hiszszük, hogy mindkét előadás szenzáció lesz. De ez a kettő nem elég. Operettet, amelyet pedig különösen szeret a váradi közönség, eddig csak régit, nagyon régit láttunk. És teljes elismeréssel ugyan a kitűnő Baba- és Hoffmann-előadás iránt, mégis új darabokat is kell kérnünk: művészi szenzációkat, hogy szükség ne legyen botrányokra és párbajokra…
*
A népet megszámlálták. Nagyváradon azonban a népszámlálás még tán ma sincs befejezve. Az eredmény iránt pedig nagy kétségeink vannak. Még mindig halljuk, hogy ez vagy amaz nem kapott számlálólapot.
Hogy megszaporodtunk, az nagyon bizonyos. Pozitív számokban azonban még nem lehet beszélni.
Mivel pedig divatos dolog népszámlálási furcsaságokat közölni, mi is megreszkírozunk egypárt.
Nyárai Antalt is felkereste a népszámlálási biztos. A vidám Tóni pedig ezt írta az állás-rovatba: művész és télikabáttulajdonosjelölt. Batizfalvy Gizella azonban nem írta be, hogy a legszebb nagyváradi színésznő. Ellenben alighanem a szépségversenyre célzott Benkő Jolán, mikor ugyanezt a rovatot így töltötte be: egy nagy méltatlanság áldozata. Jókedvű proletár lehetett az is, aki arra a kérdésre, miből él, azt válaszolta: ingyen kenyérből. Furcsa volna, ha igaz volna, hogy Somogyi direktor a legáldozatkészebb igazgató címet írta a számlálólapra, s hogy Kurländer Ede dr. színügyi bizottsági tagnak mondta be magát. Ellenben megértjük, hogy Gábel Jakab a népszámláló biztos előtt sem tagadta el, hogy ő notabilitás, s hogy Sas Ede röviden a leglelkiismeretesebb laptudósítónak vallotta magát.
Természetes dolog, hogy ezek a furcsaságok éppen úgy nem hitelesek, mint az úgynevezett népszámlálási furcsaságok legtöbbje.
Szabadság 1901. január 13.
