A hazai proletárlíra kibontakozása
A hazai proletárlíra kibontakozása
A szocialista szellemű líra itthon is tovább élt. Amint a munkásmozgalmat, a proletárlírát sem tudta elpusztítani az ellenforradalmi diktatúra: a nehezebb körülmények gátolhatták kibontakozását, korlátozhatták hatását, de életképességét nem csökkentették. Számos költő életútja bizonyítja, hogy a forradalmi szellem és mozgalom hatása olyan új élményanyagot teremtett, mely költői kifejezésre várt.
Tamás Aladár 1899-ben született Halmiban. Középiskoláit Ungvárott és Szatmáron végzi, itt érettségizik 1916-ban. 1917–18-ban katona. 1918–1920 közt a Keleti Akadémia hallgatója. 1920-ban Bécsben kapcsolatot teremt a kommunista emigrációval, 1921-ben az olaszországi munkásmozgalomban vesz részt, börtönre ítélik. 1923–25-ig a Mába ír és Raith Tivadar Magyar Írás című lapjába. 1926-ban Remenyik Zsigmonddal és Bortnyik Sándorral szerkeszti az Új Földet. Intenzív munkát végez a munkás-kultúrmozgalomban. 1927–1930 közt a párt megbízásából a 100%-ot szerkeszti, 1932–35 közt a szegedi Csillag-börtönben raboskodik ezután Csehszlovákiába emigrál, munkatársa a Magyar Napnak, 1939-ben Párizsban Bölöni Györggyel megalapítja a Magyar Írók és Művészek Szervezetét és szerkeszti az Üzenet című folyóiratot. A háború alatt, 1940 nyaráig internálják, majd Mexikóba kerül, ahol a Károlyi Mihály által kezdeményezett Szabad Magyar Mozgalom főtitkára, a Szabad Magyarság című folyóirat (1942–46) szerkesztője. 1946-ban tér vissza Magyarországra, 6151946–1955-ig a Szikra kiadó igazgatója, 1955–56-ban az Írószövetség főtitkára. Azóta diplomáciai pályán működik.
A hazai szocialista irodalom a forradalmak bukása után csak évek múlva tér magához a súlyos vereségből. Az úgynevezett weimari avantgard Bécsben és Kassák iskoláján át érkező hullámait fogja fel közvetlenül a forradalom veresége után Tamás Aladár. Eleinte lávázó expresszionista áradás jellemzi verseit, tudatosan alkalmazza a konstruktivista versépítkezést. A korabeli geometrikus formákhoz vonzódó festészet égő színei, hullámzó sugárzása töltik ki fantáziáját, hogy később eljusson a "számozott versek" prózai szürrealizmusához. De Tamás Aladárnál mindez nem marad pusztán formai játék, a fények és sugárzások az elvesztett távlatokat igyekeznek bevilágítani, a versek olyan atmoszférában születnek, ahol: "… lefordított fáklyák keserű füstjében | közömbös mély embertelenségben a részvétlenség ólomhegyei alatt fulladozik minden." Az elveszett forradalom után megzavarodott a lét értelme, nem tárulnak fel még a jövő felé világos utak – ez a korérzés munkál itt, azzal az elvontsággal és általánossággal, amely megfelelt a munkásmozgalom korai helyzetéből adódó gyengeségeknek. Tamás költészete előkészítette az utat egy fejlettebb, érettebb proletárlíra számára, őmaga pedig a munkás-kultúrmozgalomra, a 100% megteremtésére fordította ekkor már erőit, s csak évtizedek múltán bomlott ki regényekben, novellákban elbeszélő ereje. Közülük a Megsebzett ifjúság (1947) önéletrajz és korrajz is; annak a fiatal magyar író- és művész nemzedéknek a regénye, amely a húszas években kiutat keresett a nyomasztó anyagi és szellemi viszonyokból s amelynek legjobbjai eljutottak a munkásmozgalomhoz s életüket és művészi hírnevüket, sikereiket is feláldozták a mozgalomért. Elbeszélései (Hajnali beszélgetés, 1956) voltaképpen egyetlen nagy önéletrajz részletei; Tamás Aladár eseményekben, drámai fordulatokban gazdag életének, mozgalmi munkájának epizódjait tárják elénk, s így érdekes, színes képét adják a húszas-harmincas évek Magyarországának, s a második világháború Nyugat-Európájának.
