Az esszéíró
Az esszéíró
Németh László nem szakadt el teljesen a gondolkodásának előbb kiérlelt tételeitől, noha történelemszemlélete spengleri alapjaiból már alig tartott meg valamit. Történeti és művészi tárgyú esszéi a mozgatóerőket, a fejlődést meghatározó tényezőket ma sem, vagy csak ritkán vizsgálják a materializmus szemszögéből. Következtetései azonban így is leggyakrabban helytállóak; irodalmi elemzései (Tolsztoj inasaként) pedig érzékeny sokoldalúságukkal ösztönzően is hatnak. Legújabb esszéi már a módszer változásait is bizonyítják.
A negyvenes éveket nevezi pályája legsikeresebb idejének; az utána jövőket is szépnek – "gályapadból laboratórium"-ot csinált –, de nem elég eredményesnek. A szépíró és gondolkodó új összhangja azonban új eredményeket hozott. Utópiáiból valóság érik – munkájának ez is ösztönzést adott. Tág lehetőség nyílott legkedvesebb eszméi, pedagógiai tervei előadására (A pedagógus hite). Pozitív észleletei és válaszai új egységbe szerveződnek. Az én cseh utam mondta ki, hogy az újkori fejlődés két legfontosabb eleme a gyarmati népek felszabadulása, a "szovjet példa megismétlése más országokban" és az "ezzel együttjáró történeti súlypont-eltolódásnak s klímaváltozásnak óriási látványa". Az 1956 körüli években keletkezett tanulmányok (Magyar műhely, Gulyás Pál szobájában, Garcia Lorca színpada) még számos fenntartásról, sőt "külön út"-ról is hírt adnak. De már ezek az évek is keresték a szocializmusba beilleszkedő nemzet és irodalom számára járható utakat és a helyes megoldásokat. Néha vitatható módon, de az együttgondolkodás igényével, a közös cél egységbe hozó hangulatával. Amit szocializmus és modern technikai forradalom, "nyugati módszer" és "keleti lélek", szocialista világcivilizáció és az "emberi lélek mélyrétegének", "az újkori irodalomból kiszorult világiéleknek" találkozásáról ír – abban a Tanú-évek, a Magyarság és Európa nagy történelmi látómezőinek érvelése is visszajár. De ezek az írások nemcsak az együttgondolkodást, hanem az igenlést és a közös gondok vállalását is jelentették.
Új lendülethez és művet érlelő élményhez juttatták a történelmi tapasztalatok; biztató távlatot adott a szocialista egyetemes népi állam eszméje, az osztályharc élesedéséről szóló elmélet helyébe lépő szövetségi politika, és mindezt betetőzte a békés egymás mellett élés programja "(az utóbbi évek legjelentősebb politikai gondolatának tartom, hogy a háborút… a két rendszer versenyével kell helyettesíteni" írta Verseny vagy háború című esszéjében), 524számára is bebizonyosodott, hogy a szocializmus reális világtörténelmi perspektíva – gondolkodásnak, írói alkotásnak ez lehet a nézőpontja és mércéje. Az Utazás című vígjátéknak összefoglaló értelme van. Németh László le tudott számolni régi utópiáinak tartalmával, s noha egyik-másik – mint az "értelmiségi társadalom" módosult eszméje – ma is hangoztatott felfogása, ezeket a terveket az új távlatokhoz hangolja. Pedagógiai szenvedélye végre valóban méltó modellt talált a szellemi értékeket becsülő szocializmusban; új műveinek írásában – "lámpás fejét az új gondokhoz odatartotta" – a szocializmus érdekei, az együttmunkálkodás érzései vezetik. Az új kedv és lehetőség legszebb esszéihez méltó írásokat hívott életre (Ha most lennék fiatal) . Megírta egyik legjobb drámáját, a nemzeti sorsdrámát az alkotó értelmiség társadalmi kötelezettségeivel összeötvöző Két Bolyait. Új műveiben azt mondja el egyre kevesebb fenntartással, hogy a nagy emberi érdekeket a szocializmus váltja valóra. A régi utópiáiban az volt a szép és tartalmas igény, hogy az embereszményének otthont adó társadalmi formákat kutatta, és bár a "sziget" összeomlását mindig ábrázolta, tervei kudarcát és irreális voltát elismerte, az "éden" tervéről nem mondott le. "Ez biztosítja Németh műveiben az ellentmondások széthúzó sokaságán át is megkötő egységet" – írja Király István. Régi és mai gondolatai között van kapcsolat és folytonosság, de e folytonosság belső kudarcokban vált az ellentmondásokat leküzdővé. Az "életrecept"-formáló szenvedély immár nem "szigeten", hanem a ma valóságában keresi megvalósulását.
