457. A SZÍNÜGYI BIZOTTSÁG
457. A SZÍNÜGYI BIZOTTSÁG
A nagyváradi színügyi bizottság úr akar lenni színészek és színésznők felett. Nagyvárad tanácsa viszont nem akar minden jogról lemondani, ami őt a díszes, új színház jóvoltából megilleti. A kontroverzia felett a mai közgyűlés dönthet – ha mer. A história különben nem új. Speciális vidéki íze van, s némely vidéki városnak ez az íz még mindig a szájában van. A színügyi bizottsági tagokat értjük meg könnyebben. Mi, kulisszák közt járatos emberek, méltányolni tudjuk a színügyi bizottsági tag urak álláspontját. Már egy kis, nyári kritikus keble is dagadoz attól a tudattól, hogy neki erre a fényes, káprázatos világra befolyása van.
Bókokat mondat magának büszke primadonna szépektől, s leereszkedőleg csípi állon a szóló szereppel próbálkozni szándékozó fitos kóristánét. Pedig mi ő? Egyszerű kis kritikus, kinek szava nem szentírás. Írhat, szurkálhat, kellemetlenkedhetik, de hatalma nincs. Ellenben a színügyi bizottsági tag hatalmas férfiú: kezében élet és halál. Ha kedve tartja, megváltoztatja a műsort. Feltéve, ha kedve szottyan kocsikázni egyet a kitűzött darab heroinájával. Ilyen nagy úr lenne a színügyi bizottsági tag, ha valami titkos hatalom nem intézkedett volna bölcsen egy kis akadályról. Ez az akadály mindenütt: a tanács. Ez is a természet harmonikus rendjét bizonyítja… Egy vidéki városban olyan jogokat nyert a színügyi bizottság, mint amilyeneket a nagyváradi – akar. Már a tagok megválasztásánál is óriási hecc volt. Olyiknak vagyonba került. A bizottság megalakult. Csodálatos véletlenségből – részben agglegényekből, részben pedig a papucs jármait lerúgott, kikapósaknak ismert férjekből. A színügyi bizottság buzgón működött, de egy év múlva sorra mondtak le irigyelt rangukról. Egy új lemondásnál azt mondja az öreg polgármester: „Látják az urak, megmondtam én ezt előre. De az urak azt hitték, hogy ahol áru van, ott szabad is a vásár!…” Azóta abban a városban kötéllel alakítják a színügyi bizottságot.
Az igaz, hogy ott botrányosan magas piedesztálon áll az erény, s a bizottsági tag urak csak azt érhették el, hogy [a] laikus közönség nagy kópéknak tartotta őket. Amilyen szép cím ez különben, olyan kellemetlen, mikor az ember érzi, hogy nem érdemli meg… Természetesen minden vonatkozás nélkül mondtuk el ezeket. A mi színügyi bizottsági tagjaink bizonyára csak magasabb szempontokból kívánnak maguknak korlátlan hatáskört. – Ám azért nem fölösleges az a jóakaratú figyelmeztetésünk, hogy a színügyi bizottsági tagsági pálya nem mindig az egekbe visz. Annyi felelősséggel jár, hogy szinte célszerű a jogok és felelősségek jórészét a más nyakába sózni…
Szabadság 1900. július 13.
