Az alföldi páncéloscsata (1944. október 5. – 1944. október 28.)

Teljes szövegű keresés

Az alföldi páncéloscsata (1944. október 5. – 1944. október 28.)
A 2. Ukrán Front csapatai október 5-én estére végrehajtották a “debreceni támadó hadművelethez” szükséges előkészületeket. A támadás megindítását október 3-ára tervezték, de később mégis 6-ára halasztották. Ennek oka a szovjetek szerint az volt, hogy a csapatok nem fejezték be időben a felvonulást. Úgy véljük azonban, hogy a késedelmet leginkább a 6. gárda-harckocsihadsereg Nagyvárad elleni kudarcba fulladt támadása okozhatta.
A támadásra kijelölt 2. Ukrán Front állományát időközben a 3. Ukrán Fronttól átadott 46. összfegyvernemi hadsereggel és a 7. áttörő tüzérhadosztállyal erősítették meg. A front 5. légi hadsereg erejét egy vadászrepülő-hadosztállyal növelték. A csapatok 75 ezer főnyi menetfeltöltést kaptak. A hiányok pótlására 500 harckocsit bocsátottak rendelkezésükre. A 2. Ukrán Front október 6-án 698 ezer 200 szovjet, valamint október 8-tól 153 ezer 572 román, összesen 851 ezer 772 katonát számlált. Malinovszkij marsall három harckocsihadtestet, két gépesített-hadtestet, egy önálló harckocsidandárt, kilenc lovashadosztályt, két megerődített körletet, 40 lövészhadosztályt, valamint 17 román hadosztályt vethetett be. A hadosztályok létszáma 6000-7500 fő körül váltakozott. A front állományában 10 ezer 238 darab 76 mm-es vagy ennél nagyobb űrméretű löveg és aknavető tartozott. A csapatok október 3-i adatok szerint 602 harckocsival és 223 önjáró löveggel, összesen 825 páncélossal rendelkeztek, de a 6. gárda-harckocsihadsereg jelentős veszteségei miatt úgy véljük, hogy a front október 5-én már csak 789 páncélossal várta a másnapi támadást. Az 5. légi hadsereg (Sz. K. Gorjunov vezérezredes) két csatarepülő- és egy vadászrepülő-hadteste, egy bombázórepülő-hadosztálya, valamint a szovjet légi hadseregnek alárendelt román 1. repülőhadtest állományában összesen 1216 repülőgép tartozott. A szovjet vadászrepülő-alakulatok nagyobb mennyiségben rendelkeztek az új Jak–9 U vadászrepülőgépekkel is. (A 2. Ukrán Front 1944. október 5-jei hadrendjét a függelék ismerteti.)
A Dél Hadseregcsoport a magyar 2. és 3., illetve a német 6., 8. tábori hadseregből állt. (A csapatok hadrendjét a függelék mutatja.) A hadseregcsoport október 1-jei élelmezési létszáma megközelítette a 430 ezer főt, ebből körülbelül 250-260 ezer volt német katona. Friessner német csapatai harcos-létszámként 1944. október 2-án mindössze 30 ezer 60 főt jelentettek. A két magyar hadsereg létszámára vonatkozó pontos adat nem áll rendelkezésre, élelmezési létszámuk összesen körülbelül 160-170 ezer főt tett ki. A hadseregcsoport október 5-én 10 német hadosztályból, köztük három páncéloshadosztályból, egy páncélosdandárból, két dandár erejű harccsoportból, két záró osztagból, továbbá 14 magyar hadosztályból, három dandárból és egy lovasezredből állt. A német hadosztályok teljes létszáma a szovjet adatok szerint átlagosan 4000-6000 fő volt, a magyar seregtestek csak 3500-5000 katonával rendelkeztek.
A 2. Ukrán Front csapásmérő csoportosítása a magyar 3. hadsereg arcvonalán összpontosult. Heszlényi József 125altábornagy csapatai Nagyszalonta északi előterétől egészen Nagykikindáig, mintegy 220 km-es széles arcvonalon bontakoztak szét. A hadsereg hat magyar hadosztályból, egy magyar lovasezredből, egy német SS-páncélgránátos-hadosztályból, valamint egy SS- harccsoportból állt. A szovjet felderítés szerint minden 22-25 km-re egy hadosztály jutott, és a magyar hadsereg sávjában mindössze 20-25 bevethető páncélossal számoltak. A valóságban egy-egy magyar hadosztály arcvonalszakasza még ennél is hosszabb volt, mivel a még beérkezőben lévő 1. huszárhadosztály Kecskemét környékén gyülekezett, az 1. páncéloshadosztály pedig Orosháza–Tótkomlós körzetében állt tartalékban. A rendelkezésre álló erőkkel csupán hézagosan lehetett megszállni az arcvonalat. A magyar csapatok főleg a lakott településekre összpontosították erejüket, ahol műszakilag gyengén kiépített raj-, szakasz-, század- és zászlóalj-támpontokra alapozhatták védelmüket.
Friessner német csapatainak állományába október 5-én legkevesebb 450 német páncélos tartozott. Egyes, levéltári dokumentumokkal egyelőre nem ellenőrizhető források szerint október 5-én a magyar 3. hadsereg 1. páncéloshadosztálya csak hat harckocsival, 7. rohamtüzérosztálya pedig hét StuG. III rohamlöveggel rendelkezett. A magyar 2. hadseregnek alárendelt 2. páncéloshadosztály, állományában 64 magyar gyártmányú Turán és Toldi harckocsival, 17 Panzer IV harckocsival, négy Pantherrel, három harcképtelen Tiger E nehézharckocsival és 15 egyéb páncélozott – a források szerint – rohamlöveggel Tordánál harcolt. A 10. rohamtüzérosztálynak négy Zrínyi II rohamtarackja maradt. Mindez legkevesebb további 120 magyar páncélost jelenthetett. A Dél Hadseregcsoport harcjármű-állománya a német csapatokéval együtt ennek megfelelően legalább 570 meglévő harckocsiban és rohamlövegben határozható meg.
A Dél Hadseregcsoport szárazföldi csapatainak légi támogatását a német 4. légiflotta I. repülőhadteste, illetve később a magyar 102. repülődandár alakulatai végezték. A 4. légiflotta állománya 1944 októberében átlagosan mintegy 676 meglévő német repülőgépet jelentett. Ebből a felderítő repülőgépekkel együtt 477 volt harci repülőgép. A 4. légiflottának alárendelt magyar 102. repülődandár 1944. szeptember 30-án 65 repülőgéppel rendelkezett. A német légiflotta a repülőcsapatokon kívül légvédelmi tüzéralakulatokat is bevetett a szárazföldi csapatok harcának támogatására. 1944. október 5-én, a szovjet 2. Ukrán Front “debreceni támadó hadművelete” előtti napon a felek a következő erőkkel rendelkeztek:
 
2. Ukrán Front
Dél Hadseregcsoport
Arány
Élőerő
698 ezer szovjet
153 ezer román
851 ezer fő
kb. 260 ezer német
kb. 170 ezer magyar
kb. 430 ezer fő
1,9: 1
Páncélosok
789
min. 450 német
kb. 120 magyar
kb. 570
1,4: 1
Repülőgépek
1216
741
1,6: 1
Lövegek és aknavetők
10 ezer 238
kb. 3500
2,9: 1
 
A szovjet 2. Ukrán Front 1944. október 6-án hajnali 4 óra 30 perckor, csaknem 800 km-es arcvonalon lendült támadásba. A Plijev lovas-gépesített csoport és az 53. hadsereg csapatai rövid tüzérségi előkészítés után a Nagyszalonta–Szeged arcvonalat rohanták le, és a hadművelet első napján mintegy 100 km-es szélességben és 40 km mélységben törték át a magyar 3. hadsereg védelmét. Heszlényi altábornagy, a hadsereg parancsnoka, értesülve a nagy mennyiségű páncélossal támogatott, erőteljes szovjet támadásról, már reggel 7 óra körül elrendelte a visszavonulást a Tisza vonalára. A 23. tartalékhadosztálynak a szegedi hídfőbe, a 8. tábori póthadosztálynak, az 1. páncéloshadosztálynak és az 1. tábori huszár pótezrednek a szentesi hídfőbe, a 20. gyaloghadosztály megmaradt erőinek pedig a szolnoki hídfőbe kellett visszahúzódniuk. A német LVII. és III. páncéloshadtest csak déli 12 óra után értesült a magyar hadsereg visszavonulásáról.
