Kárpáti Aurél
59Kárpáti Aurél
A Nyugat irodalomszemlélete adott keretet azoknak, akiket még a századelő irodalmi szelleme indított el. Kárpáti Aurél és Benedek Marcell kritikai tevékenysége nem kapcsolódott szervesen a Nyugathoz, de ha eklektikus gondolataik magvát keressük, az irodalmi forradalom társadalmi radikalizmusához és fő esztétikai elveihez érkezünk.
Kárpáti Aurél (1884–1963) a Nyugat megindulása után is A Hét állandó munkatársa. 1910-ben külön úttal kísérletezik, amikor Halasi Andorral együtt megindítja a Kritika című folyóiratot. 1922-től kezdve pedig a Pesti Napló az állandó fóruma. De nemcsak műhelyei választották el a Nyugattól: fő műfaja a sajtókritika; cikkei nagy részét napi események ihlették. De feltűnő, hogy kritikai impresszióit éppúgy szépirodalmi keretbe foglalja, mint a Nyugat kritikusai. S még jellemzőbb rá a normatív szemlélet elvetése. Kritikakötetének A kételkedő kritikus címet adta (1928). A könyv előszavában így ír: "Majd két évtizede nem hiszek a kritikában. Fölöslegesnek, haszontalannak tartom. Nem használ senkinek. Se az írónak, se a közönségnek." S arra a kérdésre, miért ír mégis kritikát, az írók példájával válaszol: a művészi alkotás élményt jelent számára, s ezt akarja kifejezni éppúgy, mint az író az életélményeit. Nem hisz az objektív igazságban, tehát a kritikai normákban sem bízik. "A kritika a kételkedés művészete" – mondja bevezető fejezete csattanójául. Szemléletét tehát ugyanaz a szkepszis szabja meg, mint a szubjektivista Nyugat-kritikáét. De felismeri-e hasonlóképpen, hogy a kétely csak eszköz lehet a konzervatív normák rombolásában? Legjobb írásaiban igen. Mert nem önmagát állítja az olvasó elé, hanem a gondolatait. Asszociációi nem mutatnak messzire, de legtöbbször helytállóak, nem az írás ornamentikájához, hanem a struktúrájához tartoznak.
