A soproni 19. zászlóalj fogságba esése
A soproni 19. zászlóalj fogságba esése
1945. május elején Auerbach melletti kis tanyán voltunk elszállásolva. Élelmiszerünk elfogyott, kilátástalannak tartottuk a további visszavonulást. Elhatároztuk, hogy bevárjuk az amerikai csapatokat. Nem kellett sokáig várni, 3-án délelőtt meg is érkeztek. A velünk foglalkozók négerek voltak: fölemelt kézzel sorakoztattak, megmotoztak, elvették mindenünket. Tisztjeinkről még a bőrkabátot is lehúzták. Arról még nem hallottak, hogy magyarok is léteznek a földön. Azt hitték, hogy SS-katonák vagyunk, mert páncélos ruházatunk hasonlított a németekéhez.
Átvizsgálásunk után gyalogmenetben bekísértek Auerbach repülőterére. Ide szünet nélkül érkeztek újabb és újabb hadifogolycsoportok. Úgy mondták, 120 000 ember gyűlt itt össze: németek, magyarok, oroszok, románok, nők, férfiak. A szabad ég alatt álltunk zuhogó esőben, összebújva katonaköpeny vagy pokróc alatt. Az első három napon élelmet nem kaptunk. Vizet is csak tócsákból ihattunk. A kínzó éhséget fűvel próbáltuk csillapítani, amíg el nem fogyott. Május 7-én kaptuk hadifogságunk első reggelijét: 12 fő részére adtak egy német kenyeret és egy húskonzervet. Közölték, hogy napi 600 kalória jár nekünk. Itt köszönt ránk a német fegyverletétel napja is, mindannyiunk nagy örömére. Reméltük, hamarosan hazamehetünk. A németek sírtak.
Egyre gyengébbek lettünk. Rövid idő alatt 35 kilóra fogytam le, és a gyengélkedőre kerültem. Itt jobb kosztot kaptam, és vitamininjekciókat. Május végére hazamehettem bajtársaim közé, majd velük együtt munkába állítottak.
Hegedűs Jakab – Szápár
HH 1993/6.