A szovjet harckocsi-, gépkocsizó lövész- és lovascsapatok előrevetett osztagai a településeken berendezett magyar támpontokat általában megkerülték. A 18. harckocsihadtest mintegy 30-40 páncélossal már kora délután elfoglalta Orosházát. A 7. gépesített-hadtest előrevetett osztaga 12 óra körül elérte Kondorost, és észak felé fordult. Az LVII. páncéloshadtest Kondoroson tartózkodó törzsének több tisztje csak szállásának ablakain keresztül menekülve tudta elkerülni a szovjet hadifogságot. Nem sokkal később a szovjetek Szarvasnál, Endrődnél és Gyománál kijutottak a Sebes-Körös átkelőihez.
A 4. gárda-lovashadtest 9. gárda-lovashadosztályának egyik harckocsikkal megerősített lovasezrede Gyula nyugati szélén birtokba vette az ottani gyártelepet, a hadosztály zöme 9 órakor már Békéscsaba birtoklásáért harcolt. A 30. lovashadosztály elfoglalta Újkígyóst. A 6. gárda-lovashadtest 8. gárda-lovashadosztálya menetből benyomult 126Gyula keleti részébe. A magyar 3. hadsereg balszárnyán támadó szovjet páncélosok a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály harccsoportját Sarkadkeresztúr körzetéből visszavetették északnyugat felé. A 8. gárda-lovashadosztály élén a 136. harckocsiezred T–34 harckocsijai betörtek Sarkadra, ahol kilőttek két löveget és egy aknavetőüteget. Az SS-harccsoport visszavonult a Sebes-Körös felé azzal a feladattal, hogy Kőrösladánynál és Szeghalomnál próbálja meg védeni az átkelőket. A Plijev lovas-gépesített csoport, bár jelentős mennyiségű páncélossal rendelkezett, a hadművelet első napján csupán 20-25 km-t haladt előre.
A magyar 3. hadsereg jobbszárnyán harcoló 4. Polizei SS-páncélgránátos-hadosztály Nagykikinda körzetét védte. A hadosztály október 6-ig a Marostól délre továbbra is tartotta állásait anélkül, hogy jobb- vagy balszárnyát fedezték volna. Amikor azonban megindult a 2. Ukrán Front támadása, a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály korábbi arcvonala végleg tarthatatlanná vált. A szovjet csapatok követték a hadosztályt, amely kénytelen volt visszavonulni a Zenta–Valcani–Nagyszentmiklós vonalra. Egy SS-harccsoportja útban volt Szeged felé, hogy megerősítse a tiszai átkelőtől keletre tartott hídfőt.
A szovjet 7. gépesített-hadtest zöme Kunágota és Nagykamarás között áttörte a magyar csapatok védelmét, majd déltájban elérte az Orosháza–Békéscsaba vasútvonalat. A Gyoma felé támadó hadtest 63. gépesített-dandára 15 óra 30 perc körül benyomult Endrődre. A körzetben 8,8 cm-es lövegekkel, valamint 3,7 cm-es és 2 cm-es gépágyúkkal a német 25/I. vegyes légvédelmi tüzérosztály öt ütege, valamint négy-négy 4 cm-es légvédelmi gépágyúval a magyar 206/11. és 202/9. légvédelmi gépágyús ütegek foglaltak el védelmi állást. A német–magyar harccsoport feladata a Hármas-Körös hídjainak lezárása volt Gyoma, Kőrösladány és Dévaványa felé.
Orosházánál az 1. páncéloshadosztály, megerősítve a 7. rohamtüzérosztály 3. ütegének még bevethető négy StuG. III rohamlövegével, északkeleti irányban ellenlökést indított. A harckocsi-csoportot Orosházáról Békéscsaba felé indítandó támadásra utasították. Vastagh ezredes Tótkomlóson lévő megerősített 1. gépkocsizó lövészezred-csoportja 14 órakor parancsot kapott, hogy először Nagybánhegyesen keresztül Csanádapácára, majd külön parancs után Békéscsabára nyomuljon előre. A magyar támadás Tótkomlósról nehezen bontakozott ki, mivel egyes források szerint a szovjetek három magyar harckocsit kilőttek.
A Békéscsaba és Gyula között áttört szovjet csapatok előrenyomulására való tekintettel az 1. huszárhadosztály Kiskunfélegyházán állomásozó 2. huszárezredét (Németh Lajos alezredes) 15 órakor riadóztatták, és Szentesre vezényelték, hogy ott hídfőállást foglaljon a tiszai átkelő védelmére. A visszaözönlő járművek miatt a huszárok csak 7-én hajnali 4 órára érték el a várost. A 2/I. huszárosztály az úgynevezett tágabb hídfőt szállta meg, amely félkörívben vette körül Szentest, a város peremétől körülbelül egy-egy km-re. A szentesi arcvonal hossza mintegy 27 km-es volt. A huszárosztály rendelkezésre álló erőivel csupán a főbb bevezető utakat tudta támpontjaival lezárni. Az úgynevezett “szűkebb hídfőt”, vagyis a csongrádi Tisza-híd környékét a 2/II. huszárosztály zárta le. A város keleti és délkeleti kijáratainál a 2. huszárezred ezred-közvetlen páncéltörőágyús-százada foglalt tüzelőállást.
A magyar 3. hadsereg visszavonulása következtében Komádi és a Tisza között mintegy 150 km-es hézag keletkezett a német 6. hadsereg nyugati és a mozgásban lévő magyar csapatok keleti szárnya között, ahova harcképes német–magyar erők egyelőre még nem vonultak fel. A Tisza átkelői Szolnoktól egészen a hadseregcsoport déli sávhatáráig mindössze egyetlen napi menetre voltak a szovjet csapatok előtt.
Október 6-án a német 6. hadsereg nyugati szárnyán is megélénkült a harctevékenység. A szovjetek harckocsi-támogatással támadást indítottak a 4. tábori póthadosztály állásai ellen, és a magyar csapatokat visszavetették a Sebes-Körös mögé. Csupán a német 1. páncéloshadosztály 113/II. páncélgránátos-zászlóaljának sikerült a folyó déli partján, Újiráznál visszafoglalni egy kisebb hídfőt. Komádinál, a Sebes-Körös északi partján egy hídfőt azonban szovjetek vettek birtokba. Az 1. páncéloshadosztály Kőrösszegapátihoz kiküldött harccsoportja este visszatért hadosztályához, melynek a továbbiakban a Sebes-Körös átjáróit kellett biztosítania Komáditól nyugatra.
A 23. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportja délelőtt Rojt körzetéből délnyugat felé tört előre, de Oláhszentmiklósnál jelentősebb szovjet harckocsi-kötelékbe és páncéltörő ágyúkba ütközött. A páncélozott harccsoport hamarosan újabb feladatot kapott. Ennek megfelelően a 23. páncélosezred és a 23/2. páncélos-felderítő-század lövészpáncélosai 17 óra 30 perckor Komádi felé indultak, s a páncélozott harccsoport Nagyváradon keresztül menetelve, 7-én reggel érte el Kőrösszegapátit.
