Magyarország megszállása (1944. március 19.)

Teljes szövegű keresés

Magyarország megszállása (1944. március 19.)
A magyar kormánynak 1943-ban, az angolszász hatalmak felé, egy lehetséges béke tárgyában folytatott diplomáciai puhatolózásai a német hírszerző szolgálat előtt nem maradtak titokban. Magyarország megszállásának gondolata a német hadvezetésben már az Olaszország 1943. júliusi fegyverletételét követő hetekben megfogalmazódott. Olaszország viszonylag váratlan és gyors kiválása a német szövetségi rendszerből a Harmadik Birodalom döntéshozóit arra késztette, hogy a hasonló lehetőségekre előre felkészüljenek.
255A Wehrmacht vezetési törzse 1943 szeptemberében utasítást kapott, hogy Magyarország megszállására dolgozzon ki egy hadműveleti tervet, amelynek első változata szeptember 30-án készült el. A terv a “Margarethe” fedőnevet kapta. Lényege az volt, hogy a német csapatok Szerbia, Horvátország, Szlovákia és a Harmadik Birodalom ausztriai területe felől a megszállás elrendelésekor benyomulnak az országba, és birtokba veszik a fontosabb objektumokat. Ezzel párhuzamosan a magyar területen átszállítás alatt lévő német vasúti szerelvények kirakodnak, és a belőlük kiszálló csapatokat Budapest irányában összpontosítják. Ez volt az úgynevezett “Trojanisches Pferd” (Trójai Faló) fedőnevű művelet. A német terv legfeljebb elszórt, helyi magyar ellenállással számolt, ezért általánosságban a honvéd csapatok laktanyáikban való elszigetelését és átmeneti lefegyverzését írta elő. A Wehrmacht vezetési törzse 1944. március 19-ére, vasárnapra időzítette a hadművelet végrehajtását. Időközben a németek “Margarethe II” fedőnéven Románia megszállására is terveket dolgoztak ki, amely nemcsak bolgár, de esetlegesen magyar részvétellel is számolt. Ezt azonban sohasem hajtották végre.
Hitler március 15-én este a budapesti német követ útján Horthy Miklós kormányzót klessheimi kastélyába hívta azzal az ürüggyel, hogy a keleti hadszíntéren lévő honvéd csapatokról kíván tárgyalni. Horthy kíséretével március 18-án érkezett meg. A létrejött klessheimi találkozón, miután Hitler a Németország számára elfogadhatatlan magyar politika kritikáját s a német terveket közölte a magyar vezetőkkel, Horthy kétszeri sértett kivonulását követően a Führert leginkább Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke igyekezett meggyőzni a megszállás feleslegességéről. Kérte, hogy a kormányzó 24 órán belül, inkább hazautazását követően juthasson elhatározásra a német megszállás kérdésében, a németbarát Sztójay Dömét javasolta kormányfőnek, s egy újabb Hitler-Horthy megbeszélést szorgalmazott. Jelentős szerepe volt Horthy meggyőzésében, illetve a megszállás vérnélküli lefolytatásában. A két legfőbb vezető immáron harmadszori találkozóján Hitler a román hadsereg készenlétben állásával fenyegette meg Horthyt, s ezen aduként kijátszott fenyegetés hatott.
A magyar vezetőket hazaszállító vonatról, Linznél Szombathelyi vezérezredes parancsot adott ki, hogy a Honvédség csapatai ne álljanak ellen a megszállóknak. Az események ezt követően gyorsan peregtek. Március 19-én hajnali 4 órakor a “Margarethe I” hadművelet keretében délről, Szerbia irányából a XXII. hegyihadtest három harccsoportja hatolt be Magyarországra. A Hildebrandt harccsoport a 92. gépkocsizó gránátos-ezredből, a Brandenburg ezred III. zászlóaljából, a 45. gépkocsizó utászzászlóalj zöméből, az olasz zsákmány-páncélosokkal felszerelt és két századát nélkülöző 202. páncélososztályból, a két üteg híján teljes 201. rohamlövegdandárból, a B 658. gépkocsizó hídparancsnokságból, az 5. SS-rendőrezredből és a 25/II. légvédelmi tüzérosztályból állt. E kötelékek elfoglalták a Titel melletti Tisza-hidat, majd Szegeden és Kecskeméten keresztül haladva birtokba vették a repülőtereket és semlegesítették a honvéd helyőrségeket. A harccsoport egy része Cegléd és Szolnok felé nyomult előre. A Brauner harccsoportot a 42. vadászhadosztály (Josef Brauner von Haydringer altábornagy) mozgatható részeiből, a B2 404. gépkocsizó hídparancsnokságból, a 6/I. légvédelmi tüzérosztályból, a 45. gépkocsizó utászzászlóalj egy századából, a 100. vadászhadosztály egyik zászlóaljából és egy szállító oszlopból, valamint a 64. és a 301. páncélvonatból szervezték. Feladata a Dráván átívelő vasúti és közúti hidak biztosítása, majd Szabadka, illetve részekkel Kiskunhalas körzetének megszállása volt. A hadtest harmadik, Streckenbach harccsoportja a 8. Florian Geyer SS-lovashadosztály (Bruno Streckenbach SS-Oberführer) gépkocsizó elemeiből állt. Az SS-harccsoport azt a feladatot kapta, hogy déli irányból vegye birtokba az eszéki Dráva-hidat, valamint Mohácson keresztül Bajáig nyomuljon előre, s ott semlegesítse a magyar helyőrséget és a dunai flottilla erőit. Innen az SS-csapatok két irányban, a Duna két partján Dunaföldvár és Budapest felé haladtak előre. A harccsoport biztosította a bajai és a dunafölvári Duna-hidakat is.
