325. VÖRÖSMARTY EMLÉKE
325. VÖRÖSMARTY EMLÉKE
A cigányok megvénülhetnek: minálunk a vén cigány sem kell. Végezze el kötelességét, haljon meg: akkor reá kerül a sor.
Van abban valami megdöbbentő tragikomikum, hogy ezt az igazságot mennyire átérzi minden magyar íróapostol-féle ember. Sőt erről írni a legnagyobb művészettel tud mindenik.
Szegény Reviczky Gyula egyik legmeghatóbb poémája is a magyar költő sorsáról zeng:
…Szépen fognak eltemetni…
A nagyok nagyja, a magyar dicsőség fejedelmi poétája hozta ezt eszünkbe.
Ma száz éve hozott ugyanis a nyéki gazdatisztnek egy fiúgyermeket az agyontárgyalt gólya. Erről a fiúról rendeltetett el, hogy emberek koldusa, költők fejedelme legyen.
Hiszen siralmakat nem fogunk sírni. Vörösmartytól talán legkevesebbet tagadott meg a jó sors a magyar rögökön bolygó poétaemberek közt. Hajh, de Vörösmarty is milyen silány keveset kapott!…
Vén cigány korában sem kapta meg csak morzsáit a megérdemelt jutalomnak.
Meghalt és nagy lett. Így van ez minálunk. Az ő neve akadémikusokat csinált törpeségekből, tudósokat a tudatlanokból. A Vörösmarty nevéből is meg lehetett élni, mikor már Vörösmarty meghalt.
Ám leperegtek az évtizedek. Korok, nemzedékek, szépen megcsinált világok múltak el.
Mi Vörösmartynak avval áldoztunk csak, hogy nem felejtettük el a nevét.
Pedig amit tőle kaptunk, az több a korok múló, változó hangulatánál. Örökös gyönyörűség, győzedelmes illúzió Vörösmarty minden kis sora.
De mi csak negyvenöt év múltán kezdjük érezni, hogy van lelkiismeretünk. Csaknem félszázad múlva kiáltjuk: emlékezzünk a költőre!…
Mindegy már, csakhogy idáig elértünk. Amit teszünk, beszélünk, írunk, adunk: úgysem elegendő, csak amolyan késedelmi kamatféle, amely avval áltat, hogy adósságot fizetünk.
A költő nagy lelkének feltámadására, az ő nagy hitére, az ő nagy álmaira sohasem szomjúzhat rá a világ úgy, mint most.
Legyen hát szent az emléke s újra élő a lelke. De istentelen az, aki a költő emlékével nem hódítani, hanem háborúzni akar. Istentelen az, ki a nemzetbomlasztó munkához idézi meg a Vörösmarty szellemét. Istentelen az, aki a Vörösmarty nevéből is választó falat akar csinálni ebben az úgyis züllő állapotú magyarságban.
Vörösmarty a költők fejedelme: világosság fejedelme hát.
Nagy szellem, mi azért idézünk fel, hogy hálaáldozatot mutassunk, és hogy nekünk világosságot adj!…
Szabadság 1900. december 1.
ae.