A 12. tartalékhadosztály nagyváradi arcvonalán aznap nyugalom volt. A magyar VII. hadtest a hadosztály legpihentebb 38/II. gyalogzászlóalját átadta a 4. tábori póthadosztálynak, amelynek vonalait a szovjetek támadása áttörte. A szovjet 6. gárda-harckocsihadsereg támadása 6-án estére keskeny szakaszon elérte a Sebes-Köröst, de átkelni rajta Komádinál csak egy zászlóaljával tudott. A harckocsihadsereg további támadása ismét elakadt.
A 2. Ukrán Front a Plijev lovas-gépesített csoport és az 53. összfegyvernemi hadsereg a 18. harckocsihadtest támogatásával az első nap végén mintegy 100 km-es szélességben és csaknem 40 km-es mélységben törte át a magyar 3. hadsereg védelmét. A támadó szovjet csapatok több mint 100 települést vettek birtokba.
A magyar 3. hadsereg 7-ére virradó éjjel jobbszárnyával Makó nyugat–Földeák–Orosháza vonalában új, de mélység nélküli főellenállási vonalat rögtönzött. Gyomát és az ottani repülőteret a 7. gépesített-hadtesttel szemben a német 25/I. vegyes légvédelmi tüzérosztály továbbra is védte. Az itt bevetett két magyar légvédelmi gépágyús üteget hajnalban kivonták. A 25/I. vegyes légvédelmi tüzérosztály mégis 28 órán keresztül tartóztatta fel a szovjet gépesített-hadtest mintegy 50 harckocsival és 1500 lövésszel támadó csapatait, amelyeket a hadtest 40. önálló gárda-aknavetőosztályának rakéta-sorozatvetői is támogattak. A szovjetek német adatok szerint 12 T–34-et, 12 géppuskát, két páncéltörő ágyút, két páncéltörő puskát, 127három hadifoglyot és körülbelül 500 halottat veszítettek. A német veszteség 26 halott, 56 sebesült és 12 eltűnt volt. Megsemmisült a légvédelmi tüzérosztály csaknem teljes felszerelése, kilenc 8,8 cm-es lövege, hét 3,7 cm-es gépágyúja, 14 darab 2 cm-es gépágyúja, egy 2 cm-es négycsövű gépágyúja és 85 gépjárműve.
A Marostól északra a 23. tartalékhadosztály Hódmezővásárhely széléig vonult vissza, de csapatai Algyőnél és Tápénél hídfőállásokba húzódtak. Az 1. páncéloshadosztály Mindszentig hátrált, ahol hídfőt foglalt. A 8. tábori póthadosztály bevonult a szentesi és csongrádi hídfőbe, amelyet hajnalra már megszállt az 1. huszárhadosztály 2. huszárezrede. A huszárhadosztály egyéb részeivel a Hármas-Körösön Kunszentmártonnál alakított ki hídfőállást, és biztosította a folyó átkelőit Mezőtúrig, amelyet már a 13. páncéloshadosztály 13. páncélos-felderítőosztálya tartott. Német jelentések szerint a 23. tartalékhadosztály, amely napközben átkerült a német LVII. páncéloshadtest alárendeltségébe, valamint a 8. tábori póthadosztály a körülményekhez képest még harcképes seregtest volt.
Temesy vezérőrnagy 7-én reggel parancsot kapott, hogy Szentesen vegye át a hídfő parancsnokságát. A 8. tábori póthadosztály városba érkező parancsnoka a 2. huszárezred beérkezett rajait “minden komolyabb előkészület nélkül inkább szalonnázgatva” már ott találta. Az 1. páncéloshadosztály, miután részei fedezték a magyar csapatok visszavonulását, délután beérkezett a szentesi hídfőbe. A magyar páncéloshadosztály 5. gépvontatású tüzérosztályának egyik ütege Szentes keleti szélén estig legkevesebb három páncélost lőtt ki. Temesy szerint délután a szovjet 18. harckocsihadtest erői két harckocsival és kis létszámú gyalogsággal indítottak támadást a Kurcza patak felett Szentestől északnyugatra átívelő vasúti híd felé. Az itt biztosító huszárok visszavonultak, ennek következtében a szovjetek körülbelül 16 órakor betörtek a szentesi “tágabb hídfőbe”, majd 8-án hajnalig – a tiszai gátig fokozva nyomásukat – gyakorlatilag kettévágták azt. Az ottani erőket hamarosan még hét szovjet harckocsi növelte. A szovjet betörés felszámolására Temesy vezérőrnagy az 1. páncéloshadosztályt utasította, de az egyelőre nem indított ellenlökést. A 8. tábori póthadosztály parancsnoka emiatt a magyar VIII. hadtestnél kezdeményezte a “tágabb hídfő” feladását, de erre nem kapott engedélyt.
A 8. tábori póthadosztály, s egyben a szentesi hídfő parancsnoka éjszaka az 1. tábori huszár pótezredet is bevetette a hídfő védelmére. Este az 1. páncéloshadosztály parancsot kapott, hogy vonuljon ki a hídfőből. A csapatok egy része már megindult, amikor ismét visszavezényelték azokat korábbi állásaikba.
A szolnoki Tisza-hídfő biztosítására 7-ére virradó éjjel az Örkénynél állomásozó 13. páncéloshadosztálytól Schöning őrnagy vezetésével 14 Panther harckocsival és lövészpáncélosokkal egy páncélozott harccsoportot küldtek ki. A harccsoport parancsnoka 7-én délben jelentette a Dél Hadseregcsoportnak, hogy erői elérték Mezőtúrt. Schöning őrnagy 17 óra 10 perckor Kisújszállásról újabb jelentést tett a seregcsoportnak, miszerint Mezőtúr és Kisújszállás között szovjet csapatokat nem találtak.
A 4. gárda-lovashadtest 7-én hajnali 1 órakor Kőrösladánynál elérte a Sebes-Köröst, és csapatai az épen maradt hídon 6 óráig át is keltek a folyón. A tovább támadó szovjet lovasság a körzetben német légvédelmi harccsoportba ütközött, amelyet harckocsi-támogatással szétvert, majd menetből birtokba vette Kőrösladányt. A szovjetek Gyoma és Szeghalom között egyre nagyobb erőkkel nyomultak előre. A 4. gárda-lovashadtest 9. gárda-lovashadosztálya előrevetett harckocsi- és lovas-osztagokkal Szeghalmon keresztül elérte Füzesgyarmatot, majd reggel elfoglalta a várost. A szovjet 6. gárda-lovashadtest 13. gárda-lovashadosztálya délután elfoglalta Biharnagybajom községet is. Innen keletre kisebb lovas-kötelékek behatoltak Csökmőre, de az 1. páncéloshadosztály erői kiszorították, és szétszórták azokat.
A Gyománál elakadt 7. gépesített-hadtest parancsot kapott, hogy kisebb erők hátrahagyásával érje el a 4. gárda-lovashadtest átkelőhelyeit, keljen át a Sebes-Körösön, és megkerülő manőverrel verje szét az ellenállást Újiráz és Gyoma körzetében. A gépesített-hadtest végrehajtotta a feladatot, és este 22 óra körül elfoglalta Dévaványát. A lendületes előretörés ezután Karcag irányába folytatódott.
A német 1. páncéloshadosztály 113. páncélgránátos-ezrede támadást indított a Szeghalom érintésével északi irányban előrenyomuló szovjet lovashadosztályok keleti szárnyába, hogy Szeghalomtól délre hídfőt foglaljon a Sebes-Körösön. A támadásban részt vett az 1. páncélosezred 17 Panther harckocsija is. A németek támadása azonban harckocsik és lövészpáncélosok mozgását erősen hátráltató nehéz terepen, egy páncéltörő reteszállás előtt elakadt, és három harckocsit veszítettek. A terepviszonyok és az elégtelen – mindössze 350 fős – páncélgránátos-támogatás miatt az 1. páncéloshadosztály Szeghalom elleni támadása sem járt sikerrel. Az 1. páncéloshadosztálynak a továbbiakban 8-ára virradó éjjel Berettyóújfalun keresztül Biharnagybajomra kellett vonulnia, és újabb támadást intézni Szeghalom ellen.
