Török Sophie
Török Sophie
1895-ben született Budapesten. Családi neve Tanner Ilona: a Nyugatban kezdetben ezen a néven publikált. 1921-től Babits Mihály felesége. 1946-ban Baumgarten-díjas. 1955-ben halt meg.
Költői pályája nem mutat látványos változásokat: eszközeit árnyalta, egyénisége mélyült kötetről-kötetre. Zaklatott, hevesen lüktető szabadversei az expresszionizmus áramlatában születtek, nyílt szociális lázongás azonban sohasem jellemezte. Az Asszony a karosszékben (1929) költői szemléletében – főként a valló női lélek felszabadultságában – Gyergyai Albert ott érzi Kaffka Margit ösztönző példáját, bár az utód kegyetlenebbül leplezi le önmagát, s mindenekelőtt egy felfokozott lelkiállapot énekese. Ugyancsak érezhető az élettárs hatása is a versek egész során átvonuló, ismert babitsi témában: az áldozatvállaló szeretet és az Én vágyakozásának párbeszédében. Sőt, Gyergyai szavával élve, a Sziget és tenger, valamint Az istenek halnak, az ember él hitvesi himnuszainak valósággal antistrófáit is megtaláljuk Török Sophie ekkori verseiben.
Ezután is a vallomás szenvedélyes hangja csendül föl az izgalom szeszélyességét őrző szabadverses formákban (Örömre születtél, 1934). Verseinek szerkezetét – ahogy Lesznai Anna írja bírálatában – az ujjongás és kétségbeesés kontrasztja szabja meg. A művészi érés jeleként dikciója viszonylagosan lehiggad, és a lélek önkívülete helyett egyre inkább a lelki élet rajzát adja, lázas képeit is mindinkább fölcseréli Kosztolányi pillanatképeire emlékeztető realisztikus megfigyeléssel (pl. Mint aki nehéz szerepre készül). Némelyik verse úgy hat, mint egy lélektani regény kitépett lapja: bátor önelemzéssel száll gondolat és érzés rejtettebb rétegeibe anélkül, hogy felhangoltságából engedne:
A seb helyét, mit gyermekarcodon tépett
az eltört cserép: híven őrzi tested.
S a naiv-játékfolt, mi gyermekarcod
huncut éke volt: jön veled s majd szomorú
öregasszony arcodon jelzi könyörtelen,
hogy azonos vagy a régi kislánnyal –
ez minden.
az eltört cserép: híven őrzi tested.
S a naiv-játékfolt, mi gyermekarcod
huncut éke volt: jön veled s majd szomorú
öregasszony arcodon jelzi könyörtelen,
hogy azonos vagy a régi kislánnyal –
ez minden.
(Arcok egy név felett)
Értem és helyetted (1940) című kötete már szinte egyetlen monológnak tűnik, – ahogy a költő maga mondja: "Az arcomig ütődő világ, mint fényből | 550kiesett kulissza elsüllyed, – nincs külvilág | többé, már csak én vagyok!" (Kísértet-óra). Lélektani regény Török Sophie lírája, s a főhős ő maga, de ennek a hősnek nincs története, – a verseknek csak feszültségük van, de nincs drámájuk.
A költészetéből – és költészettanából is – hiányzó tárgyi-tapasztalati "élményt" Babits halála adja meg: lírájának csúcsa a Sirató (1948), ez a kis példányszámban megjelent kötetecske. Ha költészete eddig monológ volt, ennek a gyűjteménynek darabjai az olvasó által nem hallható végszavakra adott replikák; megvan a külön témájuk, egyedi jelentésük, szemléletük tárgyszerűbb, stílusuk itt-ott a latin költők éles kontúrú tisztaságát közelíti meg:
Te szegény fáradt test, mennyit
utaztál autón és autón, orvostól
orvosig, várakozva várószobákban
és rettenetes vizsgálószékekben, vad
lámpák villamos ütéseiben. Mennyit
várakoztál életedért és mennyit utaztál
életedért!
utaztál autón és autón, orvostól
orvosig, várakozva várószobákban
és rettenetes vizsgálószékekben, vad
lámpák villamos ütéseiben. Mennyit
várakoztál életedért és mennyit utaztál
életedért!
(Mennyit utaztál!)
A költő erkölcsi magatartása is itt érik a legnemesebbé, útja a feloldatlanul magános női lélek szörnyeitől eljutott a tragikus részvétig.
A kortárs kritika Török Sophiet elbeszélései (Boldog asszonyok, 1933) és két regénye (Hintz tanársegéd úr, 1934; Nem vagy igazi, 1939) alapján a legjobb prózaírók között is számon tartotta. Török Sophie költészetének és prózájának tematikája, sőt légkörük között sincs éles különbség: mint elbeszélőt is a modern polgári társadalomban felemás módon felszabadult nő sorsa érdekli, akit az általános gondolkodás, a szociális kötöttségek s mindebből következően személyiségének kiegyensúlyozatlansága tragédiára ítél. Ahogy verseiben magának a költőnőnek, mintha nőalakjainak is sebesebb lenne a pulzusszámuk a természetesnél, de minden küzdelmüket, vergődésüket szigorúan kemény, pontos rajz tárja elénk. "A naturalizmus ólomkamrájából tört ki" – írja erről a prózáról Illés Endre. Török Sophie-nak a Nyugatban megjelent bírálatai is figyelmet érdemelnek: a műalkotás igazi átélésére és határozott, elfogulatlan kritikai érzékre vallanak.
