Szocialista törekvések
Szocialista törekvések
A korszak irodalomszemléletét legláthatóbban az különbözteti meg az első két évtized kritikájától, hogy a marxizmus vitathatatlanul polgárjogot nyert benne. Ezt a változást legjobban a nagy egyéniségek – Lukács György, Révai József – jelentkezése mutatja. Mellettük a legnagyobb mesterek – Gaál Gábor, Fábry Zoltán – az országhatáron kívül működtek: a romániai és a csehszlovákiai magyar irodalom kiemelkedő alakjai. S az új eszme kritikai következtetéseinek kimunkálására nemegyszer szépírók vállalkoztak: Balázs Béla, Gábor Andor, Nagy Lajos, Komját Aladár, Barta Sándor, József Attila, Nagy István, Lukács László, a fiatal Illyés és mások. Tehát ez a vázlat éppúgy csak bevezetője lehet az egész kötet ide kapcsolódó anyagának, mint a "népi" szellemű kritika és irodalomtörténetírás ismertetése.
A világháború négy éve a kritika területén is a szocialista szellem készülődésének időszaka volt, a forradalom pedig a gyorsan érlelő fordulaté: Bölöni György pályája a példa rá. A második hullámot elsősorban az emigráció indította 99el. Ezek – Réz Andor, Matheika János, Lippay Zoltán – a német és a szovjet kritikusoktól tanultak; elvhűség, erős társadalmi igény, olykor türelmetlenség és doktrinérség jellemezte őket. Kun Béla publicisztikai munkásságának egy része is az irodalomhoz kapcsolódik. Elsősorban Petőfi nagyságát emeli ki cikkeiben, s figyelemmel kíséri az induló forradalmi szocialista irodalom törekvéseit is. Itthon csak később, a harmincas évek elején szólalt meg a szocialista szellemű kritika: a 100%-ban, melynek legjelentősebb kritikusa szerkesztője, Tamás Aladár volt; Kassák Lajos körében, ahonnan Gró Lajos indult; s a szociáldemokrata mozgalomban, melyben a fiatal Szakasits Árpád, Szerdahelyi Sándor és az irodalommal is foglalkozó Mónus Illés igyekezett a fiatalon elhúnyt Bresztovszky Ernő kritikai tevékenységét folytatni. A harmincas években a népfrontpolitika és Lukács György realizmus-koncepciója új távlatokat ad a kritikának. Ekkor születnek Révai nagy tanulmányai, s ekkor érkezik nagy korszakához Bálint György. De az időszak termékenységét az egész műfaj felvirágzása is jelzi. Élénk és igényes kritikai fórumok szolgáltatják a kereteket: a Gondolat, a Korunk, a Magyar Nap. S a marxista kritika mennyiségileg is gyarapszik: ekkor indul vagy bontakozik ki M. Pogány Béla, Nagypál István, Kelemen János, Vértes György, Méliusz József, Korvin Sándor, Bányai László, Sándor László, Molnár Erik és Mód Aladár. A negyvenes években megélénkül a marxista hírlapi kritika is, amelyet jól jellemez Kállai Gyula munkássága.