A 6. gárda-lovashadtest 7-én hajnalban elfoglalta az átkelőhelyeket Újiráz térségében, de támadása itt átmenetileg elakadt, mert a németek erős tüzérségi tüzet lőttek a hídra. A 8. gárda-lovashadosztály 136. harckocsiezrede megpróbált áttörni a folyó északi oldalára, de egyik harckocsija találatot kapott, és felrobbant. A Plijev lovas-gépesített csoport erői október 8-ára 90-100 km-t nyomultak előre, s elérték Karcag és Hajdúszoboszló térségét. A 6. gárda-harckocsihadsereg azonban továbbra sem boldogult Nagyvárad körzetében, támadása elakadt a város felé vezető utakon.
Október 7-én és 8-án a német 6. hadsereg III. páncéloshadtestének 1. és 23. páncéloshadosztályai sikertelenül próbálták meg feltartóztatni a szovjet támadást a Sebes-Körös vonalán Komádi és Szeghalom között. A gyenge páncéloshadosztályok mozgékony páncéloscsoportjai gyors manőverezéssel próbálták meg kiegyenlíteni a szovjetek többszörös mennyiségi fölényét, de a Sebes-Körös átkelőit nem tudták tartósan elzárni a szovjetek elől. Erősítést csupán a feltöltését befejező német 13. páncéloshadosztály Törökszentmiklósra előreküldött páncéloscsoportja jelenthetett, amely október 8-án reggel továbbhaladt Kisújszállás felé, ahol hamarosan beleütközött a szovjet 7. gépesített-hadtest erőibe.
128A szovjet 46. hadsereg 8-ára virradó éjjel Óbecsénél két ezreddel átkelt a Tiszán. A magyar 3. hadsereg déli szárnyán a szovjetek harc nélkül birtokba vették Kiszombort. Szarvason a német felderítés jelentősebb szovjet harckocsi-köteléket figyelt meg. A 25/I. vegyes légvédelmi tüzérosztály Gyomát feladó elemei 8-ára virradó éjjel jelentős veszteségek után Mezőtúr felé vonultak vissza. A Breith páncéloscsoport arcvonalán a szovjetek még előző este megközelítették Bárándot, amelyet csak egy német légvédelmi harccsoport védett. Sárrétudvari és Biharnagybajom közelében sötétedés után, 8-ára virradóra is folyt a küzdelem az előretört szovjet páncélosokkal. A szovjetek által Komáditól délre tartott hídfőt a 23. páncéloshadosztály éjszakai harcban felszámolta.
Napközben a szovjet 46. hadsereg erői Óbecse és Ada között, valamint Martonos és Magyarkanizsa körzetében átkeltek a Tiszán. A gyenge magyar biztosító erők nem tudták feltartóztatni azokat. A Szeged felé, északnyugati irányban visszavonuló 4. Polizei SS-páncélgránátos-hadosztályt is üldözték a szovjetek, és a várostól keletre kisebb kötelékekkel átkeltek a folyó nyugati partjára. Estére a szovjetek Szegedtől délre már csaknem másfél hadosztálynyi erővel tartották hídfőjüket. A magyar 23. tartalékhadosztály algyői hídfőjét a szovjetek támadásai napközben összezsugorították. A hadosztály Hódmezővásárhelynél bekerített részei délnyugat felé törtek ki. A Mindszentnél tartott magyar hídfőt a szovjetek felszámolták, és átkelve a Tiszán, kisebb hídfőt foglaltak a nyugati parton.
A Szentesnél tartott magyar hídfő parancsnoka, dr. Temesy Béla vezérőrnagy 8-ára virradó éjjel azt tervezte, hogy a hídfőben növeli a csapatok erejét, de a szovjet támadások ezt megakadályozták. A 21. és 24. tábori pótezredek csak lassan érkeztek be, és harcértékük alig érte el egy-egy századét. Reggel Csongrádról a magyar 13. rohamtüzérosztály két gyalogszázadba összevont, rohamlövegek nélküli állományát is a szorongatott szentesi hídfő védelmére, a Tisza-hídhoz vezényelték. A súlyos harcokban Lanszky Roderich őrnagyot, osztályparancsnokot a délelőtt folyamán egy szovjet mesterlövész homlokon lőtte, és hősi halált halt.
Reggel 8 óra körül a beregháti vasútállomásnál védő magyar lovasszázadot szovjet harckocsi-támadás érte. A 2. huszárezred ezred-közvetlen páncéltörőágyús-századának 7,5 cm-es lövegei Bodó Tihamér százados irányításával hat T–34-et kilőttek. Ezzel egy időben azonban a szovjet harckocsik észak felől elérték a csongrádi Tisza-hidat, és elvágták a városban rekedt magyar csapatok visszavonulási útvonalát.
Temesy vezérőrnagy reggel még úgy rendelkezett, hogy az 1. páncéloshadosztály 1. gépkocsizó lövészezrede a várostól északnyugatra a Tisza-gátig betört szovjeteket vesse vissza, állítsa helyre az összeköttetést a “szűkebb” és “bővebb” hídfő között, majd gyülekezzék a “szűkebb” hídfőben. A várost addig a 2. huszárezrednek és az 1. tábori huszár pótezrednek szívósan tovább kellett védenie. A szükségessé vált partváltás megkönnyítésére egy nappal korábban már két áthajózási pontot is előkészítettek, ahonnan át lehetett kelni a Tisza nyugati partjára. A megmaradt harckocsikkal megerősített 1. gépkocsizó lövészezred (Vastagh György ezredes) a 2. huszárezred három lovasszázadával, valamint egy nehézfegyver-századával együtt, egy tüzérüteg támogatásával 11 óra után sikeresen végrehajtotta a feladatot, és ezután az 1. páncéloshadosztály alakulatai a Tisza-hídon átkeltek a folyó nyugati oldalára. A szovjet 18. harckocsihadtest újabb támadása viszont a vízműveknél ismét betört a hídfőállásba, és a 181. harckocsidandár előretört páncélosai szétlőtték a huszárezredek gépkocsizó vonatoszlopait, amelyek az 1. gépkocsizó lövészezred után indultak. A 181/I. harckocsi-zászlóalj két szakaszparancsnoka, Ny. K. Jakimovics és G. F. Ivanov alhadnagyok harckocsijaikkal 12 órás tűzharcban hét magyar harckocsit, kilenc löveget, két aknavetőüteget, 37 gépkocsit és 20 fogatolt járművet lőttek ki. A két alhadnagy ezért később megkapta a “Szovjetunió Hőse” kitüntetést. A híd környékét ért heves tüzérségi tűzben vitéz Vastagh György ezredes lábán és hasán súlyos repeszsérüléseket szenvedett. A törzstisztet a kecskeméti csapatkórházba szállították, ahol két nappal később belehalt sebesülésébe. Vastagh ezredes 1944. november 24-én post mortem megkapta a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet.
A németek időközben utászokat rendeltek ki a Szentestől északnyugatra lévő Tisza-híd felrobbantására. Feladatukat azonban nem hajtották végre, mert ebben Pacor Ernő vezérkari alezredes, a VIII. hadtest vezérkari főnöke a hídrobbantás felelősségének átvállalásával megakadályozta őket.
Az északi irányból támadó szovjetek az 1. tábori huszár pótezred III. és IV. osztályát beszorította Szentesre. A 2/I. huszárosztály ekkor parancsot kapott, hogy az ellenséges túlerő nyomására utcai harcokban vonuljon vissza. A 18. harckocsihadtest páncélosai, közöttük az 1438. önjáró tüzérezred egyik ütegének SZU–85 önjáró lövegei hamarosan behatoltak Szentesre. Az egyik SZU–85 saját jelentése szerint hat magyar harckocsit, hét löveget, három aknavetőt és 30 gépkocsit lőtt ki, de ezen szovjet páncélost hamarosan találat érte. Egy T–34 elérte közben a város közepén épített Petőfi szállót.
A 2/I. huszárosztály visszahúzódó részei a város északnyugati szélén, majd a Kurcza patak mentén gyülekeztek. A szovjetek heves aknavető-tüze miatt azonban a legtöbben a Tisza partja felé futottak, emiatt a pataknál már lehetett szervezett ellenállást kifejteni. Egy T–34 harckocsi hamarosan a patak hídjához hajtott, végiglőtte az utat, de nem gördült a hídra, mivel nem ismerte annak teherbíró képességét. A szentesi hídfő védelmében részt vett a 7/3. rohamtüzér-üteg négy korlátozottan harcképes StuG. III rohamlövege is, amelyeket a tiszai töltésen ástak be. A páncélosok a harcok közben mind harcképtelenné váltak, és kezelőszemélyzetük elhagyta azokat. A 7. rohamtüzérosztály 15 tisztjét és mintegy 250 katonáját a VIII. hadtest parancsnoksága, bevethető rohamlövegek nélkül, gyalogsági feladattal Csongrád védelmére rendelte.
A magyar 7. rohamtüzérosztály szeptember 24. óta legkevesebb 67 szovjet harckocsit és 14 egyéb páncélozott harcjárművet lőtt ki; s hat gyalogsági löveget, két páncéltörő ágyút és 18 géppuskát zsákmányolt. Saját vesztesége nyolc megsemmisült rohamlöveg és 30 gépjármű volt. Tíz súlyosan sérült StuG. III rohamlöveget 129gyári nagyjavításra kellett küldeni, 12 páncélost viszont sikerült kivontatni, és később bevethetővé tenni. A harcokban 11 tisztje és 80 tüzére esett el, a súlyos sebesültek száma három tiszt és 45 katona volt.
A hídfőből a magyar csapatok a Tiszán átívelő híd felé igyekeztek. A szemtanúk szerint néhány rendezetten visszavonuló kisebb köteléket leszámítva mindenhol fejvesztett menekülés folyt. A 2. huszárezred 1., 5. és 6. lovasszázada eközben továbbra is védte a “szűkebb hídfőt”. Ennek köszönhetően jelentős mennyiségű hadianyagot lehetett átszállítani a Tisza nyugati oldalára, annak ellenére, hogy a híd szovjet tűz alatt állt. Este a “szűkebb hídfő” védőit újabb szovjet harckocsi-támadás érte. Ekkor az 1. lovasszázad állományába tartozó László Endre karpaszományos őrvezető a Tisza-híd közelében egy T–34 típusú szovjet harckocsit a tiszai gát fedezetében 20 méterről páncélököllel kilőtt, és Szabó Gábor közhuszár páncélököllel egy másik T–34-et is megsemmisített. A 2. huszárezred részei heves utcai harcokban a mintegy 70 páncélossal támadó szovjetek túlerejével szemben egy rövid ideig még tartották magukat, majd megkezdték a visszavonulást a Tisza felé. A várost elhagyó 2/I. huszárosztály katonái nehéz szívvel adták fel a várost, amely kilenc éven át békehelyőrségük volt. A magyar huszárok jó része csónakokon és egyéb vízi alkalmatosságokon kelt át a Tiszán. A túlparton kiépített, de egyelőre üres állásokat találtak.
A Tisza-híd csongrádi oldalát az 1. páncéloshadosztály védte. Lengyel Béla altábornagy, a VIII. hadtest parancsnoka utasította a hadosztályt, hogy a hidat csak végszükség esetén robbantsa fel, a túlparton lévő hídfőt, a 2. huszárezred mintegy 200 katonájával tartsa. Éjféltájban a hadtestparancsnok engedélyével a hidat mégis felrobbantották. Tragikus módon a 2/6. lovasszázad két visszavonuló szakasza ekkor még a hídon tartózkodott.
A 228. lövészhadosztály 767/2. lövészzászlóalja Sz. A. Litovcsenko gárda-őrnagy parancsnoksága alatt napközben Csongrádtól nyolc km-re délre átkelt a Tisza nyugati partjára, birtokba vett egy kettő km széles és egy km mély harcászati hídfőt, és azt az ellenlökésekkel szemben meg is tartotta. Mivel a szovjetek több helyen is átkeltek a Tiszán, a szentesi hídfő veszteségterhes védelmének túlzott jelentősége – a visszavonuló csapatok hátának fedezését leszámítva – már nem volt.
Október 8-án este Malinovszkij marsallnak – moszkvai utasításra – le kellett mondania Debrecen október 9-i elfoglalását célzó terveiről. Felsőbb utasításra kénytelen volt a Plijev lovas-gépesített csoport zömét Nagyvárad felé, délkeleti irányba fordítani, hogy ezzel segítse a város bevételével nem boldoguló 6. gárda-harckocsihadsereg harcát és 10-ére elfoglalja a várost. Debrecen irányában csak a 6. gárda-lovashadtest csapatai harcoltak tovább, melyeknek 9-én kellett volna elfoglalni a várost.
A magyar 3. hadsereg harcálláspontja október 9-én már Kecskeméten volt. A hadsereg jobbszárnyán 9-ére virradóra a szovjetek páncélosokkal megközelítették Szabadkát. A szegedi hídfőbe visszavonuló 4. Polizei SS-páncélgránátos-hadosztály üldözését a szovjetek sötétedés után is folytatták, de a németek minden előretörésüket visszaverték. Az SS-páncélgránátos-hadosztály zöme Szegednél átkelt a Tiszán, a hídfőt ezután felszámolták, a hidat pedig felrobbantották. A hadosztály egy része Szegedtől északra, Mindszent déli körzetéig megtisztította a Tisza nyugati partját. 8. SS-páncélgránátos-ezrede délután a Szentes körül átkelt a folyón, és a Kiskunfélegyháza–Kistelek irányban előrenyomuló szovjeteket Mindszent északnyugat–Pálmonostora kelet–Kiskunfélegyháza északkelet vonalon megállította. A szovjet hídfő ellen a németek a magyar 1. páncéloshadosztállyal és 1. huszárhadosztállyal közösen Kiskunfélegyháza keleti és északkeleti előteréből támadást indítottak.
Az algyői magyar hídfőt 9-ére virradóra fel kellett adni. Az ottani hidat felrobbantották. Szentes körzetében a szovjetek éjjel már pontonhidakat építettek a Tiszán. Az előrevetett szovjet osztagok, egyelőre harckocsi-támogatás nélkül, már Csongrád birtoklásáért harcoltak, és hamarosan el is foglalták a várost. A 23. tartalékhadosztály Szeged és Mindszent, a 8. tábori póthadosztály pedig Mindszent és Szolnok között a Tisza nyugati partján foglalt védőállásokat. Napközben Szolnoktól délre a szovjet csapatok átkelve a Tiszán, már Jászkarajenő és Tószeg körzetében harcoltak. A 20. gyaloghadosztály roncsai Szolnok körzetében gyülekeztek. A szolnoki hídfő védelmére a délelőtti órákban már rendelkezésre állt a 20. gyaloghadosztály 400 katonája, két 15 cm-es tarackos üteg, 20 8,8 cm-es légvédelmi löveg, hét 3,7 cm-es légvédelmi gépágyú, 35 2 cm-es légvédelmi gépágyú, 100 német légvédelmi katona gyalogsági feladattal, 90 utász és két – rövid időre visszatartott – német menetzászlóalj is.
