ERDÉLYI SZŰRPOSZTÓ UJJASOK
ERDÉLYI SZŰRPOSZTÓ UJJASOK
Míg az ország nagy részén mesteremberek műhelyéből származó szűrposztó ruhákban járt a parasztnép, Erdélyben az ilyen ruhák zöme otthon készült, és öltözeten belüli szerepük is különbözött mesteremberektől vett társaikétól. A szűrkankót ingen, fölötte a szűrköpönyeget a 19. században már vállra vetve viselték, az erdélyi szűrposztó ujjasok azonban betölthették a köpönyeg és a dolmány szerepét is. Télen hétköznap s ünnepen egyaránt kabátként szerepeltek. Ha dolgozni kényszerültek bennük, a bő derekat övezővel – lószőrből font madzaggal – átkötötték. Nyáridőben a megkímélt szűrujjast – ünnepi öltözetként – menteszerűen, vállra vetve, nyakon megkötve viselték. A szűrdolmány férfié, nőé egyaránt, a szűr csak férfiaké lehetett. Erdélyben viszont férfi és asszony egyforma posztóujjast viselt. Itt helyenként éppen a férfiak tértek át hamarább a polgári divat szerint varrt felsőruhákra, míg a szűrposztó ujjasok – egyre díszesebb változatban – még hosszan hozzátartoztak a női öltözethez.
Ezeket a felsőruhákat egyaránt jellemezte a hónaljtól vagy csípőtől lefelé szélesedő, háromszög alakú ereszték. Ha ez nem biztosította a megfelelő derékbőséget, az ujjas elejének szárnyait nyaktól indított, szintén lefelé szélesedő toldással is ellátták. Az ilyen ujjasok gallér nélkül, legfeljebb állógallérral készültek, és mindvégig kabátként viselhetőek, felölthetőek is maradtak.
Az itteni szűrujjasoknak Erdély-szerte többféle elnevezése van, de a szabásuk hasonló, a keleties, a felső kaftánra emlékeztető szabástól csekély eltérést mutatnak. Az Alföldhöz közel eső kalotaszegi falvakban – a szűrdolmánynál hosszabb – daróc, condra is járta (Nagy J. 1977: 270–275), ezek sallangos, ünnepi változatban leányoknak is készültek (Péntek J. 1979: 106). Az egykor talán általánosabban szokmánynak mondott ujjast – a férfiak, asszonyok, gyermekek hosszú téli felöltőjét – a bukovinai csángó asszonyok a múlt század közepén is szokmánynak emlegették (Göndöcs L. 1859: 163), a mezőségi 625magyarok újabban, románosan, szumánnak (Tőkés B. 1935: 71–72, Kós K. 1972: 200) ismerik, a moldvai magyarok pedig szoknyának mondják (Nagy J. 1981: 386–387). Itt a szűrujjas varrásait, faldurnak nevezett oldaleresztékeinek varratait éppen úgy vócolták és szőrzsinórral fedték (Kós K. 1976: 208), amint pl. a 18. század közepi dunántúli szűrszabók a szűrét, kankóét. Legváltozatosabb Erdély székely vidékeinek szűrposztó ruházata volt, ahol még a múlt század második felében is (Gönczi J. 1866: 196, id. Kresz M. 1956: 199) szinte kizárólag az asszonyok által font, szőtt gyapjúszövetből készült valamennyi posztóujjas, a zeke, a cedele és a bambán. Lefelé szélesedő toldalékáról a cedelét Kászonban szárnyas cedelének is emlegették (Nagy J. 1972: 250–251). A szürke, többnyire azonban fekete, állógalléros zeke kurtább változatát is használták (Kővári L. 1854a: 135–136). Az udvarhelyszéki zeke merevebb volt másutt ismert társainál, mert ennek fonalába marhaszőrt is belekevertek (Szolga M. 1867: 551–552, id. Kresz M. 1956: 212). Megjelenésében a székely zekéhez állt legközelebb a gyimesi csángó zeke (Gönyey S. 1941a: 172–173).
A szűrposztó a 18. század elején Erdélyben – akárcsak Magyarországon – a közrend, a szolgálók öltözetének anyaga volt, és idővel, kb. egy század elteltével, a kék posztó öltözetekhez képest itt is általában a szegénységet fejezte ki (Nagy J. 1959: 444). Csak néhol – főleg díszesebb változatban – illeszkedett be nélkülözhetetlenül egy-egy öltözetegyüt-tesbe, és maradt fenn az újabb divatú ujjasok között. Így a „vitéz székelyek egyenruhájaként” századunkig tartotta magát. Ennek az egyenruhának nadrágja, a harisnya, fehér gyapjúból szőtt harisnyaposztóból készült, és szürkéből szőtték, esetleg feketére is festették az ujjasok posztóját. Az öltözet egy-egy részlete a valamikori székely rendi tagolódásra ment vissza, pl. a Csíkban készült veres hajtókás cedele a gyalogos, a kék hajtókás a lovas székelyekre utalt. A székelyek később, a „rendes katonaságba” besorozva tovább viselték saját öltözetüket mint egyenruhát. A színes posztójelzés is megmaradt korábbi jelentésében a zeke hajtókáján és a harisnya varrásában végigfutó vócoláson, de az átalvetőt már „császárszín”, fekete-sárga zsinórból fonták, a zekét evvel akasztották nyakba, fogták félvállra (Nagy I. 1857: 455; Vándor 1839: 136, id. Kresz M. 1956: 171, 204). Csupán a múlt század közepén – amikor a zsinóros magyar ruha a csendes ellenállást fejezte ki – cserélték fel a korábbi posztódíszeket azonos színű zsinórozással. A szűrposztó ujjasok erdélyi változatai egyébként sem lettek olyan díszesek, mint a cifraszűr. Közöttük az ékesebbek közé tartozó györgyfalvi condrának is csak vóca, az aszalyok, a mellrész és a zsebek színes posztója volt csipkézett (Papp Jánossy M. 1971: 637), talán a késői, rátétes díszítményű szűrök hatására.
Míg a szűrszabó mesterség kihalásával a magyarországi paraszti öltözködésből a durva, szűrposztó felsőruhák végérvényesen elmaradtak, az erdélyi magyarság körében néhol még századunk elején is népszerűek voltak. A Kis-Küküllő menti vagy pl. a kászoni condrák és cedelék azonban sokszor csak házilag szőtt alapanyaguk révén őrizték meg e régies neveket (Nagy J. 1972: 250–251; 1978: 283–285), de a név már a 19. századi polgári divathatásra új szabásvonalakkal készült, újabb ruhaféléket jelölt.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
