TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI KÖRNYEZET
TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI KÖRNYEZET
A felszabadulás a magyar történelem mélyreható és radikális fordulata volt. A magyar társadalom egész szerkezete, s így a szellemi élet is teljesen átalakult, új arcot öltött. Az állam, amely az ellenforradalom évtizedeiben minden elnyomó és kizsákmányoló intézményét restaurálta, amely minden reformtörekvést elhárított, s a nemzetet ismét egy agresszív szövetségbe, majd egy katasztrofális háborúba vitte, az ország területének felszabadultával összeomlott. S ezzel megnyíltak a nemzeti felemelkedés útjai. Évszázados gondok: a föld, az ipar, a kereskedelem, a kultúra birtoklásának közösség-érdekű elrendezése, melyért annyi áldozatot hoztak a nemzet legjobbjai, s amely irodalmunk erejének jelentékeny részét is lekötötte, közeli lehetőség lett. Mozgósító és zavarba ejtő távlatok nyíltak így a művészetek számára. Bár eleinte inkább a zavar, mint a cselekvő lendület volt a jellegadó, a fordulat teljes analízise ennek okát is megmagyarázza.
Az a tény, hogy a felszabadulás egy értelmetlen, igazságtalan és borzalmas háború következményeként köszöntött a magyarságra, az új helyzet minden fejleményére kihatott. A háború utolsó éveiben egyre nagyobb terhek hárultak a gazdasági életre, a német megszállás után pedig kezdetét vette a termelőerők teljes kifosztása. A vasút, a gyáripar, az állatállomány létfontosságú értékeit vagy tönkretették, vagy elhurcolták a visszavonulók. A főváros lakói pincékben, romos épületekben s nagy nélkülözések árán vészelték át az utolsó hónapokat. Budapesten a lakóházak 3,8%-a elpusztult, 23,1%-a súlyosan megrongálódott. Élelmet még a béke beköszöntése után is csak nehezen lehetett szerezni.
Hiteles felmérések szerint az ország nemzeti vagyonának kb. 40%-a semmisült meg.
Súlyosabb volt, következményeiben is, a háború okozta vérveszteség. A 2. magyar hadsereg doni katasztrófája során 100 000 ember halt meg, 40 000-en sebesültek meg, 60 000-en kerültek fogságba. "A háborús események, a hadi cselekmények és az ártatlan emberek tömegeinek a különböző haláltáborokba történt hurcolása révén mintegy félmillió fővel csökkent Magyarország lakossága" (A magyar népi demokrácia története, 1978).
50A lelki traumák és rombolások mértéke felbecsülhetetlen. A veszteségtudatnál még bénítóbb volt az a szégyen, mely a vétkes politika, az igazságtalan háború s végül a német megszállás emlékeiből összegeződött, s épült be az értelmiség közérzetébe, helyzettudatába. A békeszerződés rendelkezései csak fokozták e helyzettudat negatív tartalmait. A fasizmus alól felszabadult népek előtt megnyílt a demokratikus fejlődés lehetősége, de a háború közelsége és a sokféle párt eltérő stratégiája miatt még nem lehetett világosan látni a szomszéd államok társadalmi kibontakozásának irányát. A fasizmus iránti irtózat Magyarországon s a szomszéd országokban nemzeti arányú volt, a béke és a humánum érdekeiben is teljesnek látszott az egyetértés, de a jövőről való részletes elképzelésekben sok eltérés mutatkozott. A tervezések és számítások alakulását a nemzetközi helyzet erőteljesen befolyásolta. Alig fejeződött be a háború, a szövetségesek viszonyában rejlő ellentétek hamarosan kiütköztek. A tőkés államok kormányai növekvő nyugtalansággal figyelték azt az átalakulást, mely a kelet-európai országokban zajlott. A koalíciók még mindenütt működtek, de már világos volt, hogy a kommunista párt az az erő, amely az újjáépítést, a társadalmi és politikai átalakulást céltudatosan vállalja és vezeti.
Mindez a nemzetközi erőviszonyok módosulásának esélyeként esett latba, s kihatásait a tőkés világ munkásmozgalmaira szintén érzékelni lehetett; a vezető nyugati hatalmak konzervatívabb pártjaiban, csoportjaiban fokozódott a kelet-európai ügyek iránti érdeklődés (Churchill fultoni beszéde), megkezdődött a közvélemény átformálásának munkája, s ennek során a kelet-európai országokban lejátszódó változások a szovjet terjeszkedés példáiként kerültek forgalomba. Kezdetét vette az a folyamat, mely rövid úton hidegháborúba torkollott, s e térség népeinek is tetemes károkat okozott. Mindez erősen belejátszott a magyarországi viszonyok alakulásába is. A régi világ híveiben illúziók ébredtek, a középrétegeket s az értelmiség zömét pedig az európai viszonyok elrendezetlenségének látszatai kárhoztatták politikai passzivitásra.
A magyar társadalom szélesebb rétegeiben, a dolgozó tömegek magatartásában az említett zavar nem volt bénító. Az emberek figyelme és ereje az élet alapjainak újjáépítésére összpontosult. Néhány év alatt megszűnt a nélkülözés, újjáépültek a vasutak, a hidak, a gyárak, s a termelő osztályok politikai elhelyezkedésében, így a Magyar Kommunista Párt növekedésében, a Független Kisgazdapárt bomlásában is kifejezésre jutott az építő cselekvés iránti tömegrokonszenv.
A társadalom közéleti, politikai aktivitásának, a különféle erők elhelyezkedésének keretei, az érdekvédelem intézményei is a pártok lettek, s a háború utáni létharc kiélezett viszonyaiban a demokratizmussal való élés benső szükségétől is sarkallva kereste ki-ki a szemléletének, ízlésének és szándékainak megfelelő keretet. S mivel politikai legalitáshoz 51csak olyan pártok juthattak, amelyek antifasiszta voltukat a felszabadulás előtt is tanúsították, jogát az új rend berendezéséhez majdnem mindegyik párt fenntartotta. A helyes irányú kezdeményezést azonban a földosztás után jobbára csak a kommunista párt vállalta, így a kommunisták súlya a rájuk adott szavazatoknál nagyobbnak bizonyult. Az MKP a művészeti életben is törekedett a kibontakozás vezetésére, és ebben sok minden segítette. Erejét kivételessé tette az a tény, hogy egységes világnézetre épülő ideológiával csak e párt képviselői rendelkeztek, nekik volt határozott elképzelésük gazdálkodásról, kultúráról, s eszményeikért gondosan kimunkált stratégia szerint, egybehangoltan dolgozhattak. Ennek az ideológusi vezérkarnak a zöme emigrációban élte le a Horthy-éra 25 esztendejét, többsége a Szovjetunióban, de akár ott, akár más országban, mindenütt az antifasiszta harc élvonában működött s szerzett tekintélyt. A legmesszebbre ható éppen Lukács György, aki ezekben az években a párt művészetpolitikáját irányította. Révai József csak később lett a kultúra irányítója, de irodalomtörténeti tanulmányait és politikai múltját már ekkor nagy tekintély övezte. Elsősorban kettejük érdeme, hogy a hazai szellemi életben a marxizmus vonzása gyors iramban erősödött, s hogy az MKP a maga markáns művészetirányítóit a szellemi élet területein minden nemzedékben és ágazatban rövid idő alatt kinevelte. Kivált a fiatal tudós- és írótehetségek köreiben volt nagymérvű ez a vonzás, ők nemcsak keretet kerestek ambícióiknak, hanem világmagyarázatot s küldetésigényükhöz méltó feladatot, szerepet. A hatalmi harcban a taglétszám növelése érdekében az MKP is nyitottabb volt, mint később. Akikre szerepet bízott, azoktól világnézeti azonosulást kívánt. Ennek folytán a korszak leghatározottabb arcélű szervezete lett, vele mindenkinek számolnia kellett, akinek köze volt a szellemi élethez. Befolyása ki is terjedt minden területre, lapjai minden fontos jelenségre felfigyeltek, a legtöbb kezdeményezés tőlük indult, minden állásfoglalást a demokratikus átalakulás, a gyökeres fordulat érdekei szerint alakítottak ki. Ennek szemszögéből nézték, ennek rendelték alá azokat a csoport- és személyi ellentéteket is, amelyek az ekkori szellemi életet uralták, s így szerepük a radikális fordulatra alkalmas erők összebékítéseben, szervezésében néhány év alatt meghatározóvá nőtt.
Az 1945-ös választáson legtöbb szavazatot szerzett Független Kisgazdapárt ereje nem szellemi vonzásában, hanem kezdeti tekintélyében jelentkezett. Tagjai között voltak jónevű tudósok, tehetséges művészek is, de "kisgazdá"-nak átvitt értelemben sem vallotta magát senki, mivel öntörvényű ideológiával e párt nem rendelkezett. A kisgazda-orgánumokban érvényesülő gondolatok olyan eszmetöredékeknek tekinthetők, melyek között a modern katolicizmustól Szabó Dezső ideológiájáig sokféle forrás ízei elegyültek. A párthoz tartozók magatartása épp ezért nem is kezdeményező, hanem védekező jellegű volt. Eltervelt építkezés helyett reflexiókra 52szorítkozó óvások, aggályok és gyanúk tömkelege az az anyag, mely a Kisgazdapárt szellemi tájékozódását jellemezte. Ami ebből kiemelkedett, egy-egy jelentős író megnyilvánulása, inkább a szerzőt reprezentálja. Ez a paradoxon: a nagy pártnak kijáró mandátumbőség s a képviselet bizonytalansága, erőtlensége az irodalom szférájában már akkor nyilvánvaló volt, mikor a gazdálkodókból, iparosokból, kereskedőkből s a baloldaltól viszolygó értelmiségiekből egybeverődött szavazók még döntő erőnek mutatták az FKgP-t. Az MKP a maga szellemi vitáit nem is az FKgP képviselőivel vívta, velük a parlamentben s a politika más fórumain dőlt el a harc.
Annál nagyobb és tekintélyesebb szellemi erők tömörültek a koalíció másik két baloldali pártja, a Szociáldemokrata s a Nemzeti Parasztpárt köré. Az SZDP a magyar munkásmozgalom elsőrendű örökösének tudta magát, fél évszázados kontinuitás, sok szakmunkás, munkás szavazó állt mögötte, számíthatott az Internacionálé kormányon levő nagy pártjainak támogatására, s a második világháború idején képviselt antifasizmusa olyan erkölcsi tőkévé érett 1945-re, hogy a múltbeli megalkuvásokat feledtetni tudta. A munkásmozgalom egyetlen legális pártja lévén, már a felszabadulás előtt sok tehetséges művész és újságíró talált otthonra fórumain. A marxizmus liberális értelmezése folytán nyitottsága 1945 után még népesebb szellemi tömörülést tett lehetővé. A kommunistákkal készséggel szövetkező Szakasits Árpádtól az ellenfélnek számító Kassák Lajosig sokan elfértek kereteiben, sok olyan írástudó, aki magát a szocializmus avatott képviselőjének tudván, a későbbi vitákban is bátor és makacs ellenfélnek bizonyult.
Az NPP politikai és szellemi súlyát az adta, hogy egy alapvető társadalmi osztály, a dolgozó parasztság ügyeit képviselte, ehhez való jogát a párt vezetői és írói a Horthy-korszak legnehezebb éveiben műveikkel vívták ki. E párt vezetésére az írók nagyarányú részvétele volt a jellemző. Ebben az értelemben jellegzetesen értelmiségi párttá lett az NPP. A Veres Péter nevével jelölhető centrum kész volt a szocialista irányú átalakulásra is, ezért támogatták az MKP több akcióját, de az iramban, a vezetés kérdésében s a megvalósítandó szocializmus természetében sajátos álláspontot képviseltek. Többek között nagy jelentőséget tulajdonítottak a nemzet létkérdéseinek, a hagyományoknak, a demokratikus átalakulásnak és a népkultúra értékeinek, a nép észjárásának. Ady, Móricz örökségét hol Illyés, hol Szabó Dezső, hol Németh László interpretálásában képviselték a parasztpárti orgánumok. A marxizmus és a magyar forradalmi néphagyomány szintézisének kísérlete késztette sokszor vitára, máskor megértésre a marxistákat is. Lévén e csoportosulás nagy múltra tekintő fejlemény, rég kialakult kapcsolatrendszert is jelentett: vezetőit szoros baráti szálak fűzték Szabó Lőrinchez, Németh Lászlóhoz, Sinka Istvánhoz, elődeik közé sorolták Erdélyi Józsefet, így tehát olyan szövetséget alkottak, melynek az 53új helyzetben annyi sebezhető pontja volt, amennyi engedményt az említett írók a letűnt kor ordas eszméinek vagy frazeológiájának tettek.
S mert tettek ilyen engedményeket, a szellemi élet újjáéledésének legélesebb vitái a velük való viszony kérdése körül robbantak ki. E viták sok szempontból erősebbek voltak, szenvedélyesebbé váltak, mint több, ugyancsak fontos művészi kérdés konfrontációja. A "ki kit győz le" korszakában, amikor a harc bonyolult világpolitikai helyzetben a hatalomért folyt, ez mai szemmel is érthető és megokolható.