Október 9-én a Plijev lovas-gépesített csoport zöme megindult Nagyvárad felé, bekerítéssel fenyegetve a térségben harcoló német és magyar erőket. A magyar 2. és a német 8. hadsereg emiatt még 8-án megkezdte a visszavonulást Észak-Erdélyből. A német 1. páncéloshadosztály eközben Bihartorda körzetéből nyugat felé támadva Biharnagybajom körzetében átvágta a szovjet lovas-gépesített csoport Szeghalom felé vezető egyetlen utánpótlási útvonalát, a 13. páncéloshadosztály pedig kelet felé – kerülővel – elérte Püspökladányt. A 23. páncéloshadosztály részei egyéb német–magyar csapattöredékekkel együtt sikeresen állították meg a 6. gárda-lovashadtest Debrecen elleni támadását, Hajdúszoboszló azonban a szovjetek kezére került.
Október 10-én reggel 6 óra 20 perckor a német 1. páncéloshadosztály – kijutva Püspökladány körzetébe – felvette a kapcsolatot a 13. páncéloshadosztállyal. Ezzel a német csapatok a szovjet 6. gárda-lovashadtest utánpótlási vonalait elvágták és erőit a nap folyamán bekerítették.
Aznap a Tiszántúlon a német Breith páncéloscsoport 59 bevethető harckocsival és 66 rohamlöveggel, összesen 125 harcképes páncélossal rendelkezett. Beérkezőben volt a Feldherrnhalle páncélgránátos-hadosztály harccsoportja 28 bevethető StuG. III rohamlöveggel, valamint a 109. páncélosdandár 33 bevethető Panther harckocsival és Panzer IV L/70 vadászpáncélossal. A 6. hadseregnek átadott, de még be nem érkezett 1176., 1179. és 1257. rohamlövegosztályok összesen 25 bevethető Jagdpanzer 38(t) vadászpáncélost számláltak. Ezek alapján a német 6. hadsereg a már harcoló 125 páncélosa mellé erősítésként további 86 bevethető harckocsit és rohamlöveget várhatott. 130Többször tervbe vették ugyan a 12 bevethető német gyártmányú harckocsival rendelkező magyar 2. páncéloshadosztály átadását is, de ez mégsem valósult meg. A németek saját adataik szerint október 6. és 10. között 164 szovjet páncélost semmisítettek meg, illetve zsákmányoltak.
A kialakult hadműveleti helyzetben mindkét fél újabb erők térségbe vezénylésére kényszerült. A németek Magyarországra indították a 24. páncéloshadosztályt és a Tiger B nehézharckocsikkal felszerelt 503. nehézpáncélos-osztályt; a Feldherrnhalle páncélgránátos-hadosztályt Tiszafüredről Balmazújváros felé, az annak feltöltésére kijelölt, de egyelőre önállóan harcoló 109. páncélosdandárt pedig Hajdúhadház felé irányították. A szovjetek visszarendelték Kecskemét körzetéből a 18. harckocsihadtestet, amely az 1. légideszant-hadosztállyal azt a feladatot kapta, hogy Karcag és Püspökladány birtokbavételével szakítsa fel a gyűrűt a 6. gárda-lovashadtest körül.
A Dél Hadseregcsoport utasította a magyar 3. hadsereget, hogy a 4. Polizei SS-páncélgránátos-hadosztályt vezényelje Szolnokhoz, amint befejezte Szentes körzetének megtisztítását. Az SS-hadosztály szétszórtan bevetett részei a Szegedre betört szovjet erőket egyelőre visszavetették. A 8. SS-páncélgránátos-ezred harccsoportja visszafoglalta Csongrádot.
Október 11-én és 12-én a Plijev lovas-gépesített csoport zöme északnyugat felől sorozatos támadásokat intézett a Nagyvárad északi és északnyugati körzetében védő német 23. páncélos- és a 76. gyaloghadosztály vonalai ellen. A 7. gépesített-hadtest erői 11-én délután elérték Biharpüspökit. A települést keletről a 4. gárda-lovashadtest 30. lovashadosztálya, nyugatról pedig a 9. gárda-lovashadosztály kerülte meg. A gépesített-hadtest a sötétség beálltával megrohamozta a helységet, de a nyugati irányból támadó szovjeteket a németek először visszaverték, és csak a lovashadosztályok megkerülő manőverei után adták fel a települést. A támadó harckocsikat és önjáró lövegeket a 152. gárda-páncéltörő tüzérezred lövegei is támogatták. A szovjetek két páncélos kilövéséről és 19 löveg zsákmányolásáról számoltak be.
A 2. Ukrán Front eddig tartalékban álló Gorskov lovas-gépesített csoportjának részeivel a Nagyváradot védő magyar 12. tartalékhadosztály állásait délről támadó szovjet 33. lövészhadtestet kellett megsegítenie, ennek eredményeképpen október 12-én Nagyváradot birtokba vették a szovjetek. A német–magyar védők nyugat felé sikeresen kitörtek.
A 6. gárda-harckocsihadsereg zöme október 9. és 11. között többszöri kísérlet után sem tudta Komádit elfoglalni, s újabb jelentős veszteségeket szenvedett. A német 23. páncéloshadosztály hat napig tartotta fel Komádinál a szovjet gárda-harckocsihadsereget. A védelmi harcok során a német mesterlövészek 76 igazolt találatot értek el. A hadosztály csapatai összesen 94 szovjet páncélos kilövését jelentették. A németek vesztesége elsősorban élőerőben volt jelentős. Szovjet források szerint a 6. gárda-harckocsihadsereg október 13-án reggel 71 harckocsival és önjáró löveggel rendelkezett. Mivel a hadsereg október 6-án 130 páncélossal újította fel támadását, Komádinál legalább 59 páncélosa megsemmisült.
Nagyvárad elveszítése után a Dél Hadseregcsoport célja az volt, hogy a 6. hadsereggel halogató harcokban feltartóztassa a szovjet előrenyomulást, legalább addig, amíg a német 8. és magyar 2. hadsereg erői visszavonulnak a Tisza mögé. Mivel a csapatok átkelését Nyíregyháza körül tervezték, a Debrecen–Nyíregyháza irányban fekvő helységekben védőállásokat és páncéltörő reteszállásokat létesítettek azzal a szándékkal, hogy a rohamozó szovjet lovas-, gépesített és harckocsizó erőket időrabló helységharcokra kényszerítve átmenetileg megállítsák.
Malinovszkij marsall október 12-én este utasította a Plijev lovas-gépesített csoportot, hogy észak felé fordulva támadjon Debrecen–Nyíregyháza–Csap irányába, a Gorskov lovas-gépesített csoportnak pedig a német 8. hadsereg visszavonulási útját kellett elvágni. Másnap a szovjet gyorscsapatok megindították újabb támadásukat.
Október 13-án és 14-én heves harcok folytak a Berettyó–Sebes-Körös közén. Biharnagybajom és Nagyrábé környékén az 1. páncéloshadosztály, Kabánál, Tetétlennél és Bárándnál pedig a Feldherrnhalle páncélgránátos-hadosztály tartóztatta fel a szovjeteket. A szovjetek támadása igen lassan haladt Debrecen irányában. Október 16-án a 18. harckocsihadtest összeköttetést teremtett a bekerítésben lévő 6. gárda-lovashadtesttel, amely napokig csak légi úton kapott elégtelen utánpótlást. Derecske körzetében a 23. páncéloshadosztály heves harcokat vívott a Plijev lovas-gépesített csoport részeivel. Október 18-án Malinovszkij – látva csapatai szétforgácsolt erőkifejtését – Debrecen mielőbbi elfoglalására utasította a Plijev lovas-gépesített csoportot, a felzárkózott 6. gárda-harckocsihadsereget és a Gorskov lovas-gépesített csoport erőit.
