316. NYILASSY MÁTYÁS ÖNGYILKOS LETT
316. NYILASSY MÁTYÁS ÖNGYILKOS LETT
A szegény Matyi igaz, nagy bohém szíve sem bírta tovább. Ráömlött valami szörnyűséges undor, s a szegény Matyi revolvert ragadott, agyonlőtte magát. Ma estefelé történt Aradon. Ez a nagyszívű, bohém fiú nem akart tragédiát csinálni. Egy pillanatja volt, amelyben nagyon meg találta töprengeni az ő életét s a világot. Nagyon meg találta érezni, hogy ő semmiképpen sem illik ide, ebbe a világba. Egy darab papírra odaírta:
Nem vádolok senkit. Potyából nem lehet élni.
Matyi.
Igen. Nem lehet potyából élni. Különösen annak, aki annyit tudott adni a világnak, mint Matyi adott.
Nem mondjuk Isten kegyelméből való művésznek. Isten verése volt az ő meleg, nagy szíve s az a csodálatos zsenialitás, mely őt talán a legnagyobb magyar színésszé tette.
Mindenki siratja. Aradon – mint nekünk telefonálják – a Nyilassy esetéről beszél mindenki. Ma írta alá a szerződését, amely Leszkayhoz kötötte le. Az ő szokott aranyos kedélyével beszélt Leszkayhoz.
– Hívnak ide is, oda is. De nem megyek én máshova. Jobb nekem itt, mint akárhol másutt.
Hazament az Orczy utca 2. sz. lakására. Háziasszonyától teát kért. Ekkor szakadt meg az ő nagy szívében az a kis húr, ami az ilyen szívű embereket a világhoz köti. Nem lamentált. Könnyen beszélt.
– Ejh, nyomorúságos az egész élet. Legjobb lesz, ha főbe lövöm magam.
– Nem hitték, megtette. Mikor az orvos jött, már az utolsót hörögte.
Tovább már nem tudott alkudni evvel a durva világgal.
Megunta az alakoskodást.
Vasárnap temetik. Temetésére Nagyváradról is sokan mennek.
Az ő Leszkayja fogja eltemettetni.
Nagy szíve elpihent, megbékült, megnyugodott.
Emléke örök lesz. Mi, epigonjai az élettel való nehéz alkudozásokban, mindig emlékezünk egy emberre, aki végigbolondoskodta volna az életet, ha bírta volna.
De még ő sem bírta!… Álmodjon, pihenjen békén a legzseniálisabb művészlélek. Porladjon csendesen el az a nagy bohém szív!…
Szabadság 1900. november 17.