Gereblyés László 1904-ben született Csákberényben. Fehérvárott 1919-ben részt vett a szocialista diákmozgalomban. Hivatalnoki pályára indult, de kommunista magatartása miatt ezt fel kellett adnia. 1929–30-ben kiadja a Forrás című folyóiratot, majd az Építők Könyvtára című sorozatot, dolgozik a 100%-ba, Az Útba. Többször letartóztatják. 1938-ban Párizsba megy, belép a németek ellen harcoló francia hadseregbe, fogságba kerül. Szabadulása után résztvesz a Magyar Függetlenségi Mozgalomban. Párizsban szerkeszti a Magyar Szemlét. A felszabadulás után a sajtónál és kulturális intézményeknél dolgozik.
Gereblyés László a magyar proletár líra egyik jellegzetes képviselője. Első kötetében (Testvéreim! 1925) még panteisztikus élmények, széles áradású pátosz hullámzik, az embertársi szeretet világot átölelni vágyó szándéka munkál. Később lehiggad ez az idealista színezetű lobogás, egyre-másra feltűnnek az elmerült forradalomból idáig fénylő érdesebb tanulságok és jelképek; kitapintható, miképpen érik a tudatosan osztályharcos, kommunista költő. Formailag ez egyelőre abban nyilvánul meg, hogy megbomlik a hagyományos építkezésű, csengő rímű vers és átadja helyét a szabadon áramló versfolyamnak. Az 1929-es kötettől egészen a Nehogy engedj!-ig (1937) tart 616az újabb korszak. A himnikus lobogás végképp eltűnik, az osztály érdekeinek védelmében nyíltan és egyszerűen szól a költő, s az áradó szabadversek szépségét nem a külső cicoma, hanem a belső fojtott indulat kisugárzása biztosítja már. Gereblyés 1932-ben beutazza Németországot, ahol Európa jövendő sorsa fordul meg s A döntés felé című riportkönyvében számol be az ellentétes erők küzdelméről. Életének külső körülményei, a rendőri üldöztetés arra kényszerítik, hogy elhagyja hivatalnoki állását. Gyárakba került, s az ott szerzett közvetlen élmények és a szinte tudományos precizitással gyűjtött szociológiai adatok segítségével egy addig ismeretlen műfajt honosít meg nálunk: a gyári munkásság szociográfiáját.
1938-ban Franciaországba utazik. Költészetének ihletője most egy új korszak és egy új valóság. A népfront-periódus idején lírájának korábbi szikár gondolatisága, indulati töltése átalakul; addig háttérbe szorult szinte naiv természetszeretete, a hangulatok, illatok, színek iránti vonzalma most felszabadul, tágabb horizontú világ bekalandozására készül. Szinte az impresszionisták érzékenységével reagál minden jelenségre, föltolulnak emlékezetében az otthon, a gyermekkor képei s ezek összeolvadnak a francia nép és saját hazája sorsának komoruló mozzanataival. Formailag is igazodik a népfrontkorszak stíluseszményeihez. Mondanivalójának természetes medre eddig a szabadon áradó líra volt, most mégis szabatos szakaszokba osztja az áradást és a rímek fegyelmébe kényszeríti a parttalan indulatot; ez néha megzökkenti a gondolat ritmusát. Nagy élménye a francia ellenállásban való részvétele. Harcok és vereségek, a rendíthetetlen hit, a végül is kivívott győzelem lelkesíti át költészetét. Idehaza az új élet építése ihleti meg, kalandos kedvvel járja az országot, ismerkedik az új valósággal, mégis az ő lírájának kiteljesedését is megakadályozzák a sematizmus évei. A Fölfelé című kötet (1955) már jelzi az oldódást, újra élettel telik meg a régi lelkes elkötelezettség. Olyan szép versek jellemzik ezt a felívelő hullámot, mint a Hitvallás, amelyben ismét egyesül a kommunista eszmeiség szépsége és az élmény forrósága. Mindez még fokozódik a Volt, van, lesz (1960) és a Túl a határon újabb ciklusaiban. Itt már mind gyakrabban tér vissza Gereblyés a költői alkatához természetesebben illő kötetlen formákhoz, láthatóan erre indítják az immár két évtizeden át fordított s eszmeileg oly rokon francia költők is. Gereblyés költészetében tiszta fénnyel ég vonzó emberi magatartásának értelme: a kommunista eszmeiséghez való töretlen hűsége.
Pákozdy Ferenc 1903-ban született Münchenben, ahol akkor szülei munkásként éltek. 1919-ben a KIMSz tagja, iskolája direktóriumának vezetőségébe választják. 1922-ben az Eötvös-kollégiumba kerül, majd munkás lesz. Osvát elismeréssel illeti kezdő költői munkásságát, verseit közli a Nyugatban. 1926-ban bekapcsolódik a munkásmozgalomba, a 100% köréhez tartozik. Írásai jelennek meg – álnéven is – a 100%-ban, a Forrásban, a Korunkban, a Sarló és Kalapácsban és más illegális kiadványokban. Kommunista tevékenységéért sokat üldözik, börtönnel sújtják. Évek óta az Európa Könyvkiadó munkatársa.
Költői eszménye indulásakor, a húszas évek elején a szépség, a humánum és a krisztusi szeretet volt. A Nyugat és a Pandora hozzák verseit, e míves gonddal formált szonetteket, amelyek aztán egyre inkább megtelnek valamilyen iránytalan nyugtalansággal, tettvággyal. Embermérleg (1927) című 617kötete záró szakaszában már kicsap a fegyelmezett zengésből az érlelődő forradalmár hangja. "… Ki menti meg a vak világot, | ki látja a nyomorúságot?" – kérdi egy versében, másutt pedig már a világ megváltásának útjai fénylenek fel előtte. Nagy hatással van rá a német proletárirodalom, főleg Johannes R. Becher költészete. 1933-ban a Korunk közli álnéven Önéletrajzát; ez a többrészes költemény megragadó erővel mutatja fel az osztályöntudatra ébredés genezisét, amíg eljut a költő a döntés felismeréséig:
Láttam a tőke-munka harcát
és megtaláltam a helyem,
Itt csak a dolgozók akarják,
hogy új világ, új rend legyen.
és megtaláltam a helyem,
Itt csak a dolgozók akarják,
hogy új világ, új rend legyen.
Pákozdy, midőn megérett benne a harcos ember, nem habozott elhagyni a sápadt parnasszien költészetet. Írásait a kommunista párt, az osztályharc szolgálatába állította. Agitatív, lázító indulat lobog ezekben a versekben, kizsákmányolásról, börtönökről és az eljövendő felszabadulásról vallanak a szikár prózaiság felé hajló, jellegzetesen "rappista" veretű, oldott formájú költemények.
A munkásosztályt ért súlyos vereségek, a fasizmus előretörése azonban visszaszorítják Pákozdy politikai líráját, megsokasodnak a kétségek, a lélek vergődése; a küzdelem távlatai elomlani látszanak, a filozofikus magasságokban járó gondolat és a mély emberi érzelmek együttese azonban művészileg felemelik a verset. A háborúba hanyatló időben elapad Pákozdy lírája, csak a felszabadulás után szólal meg újra. Élénken figyel az újjáépülő ország, a szocialista építés mozzanataira, közéleti ihletésű költeményei új színekkel gazdagodnak. Műfordítói munkássága új lendületet vesz, különösen nagy érdemeket szerez a lengyel líra és költői epika (Mickiewicz, Slowacki, népköltészet stb.) átültetésével.