Az október 15–16-i budapesti politikai események után a 24. páncéloshadosztály és 503. nehézpáncélos-osztály, kiegészülve a 4. Polizei SS-páncélgránátos-hadosztály erőivel, a IV. páncéloshadtest vezetése alatt Szolnok körzetéből október 19-én keleti-délkeleti irányban támadást indított azzal a céllal, hogy a Debrecennél harcoló III. páncéloshadtesttel kapcsolatot létesítsen. A német csapatok átgázoltak a velük szemben álló román csapatokon, és elfoglalták Mezőtúrt. Másnap Túrkeve és Kisújszállás körül harcoltak.
Október 20-án reggelre az összpontosított támadás következtében a jórészt kiürített Debrecen a Vörös Hadsereg kezére került. A németek nem tudták a várost huzamosabb ideig védeni. A páncéloshadosztályokat már korábban átcsoportosították a várostól északra, a Tisza felé futó létfontosságú utak védelmére. Debrecenben csak halogató harcot folytató gránátos-alakulatok maradtak. Úgy véljük, a németek nem szándékozták megmaradt bevethető páncélosaikat helységharcban feláldozni, inkább a mozgóvédelem céljaira tartották meg azokat. A német védők Debrecen északi körzetében megkapaszkodtak, és sikeres ellenlökésekkel lassították a Nyíregyháza felé törekvő szovjeteket. Ennek ellenére a Plijev lovas-gépesített csoport – alárendeltségében Gorskov altábornagy csapataival – október 20-án megindult észak felé, de aznap csupán 20-22 km-t tudott előrenyomulni.
A 23. harckocsihadtest az éjszaka folyamán birtokba vette Geszterédet, és 21-én hajnali 3 óráig elfoglalta Nagykállót is. Balkány északi előteréből a szovjetek harckocsikkal 131és megerősített lovas-kötelékekkel északi irányban támadtak. A 23. harckocsihadtest kelet felé tért ki. A 3. harckocsidandár 20 páncélossal, az 56. gépkocsizó lövészdandár támogatásával 13 óra körül betört Nyíregyházára. A 4. gárda-lovashadtest 30. és 10. gárda-lovashadosztálya Érpatakot megkerülve, Nagykállón keresztül 15 óráig ugyancsak elérte Nyíregyházát. A két hadtest együttes támadása következtében a várost ötórás utcai harc után a szovjet csapatok az esti órákra elfoglalták. Egy részük ezt követően folytatta támadását észak felé.
Nyíregyházát nem védték jelentősebb erők. A városban csak a magyar 25. gyaloghadosztály 25. gyalogezredének I. zászlóalja és ezred-közvetlen alakulatai állomásoztak a 25. rohamtüzérosztály három 7,5 cm-es gépvontatású páncéltörő ágyújával megerősítve. Ezeket a gyenge csapatokat már hajnalban von Schönfeldt vezérkari ezredesnek, Nyíregyháza német harcparancsnokának rendelték alá. A 25. gyalogezred délelőtt 11 órakor azt jelentette, hogy Nagykálló felől egy szovjet harckocsi megközelítette a várost. A 13 órakor megkezdődő harcokban a 25. gyalogezred bevetett erőit a szovjetek szétverték. A maradványok később csupán egy puskás századnyi harcértéket jelentettek, két géppuskával. A magyarok támogatására csupán a 23. páncélosezrednek a városban működő műhelyszázadától vezényeltek néhány kijavított, illetve korlátozottan harcképes páncélost. A Nyíregyházát biztosító német harckocsikat a szovjetek mind kilőtték. A németmagyar csapatok által kiürített Nyíregyházától nyolc km-re északnyugatra a német 241/II. vegyes légvédelmi tüzérosztály továbbra is fedezte a Tokaj felé vezető utat.
Kállósemjén napközben többször is gazdát cserélt. A Tisza felé visszavonuló német 8. hadsereg 15. gyaloghadosztályának részei azonban egy ellenlökés segítségével az 5. gárda-lovashadtest erőivel szemben a nap végére ismét birtokba vették a települést. A szovjetek ennek során két harckocsit veszítettek.
Nyíregyháza elfoglalásával és a környék birtokbavételével Plijev csapatai október 21-i igen sikeres tevékenységükkel elérték a 2. Ukrán Front egyik legfontosabb hadműveleti célját. Wöhler gyalogsági tábornok visszavonuló német–magyar csapatait ugyanis elvágták a legkedvezőbb tiszai átkelőhelyektől, Gávától, Vencsellőtől és Rakamaztól. A német Dél Hadseregcsoport mintegy 150 ezer fős keleti csoportosításának átkarolása és megsemmisítése céljából a legfontosabb lépés ez volt.
A német Dél Hadseregcsoport törzsében először úgy döntöttek, hogy a visszavonuló német–magyar csapatok észak felé kerülve a Tisza felső folyásánál keljenek át. Grolman vezérőrnagy, a hadseregcsoport vezérkari főnöke azonban javasolta, hogy Wöhler tábornok csapatai inkább nyugati irányban indítsanak támadást, és a 6. hadsereg III. páncéloshadtestével közösen verjék szét a szovjetek észak felé előretört csapásmérő csoportosítását. Friessner vezérezredes elfogadta a javaslatot. Ennek értelmében utasították a Wöhler-seregcsoportot, hogy a nyugati irányú támadás végrehajtására képezzen támadó csoportosításokat. A seregcsoport német 8. hadserege aznap 12 órától átvette a magyar 2. hadsereg csapatainak harcvezetését is, mert Major Jenő altábornagyot törzsével együtt a Dunántúlon más feladattal bízták meg. Wöhler tábornok törzse, mint a seregcsoport törzse, e naptól kezdve a Dél Hadseregcsoport alárendeltségébe került magyar 1. hadsereget is irányította.
A német 8. hadsereg két támadó csoportosítást alakított ki. Az egyik Nyírbátor körzetében gyülekezett, mely a XXIX. hadtest parancsnoksága alatt a 3. hegyihadosztályból, a 15. gyaloghadosztályból és a hadsereg rohamlövegeinek zöméből állt. A másik Mátészalkától nyugatra a magyar IX. hadtest (Kovács Gyula altábornagy) vezetésével készült fel, s a magyar 9. határvadász-hadosztály (Szász Ferenc vezérőrnagy), a 27. könnyűhadosztály (Horváth Győző vezérőrnagy) és a 2. tábori póthadosztály (Dobák Dénes vezérkari ezredes) csapataiból szerveződött.
Október 22-én reggel a szovjetek előrevetett kötelékei elérték Tokaj és Csap körzetét. Úgy tűnt, a szovjet hadvezetés eléri célját, birtokba veszi a tiszai átkelőket, és ezzel elvágja a Dél Hadseregcsoport zömének visszavonulási útvonalát. Október 22-én azonban egyéb események is történtek: a német 23. páncéloshadosztály Újfehértó felől támadva elfoglalta Nagykállót, a Nyíregyházáig előretört 4. gárda- és 5. gárda-lovas- és 23. harckocsihadtest fő utánpótlási vonalának csomópontját.
Miután október 24-én hajnalban a német 8. hadsereg 3. hegyihadosztályának részei elérték Nagykálló keleti körzetét, a Nyíregyházáig eljutott szovjet csoportosítás ezáltal bekerítésbe került. A szovjet 27. hadsereg csapatai többször is megpróbálták áttörni a gyűrűt, de a dél felé védő 1. páncéloshadosztállyal szemben ez nem sikerült. Malinovszkij ezért arra utasította Plijev tábornokot, hogy Nyíregyházán hagyjon némi erőt körvédelemben, a zömmel pedig október 26-án törjön ki Nagykálló felé. A kitörésre készülődő szovjet csapatokat azonban a németek megelőzték.
