460. OLASZORSZÁG GYÁSZA
460. OLASZORSZÁG GYÁSZA
Umberto király megyilkoltatása
– Távirati és telefontudósítások –
Angelo Bresci… Ismét egy… Luccheni és Caserio Santo után ismét előbukkan egy fenevad abból a sötét, rejtelmes tömegből, amelyet éhező népnek nevezünk.
Tegnap mi volt még?… Semmi. Egy a milliókból, egy szürke, névtelen, ismeretlen alak, és ma ismerjük mindnyájan, és borzalommal ejtjük ki a nevét.
Angelo Bresci bevonult a történelembe…
Névtelen társai közül egyszerre kiemelkedett, és a gyilkos dicsőség véres glóriája reszket a feje körül.
Tegnap semmi sem volt: ma királygyilkos már. Véres kezű társainak szörnyű galériája megszaporodott.
Milyen társaság ez, Istenem: Luccheni, Caserio Santo, Angelo Bresci.
És ezek mind úgy bukkantak fel egyszerre, váratlanul, megdöbbenést keltve onnan, abból a sötét tömegből, amelyet népnek szokás nevezni.
Mi van hát ott, odalenn, hogy ilyen alakokat szül a setétség? Micsoda borzalmas, rejtelmes indulatok szunnyadnak ott, micsoda névtelen, szörnyű kínok lakoznak lenn a sötétségben, ahonnan a Lucchenik előtörnek!
Mert egy ember, ha elkeseredik, nem gyilkol még. Egy ember, ha elvesztette mindenét, nem ront neki gyilkos kézzel koronás főknek.
A tömegnyomor szüli az ilyen bestiákat, akik vad dühükben ártatlanokat marnak meg. A tömegnyomor rezdíti meg az eldurvult szív húrjait, az borítja véres ködbe a szerencsétlen szemét, ez rontja meg az agyár, az ad célt a fegyverének.
Félelmetes biztonsággal gyilkolnak e fenevadak. Caserio Santo kezében villant a tőr, és a jóságos Carnot halott volt; Luccheni egyszer döfött, és az angyali Erzsébet királyné pár perc múlva kilehelte lelkét, Angelo Bresci lő, és a nemes Umberto holtan terül el.
Mindig a jók, az ártatlanok esnek áldozatul.
Kinek a bűnéért bűnhődnek ők? Kik vétkezték azt a vétket, amelyért ők szenvednek mártírhalált?
Ki tudna erre válaszolni?
Könnyein keresztül annyit lát csak a gondolkozó ember, hogy oda le, az apokaliptikus sötétségbe, hol ismeretlen rémek nyüzsögnek, és veszett indulatok tanyáznak, világosságot kell vinni.
Világosságot, világosságot! És kenyeret! Hogy a rémeket megfojthassuk, az indulatokat megszelídítsük, és magunkat megóvjuk. Mert eddig csak egyenként törtek elő a veszett bestiák: Luccheni, Caserio Santo, Angelo Bresci… De mi lesz akkor, ha megmozdul maga a nagy rejtelmes óceán, amelyet éhező népnek nevezünk, ha megindul maga a sötétség, és rádől a mi ragyogó, mulató világunkra…
Szabadság 1900. július 31.
