Kiss Lajos
Kiss Lajos
Élénk visszhangot váltott ki s eleven viták tárgya volt a harmincas évek elején a munkásból íróvá lett Kiss Lajos regénye, a Vörös város (1931). Kiss Lajos Gyomán született 1888-ban, nyomdász volt, a szakszervezeti mozgalomban tevékenykedett; a párt alapítói közé tartozik. A Tanácsköztársaság bukása után bebörtönzik, nyolc esztendőt ül Szegeden a Csillag börtönben. Kiszabadulása után 1929-ben emigrál. 1941-ben halt meg. Nem tartozott sohasem szorosan valamely irodalmi csoporthoz, irányzathoz. Az a művelt munkás-értelmiségből való írótípus, aki jól ismeri saját korának irodalmát. Látásmódját elsősorban Ady, valamint az avantgardista baloldal befolyásolja. De nem követi módszerüket szigorúan, korának egyéb írói törekvései iránt is fogékony.
780Regénye, egyetlen számottevő szépirodalmi alkotása Moszkvában, a Sarló és Kalapács könyvtárában jelent meg 1931-ben. A Tanácsköztársaság korszakát megelevenítő művek sorát folytatja. Első személyes élményei, dokumentatív jellege alapján a Visegrádi utca típusú "történelmi riportázs" műfajhoz áll legközelebb. Benne mindazok a személyek fellépnek, akiknek nevét a szerző a könyv ajánlásában felsorolja: "Korvin Ottó, László Jenő, Szamuely Tibor, Bernhardt István, Kellner Sándor, Kerekes Árpád, Kövesi János, Krammer Sándor, Leél Leó, Lékai János, Mosolygó Antal, Szamuely László, Szamuely Zoltán és a többi sokezer magyar proletár és szegény földműves emlékének ajánlom e könyvet, akik Tanács Magyarországon és Szovjet Oroszországban harcoltak a nemzetközi ellenforradalom ellen és elestek a proletár világforradalomért."
A regény azonban csak tartalmában tárgyilagos, dokumentum-jellegű. Az alakok jellemzésének módjában, a szimbolikus felnagyításban az avantgardizmus hatását kell észrevennünk. S ugyanez mondható el a szinte formátlanul hömpölygő, líraian szertelen kompozícióról, valamint a regény expresszív, romantikusan túláradó stílusáról.
Az író célkitűzése ebben a megformálásban csak áttételesen érvényesülhet. Kiss a proletárdiktatúra alatti társadalmi és pártharcok – a reformista és forradalmi erők összecsapásának – elemzését kívánja adni. Ezen a nagyarányú mozgáson belül centrális helyet ad az egykori szociáldemokrata és antimilitarista mozgalom kommunistává növő hőseinek. Az expresszív líraiságban azonban elmosódik a politikai elemzés. A regény végső soron inkább lírai hatást kelt, s leginkább a tömegek, a háborúellenes sztrájkmozgalmak ábrázolásában ad szuggesztív, művészi benyomást. Vízióiban meggyőző erővel sugározza azt a gondolatot, hogy a Tanácsköztársaságnak széles tömegalapjai voltak, s hogy a bukás után "a munkások közt él a diktatúra".
A regény megjelenését ellentmondó vélemények fogadták az emigrációban. Sokan tárgyában is, megformálásában is túlhaladottnak érezték. Lengyel József állt ki a regény védelmére. "A Vörös város – írja – az első forradalmi proletár regény a magyarországi proletárforradalomról, amelyet munkás írt munkásnak." Valóban, a regény élményszerűsége új vonásokkal gazdagítja a proletárdiktatúráról szóló ábrázolásokat. Ma azonban már elsősorban mint irodalomtörténeti dokumentum említendő, művészi egyenetlenségei miatt nehezen olvasható.
