A MONOGRÁFIÁKTÓL A SZINTÉZISIG (1952–1965)
306A MONOGRÁFIÁKTÓL A SZINTÉZISIG (1952–1965)
Minőségileg új szakasz vette kezdetét 1952-ben: a népi demokrácia talaján született irodalomtörténetírás több éves felkészülés után most hozta meg első érett gyümölcseit. Az 1952 és 1965 közötti korszak egységét, egyívű folyamatosságát tudománytörténeti, szemléleti tények biztosítják. Kétségtelen, hogy 1956 mint alperiódushatár élesen tagolja a fejlődést, korántsem úgy s olyan mértékben azonban, mint a kritika esetében. Egyrészt azért, mert – jóllehet a XX. Kongresszus tanulságai itt is komoly fordulatot jelentettek – a dogmatizmus az irodalomtörténeti kutatásban, a monográfiákban nem éreztette oly durván és erősen a hatását, mint a többi irodalomkritikai műfajban. Másrészt azért, mert az 1956 utáni években megjelent szaktanulmányok és monográfiák jó részének műhelymunkája 1956 előttre tehető. Az 1952–1965 határolta korszak egységét mindenekelőtt az alapkutatásokra és a szintézisre koncentráló, a legfontosabb korszakok és életművek feltárására irányuló tudományos érdeklődés biztosítja. Ez a törekvés szervesen épült az előző, 1945–1952 közötti tudománytörténeti korszaknak a magyar irodalomszemlélet alapvető "revízió"-jában megfogalmazódó fő feladatára, illetve az ezt hitelesítő teljesítményekre, de hozzá képest mégis új minőséget jelent.
TUDOMÁNYPOLITIKAI ÉS SZERVEZETI KERETEK
A MONOGRÁFIÁK "IRODALOMTÖRTÉNETÍRÁSA"
VITÁK, ÁRAMLATOK, ISKOLÁK
AZ IRODALOMTÖRTÉNETI SZINTÉZIS