Horvátország felől a LXIX. különleges feladatú hadtest két harccsoportja kezdte meg a hadművelet végrehajtását. A Stettner harccsoport az 1. hegyihadosztály (lovag Walter Stettner von Grabenhofen altábornagy) zömével, a B 42. gépkocsizó hídparancsnoksággal, az 1. hegyihadosztály zászlóaljával megerősített egy szállító oszloppal, valamint a 23. és 65. páncélvonattal rendelkezett. Feladata Pécs és Kaposvár körzetének birtokbavétele, majd részeivel a Székesfehérvár felé történő előrenyomulás volt. A hadtest Zwade harccsoportja a 367. gyaloghadosztályból (Georg Zwade vezérőrnagy), a 18. SS-páncélgránátos-hadosztály részeiből és a B 815. gépkocsizó hídparancsnokságból állt. Ezen csapatoknak Varasd körzetéből keleti irányban előretörve, a Balaton két oldalán Székesfehérvár körzetét kellett megközelíteniük. Útközben biztosítaniuk kellett a lispei olajmezőket, valamint az Ajka és Úrkút környéki ipartelepeket is.
Északnyugati irányból, a Harmadik Birodalom területéről az LVIII. tartalék páncéloshadtest vezetésével a páncélos-tanhadosztály (Panzer-Lehr-Division) két harccsoportja, a 16. Reichsführer SS SS-páncélgránátos-hadosztály zöme, a 997. nehéztüzérosztály, a 789. építő utászzászlóalj, az 503. területvédelmi lövészzászlóalj és a B 853. gépkocsizó hídparancsnokság nyomult be hazánk területére. A csoportosításba korábban kiszemelt 5/II. SS- (Panther) páncélososztályt végül lengyel területre vezényelték, ennélfogva nem vett részt a hadműveletben. A páncélos-tanhadosztály Brucknál lépte át a határt, majd Győrön és Komáromon keresztül Budapest irányába tartott. A hadosztály útközben a fővárostól nyugatra és délnyugatra települt ipari körzeteket is birtokba vette. A 16. SS-páncélgránátos-hadosztály Bécstől délre lépte át a határt, majd két menetvonalon érte el Sopront. A főcsoportosítás Sárváron, Veszprémen és Székesfehérváron át Budapestre vonult. Útközben az SS-csapatok biztosították a Bakony ipari körzeteit is, egy másik SS-kötelék pedig Pápán keresztül a Tata és Bánhida körüli ipari létesítményeket foglalta el.
Mivel a szlovák kormányt előzetesen nem értesítették a “Margarethe I” végrehajtásáról, a Szlovákiából meginduló LXXVIII. különleges feladatú hadtest csapatai csak délután 256kezdhették meg feladatuk végrehajtását. A német hadtest törzse a megerősített 1029. Grossdeutschland gránátos-ezredet, a szintén megerősített Feldherrnhalle gránátos-ezredet, a Brandenburg hadosztály riadóezredét, a 799. utászzászlóaljat, a 837. területvédelmi lövészzászlóaljat és a B2 412. gépkocsizó hídparancsnokságot irányította. Ezen csapatok feladata az volt, hogy Rozsnyó és Kassa körzetén keresztül biztosítaniuk kellett a miskolci iparvidéket, majd Budapest keleti előterének birtokbavétele után a Hildebrandt harccsoporttal kellett felvenniük a kapcsolatot. Tartalékban a 100. vadászhadosztály és három hídoszloppal a 679. gépkocsizó utászezred törzse maradt. A németek végül az eredeti terveket annyiban módosították, hogy Budapestet nem harcszerűen közelítették meg, nem hajtották végre a magyar csapatok lefegyverzését, továbbá nem szállták meg a Várat és a Citadellát sem.
Az 500. SS-ejtőernyős-zászlóalj századai 1944. március 19-én, röviddel pirkadat után Ju 52 szállító-repülőgépeikkel leszálltak a ferihegyi repülőtéren, és rövid tűzharc után lefegyverezték a magyar őrséget. A honvéd helyőrség tagjai Újvidéken is fegyverrel álltak ellen a bevonuló német csapatoknak, mivel késedelmesen kapták meg az ellenállást megtiltó parancsot. A németek itt lefegyverezték a helyőrséget, és parancsnokát, Tömöry Jenő vezérkari ezredest őrizetbe vették.
A Tiszántúlt nem szállták meg a németek, csak lezárták a tiszai átkelőket, mert az a keleti arcvonal közelsége miatt már hadműveleti területnek számított. A németek néhány nap múlva feloldották a honvéd laktanyák zárlatát, és megnyitották az átkelőket. A megszállást végrehajtó német alakulatok legtöbbjét erősítésként hamarosan a keleti hadszíntér különböző körzeteibe csoportosították át.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT