19 1944. december 29. A m. kir. 10. honvéd gyaloghadosztály hadinaplójának napi helyzetösszefoglalója.

Teljes szövegű keresés

19
1944. december 29.
A m. kir. 10. honvéd gyaloghadosztály hadinaplójának napi helyzetösszefoglalója.
I. 9h-kor a hop.-nál parancsnoki értekezlet volt, melyen hop. ismertette a helyzetet és feladatunkat, mely a harc minden erővel való végsőkig folytatása és a helytállás Budapest védelmében.
A nap folyamán az ök. harccsoportjainkkal több ízben megszakadt az elg. támadásai miatt.
A délelőtt folyamán a hop.-hoz jelentés érkezett arról, hogy az elg. Csömörben lévő részeinket Ny, É és K felől tád.-ja. Saját erőink ott kitartanak.
Rádiójelentés szerint az elg. hk.-kal megerősítve Rákosszentmihályon keresztül DK irányban, Cinkotától D-re Mátyásföld irányába tád. saját egységeink bekerítésére. Ezért a 6/III. zlj. arcvonalát német parancsra visszavette.
A 8/III. zlj.-at az elg. bekerítő tád.-a szétforgácsolta, és igen nagy veszteségeket okozott.
Csömörből igen elkeseredett utcai harcok után saját erőink Ny felé utat törtek, és Rákosszentmihály K-en új védőállást foglaltak el.
Hop. az esti órákban a hdt.pk.-nál jelentkezett.
Este és egész éjjel folyamán német szállító rep.gépek ejtőernyővel utánpótlást dobtak le.
II. Ködös, hideg idő. Utak jól járhatók.
HL M. kir. 10. honvéd gyaloghadosztály iratai, 90. doboz

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem