AZ IRODALOM A MAGYAR RÁDIÓBAN ÉS A MAGYAR TELEVÍZIÓBAN
AZ IRODALOM A MAGYAR RÁDIÓBAN ÉS A MAGYAR TELEVÍZIÓBAN
1948 és főként 1949 folyamán a rádióban is, akárcsak a kulturális élet más területein, mélyreható személyi és strukturális változások mentek végbe, amelyek közül némelyik már az ötvenes évek torz, voluntarista kulturális politikájának árnyékát vetette előre. 1948 áprilisában az irodalmi és drámai osztály egyesült, Kolozsvári Grandpierre Emil és Cserés Miklós vezetése alatt. Ugyanez év júniusában Ortutay Gyula megvált a Magyar Központi Híradó (MKH) elnöki tisztségétől; helyét Barcs Sándor foglalta el, az alelnök Justus Pál lett. Az év végén Schöpflin Gyula is búcsút mondott a rádiónak. 1949-től Kolozsvári Grandpierre a rádió új műsorigazgatója; utódja az Irodalmi Osztály élén Mesterházi Lajos. Kolozsvári Grandpierre 1949 végén megválni kényszerült a rádiótól. 1949-től 1956-ig Szirmai István, Hartai László, Benke Valéria, 1956 után Gács László, Tömpe István irányította a rádió munkáját, 1975 óta Hárs István a Magyar Rádió elnöke. Az Irodalmi Főosztályt 1956 után Zentai János vezette.
217A korra jellemző változások lényegét, bár anekdotikus szinten, de jól tükrözi Kolozsvári Grandpierre Emil életrajzi visszaemlékezéseinek egy mondata: "Egy napon Révai József magához rendelt, kurtán, katonásan megbízott azzal, hogy a magyar rádióból operettgyárat alakítsak." Ha a Magyar Rádió 1949-től nem is alakult mindenestül operettgyárrá, a korábbi évek rugalmas, minden érték számára nyitott műsorpolitikájának befellegzett, hogy átadja helyét a propagatív, direkt politikai célzatú irodalomnak. Az alkotók egy része a rádióból is kiszorult, akárcsak az irodalmi élet más fórumairól; legfeljebb átdolgozói minőségben, ifjúsági s egyéb művek adaptálójaként működhetett – mint azt Mándy Iván megörökítette Előadók és társszerzők című regényében.
1949 júniusában megalakult az Irodalmi Osztály Obrazcov-brigádja, elsőként Mesterházi Budai cukrászda című művével léptek a mikrofon elé. 1950-ben a Magyar Parnasszus helyét A lélek mérnökei című irodalmi folyóirat foglalta el; a Gyermekrádió irodalmi folyóirata Vörös Nyakkendő címen jelentkezett.
A műfaji kísérletezés, a rádiós kifejezésmód kutatása egyszeriben megbélyegzett formalizmussá vált: "Volt idő – nem is olyan régen –, amikor a rádión belül sokan hittek az úgynevezett rádió-műfaj létezésében. Tévedtünk." – olvashatjuk egy korabeli nyilatkozatban. Az óriási mennyiségű dramatizálás mellett (közöttük klasszikusok is szerepeltek szép számmal; említsük meg Kisfaludy, Krúdy, Móricz Zsigmond nevét) ez időben kezdett divatba jönni a regények egyszerű felolvasása, folytatásokban. Így ismerkedhettek meg a rádióhallgatók Veres Péter, Szabó Pál írásaival is.
A kortárs írók – Urbán Ernő, Vészi Endre, Asztalos Sándor, Sarkadi Imre, Háy Gyula, Tardos Tibor, Vajda István, Mesterházi Lajos, Barabás Tibor, Bárány Tamás, hogy csak a leggyakrabban előforduló neveket említsük – ekkor írt műveit többnyire a hamis aktualizálás, a sematizmus lakkozása, a pozitív hős mindenáron való kultusza jellemezte. Sokatmondóak az ez időben játszott rádiójátékok, dokumentumjátékok címei: A vashuta emberei; Az élet hőse; Kibontott zászlók; Sztahanovisták. A rádiójáték mellett kitüntetett műfaj volt a dokumentumjáték és az irodalmi riport is. Sajátos kísérletként említhetjük a Kistext nevű vállalat "írói munkaközösségének" és üzemi színjátszóinak rádióbeli szerepeltetését (Igazad volt, Mária, 1951). Új irodalmi sorozatok is indultak: 1951-ben a Valóra váltjuk álmainkat, 1952-ben a Népek vezérlő csillaga és a Hazám, hazám te mindenem című.
1953-tól ismét változatosabbá, színesebbé kezdett válni lassanként az irodalmi műsorok elszürkült palettája. Ez évben mutatkozott be a Szivárvány című szórakoztató irodalmi műsor (szerkesztette Halda Aliz, Lehel Judit és Gonda Mária), mely a humor és a szatíra eddig mostohán kezelt műfaját karolta fel, utat engedve a derűs, könnyedebb, oldottabb hangvételnek. A játékosság, könnyedség térhódítását jelezték az olyan műsorfajták 218is, mint például az első irodalmi fejtörő 1954-ben (Irodalmi séták; szerkesztette Gellért Oszkár és Goda Gábor). Ugyancsak népszerűvé vált a Szombatesti tarka-barka című kabaréműsor.
Fontosabb események is jelezték a műsorpolitika merevségének oldódását. 1953-ban részletek hangzottak el a rádióban Az ember tragédiájából, a mű bemutatásának 70. évfordulójára emlékezve. 1954-ben sugározták Déry Tibor hangjátékát, a Simon Menyhért születését, majd a Felelet rádióváltozatát Bálint elindul címmel. Ugyancsak 1954 folyamán mutatták be Németh László Petőfi Mezőberényben című színművét.
1953-ban az Irodalmi Osztály vezetője, Tamási Lajos új irodalmi folyóirat indulását jelentette be: a Szabadság, szerelem néven jelentkező új műsor (szerkesztette: Bölöni György, Juhász Ferenc és Varga Ferenc) első számában Szabó Pál írását, Illyés, Nagy László verseit, Nagy Lajos novelláját hallhatta a közönség. (1954-től az irodalmi folyóirat szerkesztői Bölöni György, Juhász Ferenc és Tamási Lajos, 1956-tól József Farkas és Kiss Kálmán voltak.)
Számos új, ismeretterjesztő és szórakoztató jellegű sorozat indult ezekben az években. A költészet népszerűsítését, megismertetését szolgálta a Legkedvesebb verseim (1953), a Költészetünk a felszabadulás után című sorozat, s az 1956-ban útjára induló Miért szép? című verselemzés-sorozat, melynek összegyűjtött anyaga 1966-ban jelent meg a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában.
Novellairodalmunkat Az elbeszélés mesterei című sorozat ismertette meg a rádióhallgatókkal. A Mai írók rádiószínháza Sásdi Sándor: Nyolc hold föld, Karinthy Ferenc Ezer év, Kodolányi János Vidéki történet, Gergely Sándor Vitézek és hősök című színműveit mutatta be.
Nem hagyható említés nélkül az a jelentős ismeretterjesztő tevékenység, melyet a rádió a klasszikusok bemutatása, tolmácsolása terén folytatott. Nagy Péter Móricz Zsigmondról, Sőtér István Arany János költészetéről tartott előadássorozatai; Nagy Ignác, Verseghy Ferenc, Csokonai színműveinek, Arany Toldijának és a Szigeti veszedelemnek a mikrofon elé vitele; a különböző évfordulók alkalmával rendezett műsorok, illetve sorozatok (Ady-, Csokonai-, Vörösmarty-, Balassi-, Katona József-évfordulók) százezrek számára jelentették a színvonalas irodalommal való megismerkedés lehetőségét.
Az irodalmi élet újraéledéséről adtak hírt azok a szerzői estek is, amelyeket 1955-től figyelhetett rendszeresen a közönség. 1955-ben Déry Tibort, Benjámin Lászlót, Illés Bélát, Zelk Zoltánt ismerhették meg közelebbről a hallgatók; 1956-ban Tamási Lajos és Barta Lajos állt a mikrofon elé, s Németh Lászlóval beszélgetett a rádió riportere.
Az 1957-es év az újrakezdés éve volt a rádió számára is; kezdete egy új, felfelé ívelő korszaknak. Az első új irodalmi sorozat az író a mikrofon előtt – első szereplője Fodor József volt. A rádió irodalmi lapja, a 219 Gondolat is ebben az évben sugározta első adását, hogy azután hosszú évtizedeken át adjon hírt az élő irodalom eseményeiről. Kritikusai, jegyzetírói a könyvkiadás terveiről, vitákról, a kulturális élet hazai eseményeiről tájékoztattak. A hatvanas évek derekától nemcsak a hazai, de a határokon túli magyar irodalmat is érdeklődési körébe vonta.
1962-ben újjászerveződött a rádió irodalmi műsora; új sorozatok, új műsorformák szerveződtek. Különösképpen a lírával foglalkozó műsorok terén volt érezhető a fellendülés. Ez évtől hallhatta újból a közönség a Miért szép? népszerű verselemzéseit; a Legkedvesebb verseim című műsorban neves személyiségek – költők, írók, tudósok, színészek, közéleti emberek – vallottak kedvenc verseikről. A hatvanas években az egymás után kirajzó ifjú költőgenerációk egyre nagyobb szerepet játszottak a rádió műsoraiban is. Induló költők fóruma volt a Fiatalok stúdiója; 1962-től jelentkezett Simon István vezetésével a Fiatal költők félórája, Magvetés címmel. 1968-tól a Mai magyar múzsa című műsor még kiadatlan, új verseket mutatott be.
1964-től a rádióban és a televízióban évről évre megrendezték és rendezik a magyar vers ünnepét, a Költészet Napját, költők, kritikusok és előadóművészek közreműködésével hirdetve a vers, a magyar líra erejét, szépségét, gazdagságát. A népművészet, s ezen belül a népköltészet iránt fellobbant, országos méretű érdeklődés jele volt az 1969-ben először megrendezett Magyar Népköltészet Hete.
A hetvenes években a régiek mellett, illetve helyett új sorozatok indultak: így például 1974-től A költő felel (szerkesztette Pálfalvi Sándor és Ascher Gabriella) és a Vers-színpad Surányi Ibolya, a neves előadóművész szerkesztésében.
A líra mellett természetesen más műfajok is helyet kaptak a műsorban. A széppróza népszerűsítésére vállalkozott a klasszikus műveket bemutató Szép magyar novella éppúgy, mint a legfrissebb termést felvonultató Mai magyar elbeszélők. Az elbeszélő műfajt közvetítették a hallgatóknak a folytatásos regények, regénykeresztmetszetek, dramatizálások is. Sikeres volt a klasszikus epikus költészet kiemelkedő darabjainak rádióváltozatként való előadása is (Szigeti veszedelem, Lúdas Matyi, A két szomszédvár, Az elveszett alkotmány, Toldi, Buda halála, A helység kalapácsa, János vitéz, Az apostol).
A klasszikusok mellett a rádió a kortárs írókat, a fiatal írónemzedéket is megszólaltatta, tekintélyes szerepet biztosítva a modern, a hatvanas években épp fellendülő korszakát élő magyar prózának. Többek között Fejes Endre, Galambos Lajos, Sánta Ferenc, Moldova György műveit ismerhette meg a közönség, nemegyszer még a mű megjelenése előtt.
Az 1967 óta eltelt időszakban számtalan műsor született a magasrendű ismeretterjesztés jegyében, jelentős kritikai, informatív és oktatói-pedagógiai tevékenységet fejtve ki. A magyar irodalom kincsesháza, az Orpheusz 220 nyomában (Hegedüs Géza verstani sorozata), a Beszélgetések egy versről, a Könyvszemle, a Kritikusok fóruma, Írók fóruma, az Irodalmi levél, az Írók műhelyében, a Kortársaink, Az én könyvtáram, a Rádióegyetem irodalmi adásai, a szakemberek érdeklődésére is számot tartó A szocialista irodalom műhelyei című műsorok naprakészen tájékoztatják a hallgatót az irodalmi élet eseményeiről, segítik eligazodni az irodalomtörténet útvesztőiben.
A rádiós irodalomnépszerűsítés is kereste az új, korszerű kifejezési formákat. A sikeres kísérletezés egyik eredményeként említhetjük Dienes András: Petőfi útjain című előadássorozatát. "Itt az egyetlen módja annak – írta róla a Rádióújság –, hogy megteremtsük a közlés új módját, az irodalomtörténeti plein-air-t, ahol friss, ifjú hangon szólal meg a kortanú, kiváló művészek tolmácsolják a verseket, a narrátoron keresztül látják az életrajzi helyszínt, valóban a nép énekli a népdallá vált Petőfi-verset, a magnetofon-szalag biztosítja a még elevenen élő hagyományanyagot, a mikrofon közvetíti a kiskőrösi harangok és a pápai kollégium csengettyűjének szavát."
A rádió drámai műfaja, a hangjáték a hatvanas évektől mennyiségileg és minőségileg is hatalmas fejlődésen ment keresztül. Míg régebben a hangeffektusok minél szélesebb körű alkalmazásában látták a hangjáték rádiószerűségének kulcsát, addig a modern hangjáték előadásmódjában az intellektuális árnyaltság, a gondolatok plasztikus kifejezése, a szimbolikus sűrítés eszközei váltak meghatározóvá. A rádió pályázatok kiírásával, díjak rendszeres odaítélésével (1969-től a Közönség díja és a Kritikusok díja) támogatta a hangjáték-irodalom fejlődését, kibontakozását. A hazai és külföldi rádiójáték-fesztiválokon elért sikerek, eredmények bizonyították a műfaj életképességét, a hazai hangjáték-irodalom magas színvonalát. Idézzünk fel – a teljesség igénye nélkül – néhány sikeres, azóta már az irodalomtörténet által is számon tartott hangjátékot a hatvanas és a hetvenes évek gazdag terméséből: Szabó Magda A hallei kirurgus (1963) és Az a szép, fényes nap (1972) című hangjátékát, melyet később színpadi műként is viszontláthatott a közönség; Mesterházi Lajos Pesti emberekjét 1958-ból (színmű is készült belőle); Csurka István hangjátékai közül az Egy tenyérjós monológjai és telefonjai és a Minden perc csoda (1971) címűeket; Vészi Endrétől a Statisztika (1965), a Földszint és emelet (1974); Szakonyi Károlytól az Albérlet és filodendron (1969); Gyárfás Miklóstól a Kastély csillagfényben című hangjátékot. Szívesen kirándult a hangjáték műfajához prózaíróink közül Mándy Iván (Legenda az árusok teréről, 1973); a drámaíró Hubay Miklós (Kalóz, 1973) és Karinthy Ferenc is (Hangok az űrben, 1972). A fiatalabb írógeneráció képviselői közül említsük meg Simonffy Andrást (Tartályvonat Pest felől, 1973) és Módos Pétert (Kitérő, 1972).
Ismert s kevésbé ismert vagy épp elfeledett drámák bemutatásában is oroszlánrészt vállalt a rádió. Ki kell emelnünk a Németh László-drámák 221bemutatásában és megismertetésében elért eredményeit. A Rádiószínház mutatta be először a Sámson (1963) és az Eklézsiamegkövetés (1965) című drámákat. 1975-ben az író 75. születésnapját összes drámai előadásával ünnepelte a rádió; sajnos, Németh László már nem hallhatta az előadásokat. Hasonlóképpen kezdeményező, úttörő szerepet vállalt a Rádiószínház a Sarkadi-drámák bemutatása terén is. Kőműves Kelemen című drámájának bemutatója 1969-ben volt; 1974-ben Sarkadi-drámaciklus indult. Móricz Zsigmondot, a drámaírót is a rádió előadásaiból ismerhette meg a nagyközönség. Negyven évig lappangott az Odysseus bolyongásai című dráma, míg 1964-ben Hubay Miklós átdolgozásában bemutatta a Rádió. Alig ismert művet elevenített fel a Csiribiri rádióelőadása is (1965).
1974-ben kezdődött a Harminc év magyar drámái című, nagyszabású sorozat, mely felvonultatta a Rádiószínház előadásában a felszabadulás utáni időszak drámairodalmának legjobb alkotásait.