A 23. páncéloshadosztály ugyanis 26-án reggel 9 órakor megindította támadását Nyíregyháza ellen. A hadosztály a korábban kapott parancsnak megfelelően délnyugatról, a Hajdúdorogtól öt km-re északra lévő útkereszteződés környékéről meglepetésszerűen tört előre Nyíregyháza felé, hogy megtisztítsa a várost a szovjet csapatoktól, és felvegye az összeköttetést a Nagykálló felől támadó német 3. hegyihadosztállyal. A német páncélozott harccsoport viszonylag kis erőkből állt, csupán három Panther harckocsi, egy Panzer IV harckocsi, négy rohamlöveg, valamint a 23. páncélos-felderítőosztály lövészpáncélosai felett rendelkezett. A páncélozott harccsoport mögött a 128/I. páncélos-tüzérosztály önjáró tarackjai haladtak. Némi térközzel lemaradva a 126. páncélgránátos-ezred tehergépkocsikon szállított gyalogsága zárta a sort.
A páncélozott harccsoport zöme bevárta a 126. páncélgránátos-ezredet, majd azzal együtt betört a városba. A 23/2. páncélos-felderítőszázad a 23/1. páncélosszázad két rohamlövegével megerősítve észak felé haladt tovább, majd hamarosan kelet felé fordult, és az északnyugat felé vezető út lezárása után benyomult Nyíregyházára. A Panther harckocsikkal megerősített 23/3. páncélos-felderítőszázad az északi különítménnyel együttműködve dél felől fokozatosan megtisztította a város nyugati felét. A 23. páncéloshadosztály harckocsijai, rohamlövegei és lövészpáncélosai mindössze másfél órai harc után elérték 132Nyíregyháza központját. A 126. páncélgránátos-ezred ezalatt azt a feladatot kapta, hogy nyugat felől fésülje át a város déli felét. A páncélgránátosok azonban a szovjetek heves ellenállásával szemben nem jutottak előre. A páncélozott harccsoport egy részét, amely addig a városközpontban biztosított, ezt követően Nyíregyháza déli széle felé vetették be. A páncélosok segítségével a páncélgránátosok hosszabb helységharcban már fel tudták számolni a szovjetek ellenállását, s eközben mintegy 1000 magyar és néhány német katonát szabadítottak ki a szovjetek fogságából.
Az északi irányból délkelet felé előretörő páncélozott harccsoport kiszorította a Nyíregyháza délkeleti részén még kitartó szovjeteket, és 16 óra 45 perc körül a várostól négy km-re délkeletre, Százkút-tanyánál felvette az összeköttetést a nyugat felé támadó 3. hegyihadosztály részeivel. A 23. páncéloshadosztály a Nyíregyháza visszafoglalásáért vívott harcokban saját harcjelentése szerint 13 harckocsit, 80 páncéltörő ágyút, 17 tüzérségi löveget, 19 aknavetőt, 27 páncéltörő puskát, két gyalogsági löveget, hét légvédelmi ágyút, 19 géppuskát, három golyószórót, 88 tehergépkocsit, 11 személygépkocsit, nyolc motorkerékpárt és 332 fogatolt járművet semmisített meg, vagy ejtett zsákmányul. A harcok közben a hadosztály katonái mindössze 92 hadifoglyot ejtettek, de 650 szovjet halottat számláltak meg.
A szovjetek csupán igen súlyos veszteségek árán, felszerelésük zömének hátrahagyásával tudtak kijutni a bekerítésből. A német csapatok október 27-én és 28-án folytatták Nyíregyháza környékének megtisztítását a szovjet csapatok maradványaitól. A 2. Ukrán Front Nyíregyháza térségében október 28-ig, az alföldi páncéloscsata végéig német adatok szerint 552 hadifoglyot és 3434 megszámlált halottat veszített. A hadianyag-veszteség 78 harckocsi, hat önjáró löveg, egy felderítő páncélgépkocsi, 76 tüzérségi löveg, egy rakéta-sorozatvető, 151 páncéltörő ágyú, 30 légvédelmi löveg és gépágyú, 86 aknavető, 325 golyószóró és géppuska, 136 páncéltörő puska, 359 gépkocsi, 1037 fogatolt jármű és mintegy 600 ló volt. Egy nappal később még nyolc szovjet tiszt és 97 katona esett hadifogságba a 214. lovasezred ezredzászlójával együtt.
Amikor a szovjet csapatok október 26-án elveszítették Nyíregyházát, a Wöhler-seregcsoport számára ismét megnyílt az út a tiszai átkelők felé. A német–magyar csapatok ezáltal erőiket ki tudták vonni a szovjetek bekerítési kísérletéből, majd a Tisza nyugati partján védelmi állásokat foglaltak, és csatlakoztak a magyar 3. hadsereg Duna–Tisza közén dél, illetve a magyar 2. hadsereg Duna mentén kelet felé védekező arcvonalához. Friessner vezérezredes csapatai ezáltal megőrizték a Dél Hadseregcsoport harcképességét és arcvonalának folytonosságát, valamint biztosították csatlakozásukat a balszárnyon harcoló német A Hadseregcsoporthoz is. A Dél Hadseregcsoport balszárnya – beleértve a Keleti-Kárpátokban harcoló magyar 1. hadsereget is – egy rövidebb, s ezért hatékonyabban védhető arcvonalra vonult vissza. Német–magyar gyalogsági erők szabadultak fel ennek következtében, melyekkel leválthatták, majd Budapesthez csoportosíthatták át a sikeres mozgóvédelemhez és a halogató harctevékenységhez nélkülözhetetlen német páncélozott harccsoportokat.
Figyelembe véve az október 6-án fennállt erőviszonyokat, illetve a szovjetek hadműveleti céljait az Észak-Erdélyben harcoló német–magyar erők elvágására és a Dél Hadseregcsoport teljes megsemmisítésére vonatkozóan, megítélésünk szerint az alföldi páncéloscsata végeredménye hadműveleti szempontból német elhárító sikert jelentett. Ez azonban távolról sem egyenlő a győzelem klasszikus fogalmával. Megítélésünk szerint a szovjetek a “debreceni támadó hadműveletben” hadműveleti szempontból vereséggel felérő győzelmet arattak.
Az alföldi páncéloscsatában a szovjetek a gyorsaság előtérbe helyezése miatt felhagytak az úgynevezett mély hadművelet elveinek megfelelő, begyakorolt eljárásaikkal, és egyfajta szovjet “villámháborút” szerettek volna megvalósítani. A németekétől eltérő vezetési módszereik, tisztjeik képzettségi szintje és csapataik szervezete azonban őket erre nem tette alkalmassá. Az alföldi páncéloscsata német és szovjet veszteségeit az alábbi táblázat mutatja:
 
Élőerő-veszteség
Veszteségi arány
Páncélos-veszteség
Veszteségi arány
Repülőgép-veszteség
Veszteségi arány
Németek
Kb. 15 ezer fő
5,8%
Kb. 270
47%
148
24%
Szovjetek
Kb. 84 ezer fő
12%
Kb. 525
63%
Kb. 280
23%
 
 
A Wöhler-seregcsoport csak október 31-ig védte Nyíregyházát, majd miután minden alakulata elérte a tiszai átkelőhelyeket, a várost a német csapatok kiürítették. A 3. hegyihadosztály november 1-jére virradó éjjel Polgáron keresztül Tiszakeszi körzetébe menetelt. A német 8. hadsereg utóvéd-alakulataként harcoló 4. hegyihadosztály
néhány egysége a tiszadobi hídfőbe vonult vissza. A polgári hídfőt a 46. gyaloghadosztály gránátosai november 2-án hajnalig védték. November 3-án hajnalban a németek feladták a tokaji, napközben pedig a tiszadobi hídfőt is. Ezzel a Tiszántúl teljes területe szovjet kézbe került.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT