Kis Ferenc
Kis Ferenc
1908-ban született a Szatmár megyei Nagygécén. Családja agrárproletár, apja meghal a háborúban. Ő maga nyomdászmesterséget tanul Mátészalkán és Budapesten. Bekapcsolódik a kommunista munkásmozgalomba, többször letartóztatják, munkaszolgálatra viszik. A háború végén partizánként harcol a Vörös Hadsereg soraiban. A felszabadulás után pártmunkás, könyvtáros. Írói munkásságáért József-Attila díjjal tüntették ki. 1964-ben halt meg.
Első versei a Munkában jelentek meg. A 30-as évek elején kibontakozó költészete azonban hamarosan maga mögött hagyta a formai kísérleteket. Többnyire a magyar alexandrinus keretei közt megszólaló költeményeit tiszta, világos képek jellemzik, ezek egyszerű és mély emberi érzéseket közvetítenek. Falun, szegénységben és árvaságban eltöltött gyermekéveinek emlékei mellé a városi munkás élményvilága társult, József Attila vonzásában így ő is az "utca és a föld fia"-ként énekelt. A szegénység életének föltoluló fájdalmai szövik át hivalkodás nélküli pártossággal, csendes keménységgel zengő verseit, de ez a fojtott nyugalom a rendíthetetlen biztonsággal hitt eljövendő felszabadulás valóságából táplálkozik. A munkásosztály elnyomása 619ellen lázadt, keserű és csillapíthatatlan dühvei szemlélte a hazai és a nemzetközi fasizmus terjeszkedését. A megpróbáltatások idején fájdalmas hangok telítik a proletárköltő verseit, de a hűség és a soha el nem homályosuló kommunista hit ott parázslik ekkor is költészetében.
Mert tudom: szép és érett lesz
itt a mező, dús kalászú, édes rengeteg!
egy-egy sorban máris fel-felragyognak
csillagaim, miként az aranytűhegyek!
Ne féltsél, kedves! bátor és elszánt
közösség az, amelyben állok –
intsél csak – oly szépek ujjaid,
megint megérett, barna kalászok…
itt a mező, dús kalászú, édes rengeteg!
egy-egy sorban máris fel-felragyognak
csillagaim, miként az aranytűhegyek!
Ne féltsél, kedves! bátor és elszánt
közösség az, amelyben állok –
intsél csak – oly szépek ujjaid,
megint megérett, barna kalászok…
(Végre is)
Melegszívű embersége, a munkás életek iránti szeretete tölti el a felszabadulás utáni költészetét, különösen szépek "önéletrajzi versei". Pártos és egyetemes érvényű mondanivalóját a szabadság és a munka ihlették, ezért is kerülte el verseit a megszürkítő sematizmus. Életének, költői pályájának révbe futása történelmi példázat; osztálya, az egész munkás nép méltó és természetes honfoglalása feletti öröm szakad ki szívéből, midőn így fejezi be Csendes diadallal (1951) című versét:
Csúnya volt, de szépen múlik az éj, távol
kakas kukorékol torkaszakadtából –
győztesen mosolyog keleten a hajnal,
mosolygok, lelkemben csendes diadallal!
kakas kukorékol torkaszakadtából –
győztesen mosolyog keleten a hajnal,
mosolygok, lelkemben csendes diadallal!
A munkásosztály teremtő erejének nagy nyugalma árad versei világában, ez adja költészete szépségét és megragadó biztonságát.
