Nadányi Zoltán

Teljes szövegű keresés

Nadányi Zoltán
1892-ben született Feketegyörösön. Középiskoláit Nagyváradon végezte. Tanár szeretett volna lenni, de apja kívánságára jogi pályára ment. 1914-ben adott ki először kötetet. 1917-ben Nagyváradon újságíró, 1920-ban a fővárosba jön, a Pesti Napló munkatársa. Megélhetési nehézségek miatt családi birtokukra, Bakonszegre költözik. 1926-tól Bihar megye főlevéltárosaként Berettyóújfalun, 1944-től ismét Budapesten él. Itt hal meg 1955-ben.
557A modern magyar líra formai vívmányaival felvértezve nem a Nyugat szemléletét forradalmasította, hanem a századelő ízléséhez visszanyúlva találta meg saját arcát. Artisztikus, de a mélységek felett lebegő szerelmi anekdotája a heinei csattanó felé kanyarodik, és könnyedén játékos dalaiban érzékies idill és pajzánság egymással váltakozva csendül:
A két szemed szeretett legtovább.
Be furcsa szerelem,
A szád már néma volt, de a szemed,
az még beszélt velem.
(A két szemed szeretett legtovább)
Verszenéje – akár hangsúlyos dalformában, akár komolyabb jambusban szólal meg – a Nyugat előtti hagyományos hangszerelést követi, mondanivalóját ötletről ötletre haladva és elegáns rímeket pengetve fejti ki. Lírája intellektulizmustól és szabad képzelettől egyaránt idegen, de a forma ötvözésébe és az elbeszélés élesszemű rajzába gyakran feledkezik bele. Egy-egy ilyen verse igazi kismesteri remeklés. Érzelmi-gondolati és stiláris mértéktartása nemegyszer biedermeyer hatást kelt, ezt azonban szerencsésen egészíti ki friss benyomásokra éber impresszionizmusa, valóságfestése. Szabadabb gondolattársításainak, a költészet tágabb lélegzetvételének inkább leíró verseiben enged utat. Ilyenkor látomásainak szépsége sejtelmes szimbolizmussal telik meg (Ezüstkert, Szalmásszekerek).
Húsz esztendős vidéki tapasztalatait egy Piripócsnak elnevezett alföldi falu-város mindennapjaiból vett élet- és jellemképekkel örökíti meg. A zuglap szerkesztő, a hervadó lány, a méltóságos úr, a vidéki gavallér és maga a várost hazudó falu torzképe Nadányi megfigyelő készségének, ábrázoló erejének és nem utolsósorban ironikus társadalomkritikájának bizonyítéka. A fasiszta háború kitörése után szatirikus vénája elapad, hogy helyet adjon a nyílt ellenállás költészetének. Ezután közvetlen hangon köszönti a felszabadulás után épülő új életet, és Hét falu kovácsa című verses színjátékában a népirealisztikus stílusnemben tesz kísérletet. Heinét, Mickiewiczet, Lermontovot, szovjet költőket tolmácsolt elmélyülten, kitűnő formaérzékkel.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem