A tükrözés- és érték-vita
A tükrözés- és érték-vita
A realizmus-vita más elágazásai elvontabb, általános művészetelmélet esztétikai és értékelméleti problémákat érintettek, de számos szál kötötte össze ezeket is az irodalomelméleti kutatásokkal, annál is inkább, mivel rendre az irodalomteoretikusok megnyilatkozásai játszották bennük a vezérszólamot. A művészi tükrözés sajátosságait megvilágító vita egyik csomópontja az ábrázolás és kifejezés dialektikáját tárta fel 1960–1965 között, s résztvevői (Kiss Lajos, Szigeti József, Tamás Attila és mások) Barta János koncepciójával polemizáltak. Ennek legjobban kifejtett változata azonban minden bizonnyal helytálló: az ábrázolás és kifejezés tendenciái ugyan minden művészetben és stílusirányzatban egységet alkotnak, de 267arányuk nem azonos; vannak inkább ábrázoló és inkább kifejező művészetek, műfajok, stílusirányzatok, aminthogy világos, hogy a líra inkább kifejező, az epika pedig inkább ábrázoló tendenciájú. E vita egy másik csomópontja az a kérdés volt, hogy a művészi tükrözés fogalma minden művészeti ágra, műfajra egyaránt vonatkozik-e (amint ezt a lukácsi koncepció és követői vallják), vagy pedig csak egyesekre (Miklós Pál, Tamás Attila). Az újabb kutatások, amelyek (Szigeti József nyomán) megkülönböztetik az autonóm művészetet a művészet más fajaitól, arra mutatnak, hogy az utóbbi álláspont igazolható. Ennek igen fontos irodalomelméleti következményei is vannak, hiszen akkor a nem autonóm irodalmi műformák értékkritériumai mások, mint az autonóm tükrözés értékei (Hermann István, Szerdahelyi István, Vitányi Iván).
A művészi érték sajátosságait feltáró nézetcsere részben a szovjet axiológiai kutatások magyar visszhangjaként indult meg (Barta János, Barna József, Vitányi Iván), ezzel egyidejűleg azonban a realizmus-vitában megszólaló irodalomteoretikusok kezdeményezéseként is. Az utóbbiak (Miklós Pál, Szili József) arra a fontos körülményre figyelmeztettek, hogy a művészi értékek objektivitásával a többé-kevésbé mindig szubjektív értékelés áll szemben, minthogy a műalkotást nem tudjuk soha közvetlenül a valósággal egybevetni, csupán a valóságról bennünk kialakult – a mindig szükségszerűen szubjektív vonásokat is tartalmazó – képpel. Hogy az értékek objektivitása is korlátozott – nem természeti, hanem társadalmi értelmű –, az Lukács György és a szovjet "társadalmi iskola" képviselőinek (V. Vanszlov, L. N. Sztolovics) okfejtéseiből világosan kiderült, s irodalomelméletünkben is ez a felfogás kapott hangsúlyt (Nyírő Lajos), kiegészülve az igazságérték konkrétabb sajátosságainak vizsgálatával (Szili József). Napjainkig lezáratlan vitát indított Bojtár Endre, aki a strukturalista irodalomelméleti koncepciók kritikai elemzése és egyes NDK-beli álláspontok alapján arra a következtetésre jutott, hogy az irodalmi élmény szubjektivitása miatt a művek objektív értékelésének nincsen alapja, míg mások az adekvát élmények lényegi vonásainak egyezését tekintik ilyen alapnak (Szerdahelyi István); e probléma tisztázása a most induló befogadásesztétikai kutatásoktól várható. Az irodalomelméleti érték-vita számos ponton érintkezett az inkább művészetszociológiai és művészetpszichológiai nézőpontokat érvényesítő, 1963 és 1971 között több hullámban lezajlott ízlés-vitával (amelynek fontosabb megnyilatkozásait az Ízlés és kultúra (1974) c. gyűjtemény bocsátotta közre). Ennek eredményei kamatoztak az 1964–1970-es közérthetőség-vitában, amelynek irodalomelméleti szempontból is igen fontos konklúziója volt, hogy a művészi jelrendszerek sajátosságai – legalábbis napjainkig – kizárják azt a lehetőséget, hogy a műalkotások mindenki számára közérthetőek legyenek; reális célkitűzés csak az érthetőség, amelynek egyrészt – vitatott határú – antropológiai feltételei vannak, másrészt pedig kritériuma az, hogy a mű 268értelmes mondanivalóval rendelkezzék, és társadalmi értelemben objektíve létező jelrendszerekkel fejezze ki magát. (E vita anyaga a Művészet és közérthetőség (1972) című kötetben jelent meg.) Az irodalomelméleti kutatások e területeken szervesen egybeépültek az irodalomszociológia és más társtudományok (alább említett) vizsgálataival.