Lukács Imre 1908-ban született Devecseren, munkáscsaládból. Férfiszabó szakmát tanult, sokat volt munka nélkül. 1929-ben tagja lesz a KMP-nak és írni kezd. Első kötetét az ügyészség elkobozza és a szerzőt börtönre ítéli, később is többször letartóztatják, munkaszolgálatra hurcolják munkásmozgalmi tevékenységéért. Munkatársa, illetve szerkesztője a KMP több illegális és legális kiadványának. A felszabadulás óta újságíró.
Költészete a harmincas évek elején szólal meg, hol gáttalanul áradó szabadversekben, hol fegyelmezett szonettekben. Témája a nehéz munkásélet, a rabság, a hányatott ifjúság emlékei, a sivár zuglói táj. Dísztelen nyelven ír, a nehéz években néha fájdalmas dallamok csengenek fel elszántságot és töretlen kommunista hitet sugárzó verseiből. A proletariátus elpusztíthatatlan szabadságvágya hevíti s a fasizmus gyűlölete. "Magyar vagyok: munkás, költő és ember | s habár szívem félig telt félelemmel… mégis bátran… | küzdök tovább, hogy "igazunk kitessék" – ez ars poeticája. A felszabadulás után írt verseiben lassan feloldódik a múlt idők emléke, uralkodóvá válnak a derűsebb színek.
Hollós Korvin Lajos 1905-ben született Budapesten. Munkásként, majd mint tisztviselő élt, újságíró volt. Kora ifjúságától részt vett a munkásmozgalomban. 1933-ban a KMP féllegális lapját, a Kórusművészetet szerkesztette. 618Versei jelentek meg a Nyugatban, a Válaszban, a Szép Szóban és a Korunkban. 1935-ben pályadíjat nyert a Nyugat novella-pályázatán. Tevékeny és vezető szerepet játszott a kor munkás-kultúrmozgalmában, többször letartóztatták és börtönbüntetésre ítélték. A háború alatt munkatáborba hurcolták. A felszabadulás óta írói munkásságából él.
Első versei még a húszas évek elején jelentek meg. Az expresszionista szabadversek eszmei töltése eleinte eléggé általánosan humanista jellegű, de az évtized fordulójára a kommunista munkásmozgalomba kapcsolódó költő lírája egyre inkább megtelik harcos tartalommal. Hollós Korvin Lajos a munkástömegek nyomorának riasztó képeit hozza verseiben, melyeknek forradalmasító hatását számtalan legálisan vagy illegálisan terjesztett kiadvány viszi szét a tömegekhez. A harmincas években született írásai közül kiemelkednek a szavalókórusok számára írt pattogó ritmusú, lendületes versei (Sütőmunkások, A vas dala stb.) A fasizmus előretörésének nyomasztó hatására s a munkásmozgalmon belüli egyenetlenségek következtében e küzdésre termett költői alkat átalakul némiképp, megsokasodnak lírájában a rezignált hangok, a kétségek; néha önostorozóan fájdalmas hangok tolulnak fel s az elerőtlenedés folyamatát csak részben enyhítik párizsi útjának derűsebb költői színfoltjai. A munkatáborok és állandó üldözések közepette élő költő líráját később egyre inkább áthatja az egyetemes hazaszeretet és a fasizmus gyűlöletének érzete; a végletes feszültségek ideje elmélyíti, gondolatibbá teszi és nemesebbé alakítja költészetét. Hazám vagy végre című versével üdvözli a felszabadulást, a szabadságdalok feltörő kórusának egyik legszebb hangja ez. Az elkövetkező években lírája prózaírói munkásságának kiterjedése mellett háttérbe szorulni látszott s csak 1957 után bontakozott ki újra. A háború alatt megjelent Zivatar című, s főleg munkásmozgalmi témákkal foglalkozó elbeszéléseit a felszabadulás után regények (Hátsólépcső stb.) s elbeszélései sora követte; 1956 tavaszán Hunyadi című drámája került színre.