A dráma, a színház műfajáról szólva kell említenünk a rádiónak az amatőr színjátszás fellendítésében vállalt szerepét. 1971-ben Szóljatok, szép szavak elnevezésű országos verseny indult, mely fórumot, szereplési lehetőséget biztosított az irodalmi színpadoknak és amatőr színjátszóknak. A szép magyar beszéd, a helyes kiejtés elterjesztését szolgálta és szolgálja az 1964-től rendszeresen odaítélt Kazinczy-díj.
1957-ben kezdte meg kísérleti adásait a Magyar Televízió, hogy azóta a legnagyobb hatású, legelterjedtebb kulturális fórummá váljék. Sok vita folyt és folyik a tv és az irodalom kapcsolatáról. Kétségtelen ugyan, hogy a tv óriási tömegbefolyásával gyakran visz sikerre egyes irodalmi műveket könyv formában is; viszont az is tény, hogy az adaptációk, a hatalmas regényfolyamokból készült tévéfilmváltozatok a könnyebb ellenállás, a felszínesség irányába sodorhatják a kényelmesebb, igénytelenebb nézőt, aki megelégszik a mű látványként való, kevesebb energiát követelő befogadásával is. A vita eldönthetetlen; bizonyos csak az, hogy a televízió igen sokat tehet a valóban igényes irodalmi anyagból készült tévéjátékok, tévédrámák bemutatásával, televíziós műsorfajtákkal (irodalmi társasjátékok, fejtörők stb.) a közönség irodalmi ismereteinek tágítása, ízlésének formálása, az irodalom megszerettetése terén.
A líra helye és szerepe irodalmi műsoraiban – a tv adottságainak megfelelően – meglehetősen szerény, de nem lebecsülendő. Már a kezdetektől, 1958-tól láthatott-hallhatott a közönség költői esteket, különböző versműsorokat a televízióban, legkiválóbb előadóművészeink tolmácsolásában. Tömegeket mozgattak meg az MTV által meghirdetett szavalóversenyek – így a Váci Mihály amatőr szavalóverseny (1971) és a Petőfi szavalóverseny (1970). Sajátos kísérletként tarthatjuk számon Juhász Ferenc Az éjszaka képei című művére készült "televíziós költemény"-t.
A hatvanas évek végétől kezdte meg a nagyepikai művek folytatásos tévéváltozatának készítését és bemutatását. Így ismerkedhetett meg a 222sokmillió néző Móricz Rózsa Sándorával, Mikszáth A fekete város című regényével, Déry Befejezetlen mondatával, Németh László Irgalom című művével. A tv adottságaihoz alkalmasabbnak bizonyult a kisepikai művek, novellák, elbeszélések képernyőre vitele. Móricz Zsigmond Barbárokja Zsurzs Éva rendezésében, a Sánta Ferenc novelláiból készült Halálnak halála (rendezte Szinetár Miklós), Illés Endre Három találkozás és Örkény István Az ember melegségre vágyik (1974) című művei jelentős hazai s – televíziós fesztiválokon – külföldi elismerésben részesültek.
A klasszikusok színre vitele mellett (Madách: Az ember tragédiája; Bessenyei: Ágis tragédiája; Móricz: Pillangó) modern magyar szerzők drámáit is bemutatták, illetve képernyőre alkalmazták. Déry Tibor Talpsimogatója (1968), Németh László Szörnyetege (1975), Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem (1965) című színművének bemutatása – hogy csak néhányat említsünk – emlékezetes televíziós esemény volt. 1971 óta Veszprém ad otthont a televíziós fesztiváloknak, ahol az év legjobb munkáit díjazza a zsűri és a közönség.
A televízió az irodalmi ismeretterjesztésnek is fontos fóruma. Sajátos, semmivel sem pótolható műfaja a portrébeszélgetés. Nemcsak szavait, gondolatait örökíti meg az íróknak, költőknek, tudósoknak, de arckifejezését, gesztusait is. Lebilincselő, gondolatokban gazdag műsor volt a Lukács Györggyel, Hauser Arnolddal való beszélgetés, Nagy László, Kormos István, Zelk Zoltán lírai önvallomása.
A magyar irodalom újdonságairól, kiemelkedő teljesítményeiről a Nyitott könyv című műsor adott hírt rendszeresen, mely nemcsak a mű tévéváltozatát mutatta be, de megszólaltatta az írót és egy kritikusát is (szerkesztette Katkó István).
