Gergely Sándor
850Gergely Sándor
Vitézek és hősök (Belvárosi Színház, 1948) című drámáját szintén emigrációban írta; Az én fiam címmel mutatják be Moszkvában (1938) és a Szovjetunió több vidéki városában. Az új cím jobban utal a dráma konfliktusára, hiszen a két póluson a korszak igazi hőse, a kommunista forradalmár, és a hatalmat kiszolgáló, vitézkedő entellektüel áll.
A dráma cselekménye a Horthy-ellenforradalom napjaiban a Tanácsköztársaság hőseinek brutális üldöztetéséről szól. Kovács József MÁV felügyelő az újságban a rendőrség felhívását olvassa, hogy aki a közölt fényképet felismeri, jelentse a politikai osztálynak. Kovács felismeri az arcképen sógorát, Eszterág Pált, a Tanácsköztársaság egyik katonáját. Jelenti a rendőrségnek, mert többre tartja a saját karrierjét, mint sógora életét, nagyobb benne a könnyebb élet utáni vágy, a szolgalelkűség, mint a becsület és az emberség.
Gergely Sándor figyelemre méltó dramaturgiai érzékkel választja meg és exponálja a konfliktust, de a bonyolításba sok véletlen elem csúszott, az író túl egysíkúan, kevés gondolati és érzelmi vonással ábrázolja figuráit. A legtöbb írói invencióval megrajzolt szerep Eszterág néni alakja, aki, hogy fiát megmentse, nem ismeri fel a kihallgatáson. Ennek a pandanja a siralomházi jelenet, ahol a fia sem ismeri fel anyját, nehogy bűnpártolással vádolhassák, szentimentálisan hat, nem fokozza a drámai hatást és a végkifejletnek némi melodramatikus ellágyulást kölcsönöz.
Az emigrációban keletkezett szocialista dráma jelentős részét még mindig nem dolgozta fel sem az irodalomtörténet, sem a színházpolitika. Barta Sándor drámái, a szocialista avantgard szemléletében fogant tragikomédiái jórészt elvesztek vagy hozzáférhetetlenek. Balázs Béla (akinek drámáival a róla készült külön pályakép foglalkozik) munkásságának is csak egy része ismert hazánkban, Lékay János drámakísérleteinek jelentőségét és összefüggéseit is csak most kezdjük felfedezni.
