Az irodalmi szociográfia megteremtése. A Kiskunhalom
Az irodalmi szociográfia megteremtése. A Kiskunhalom
Babits esztétikai érzékenysége elől Nagy Lajos írásművészetének látszólag szenvtelen, objektív ábrázolásmódja elfedte a mű irodalmon túl mutató szándékait. Ezt a legjellemzőbb Nagy Lajos-i látásmódot kettős forrás táplálta: részben a gondolat nyílt megvallásának veszélyei kényszerítették a mimikrire, másrészt azonban ez a forma megfelelt esztétikai felfogásának is. "Az írás lényegének a valóság hű ábrázolását, az anyag mély átélését, a tendenciának a műben szükségképpen való, de nem durván kimondott, szinte önkéntelen és tudatosan észre sem vehető bennélését tartottam" – írja önmagáról. A valóságot megszállottként tisztelte, a mesét, a fantázia szüleményét gyanús szemmel méregette, tudományosan precíz megbízhatóságra törekedett, szárazon és józanul, pontosan és szűkszavúan fogalmazta meg gondolatait. A valóság puszta leírása – úgymond – a valóság megváltoztatására késztet. Ez a szemlélet és ez az ábrázolási módszer hozta magával, hogy ő lett a magyar szociográfiai irodalom legjelentősebb hullámának elindítója, épp ő, aki jószerivel sem népinek, sem urbánusnak nem volt nevezhető. 1932-ben több hétre ellátogatott Szolnokra, Hódmezővásárhelyre, később Győrbe. Tapasztalatait a híradás igényével foglalta össze s Három magyar város címmel 1933-ban kötetben is kiadta. Még 1932-ben hosszabb időt töltött feleségével szülőfalujában, s ekkor érlelődött meg benne a gondolat, hogy előbbi szociográfiáihoz hasonlóan, de most már teljesebb igénnyel írja le egy alföldi nagyfalu egy napjának életét.
Így született meg a Kiskunhalom (1934), ez a furcsa műfajú alkotás, amelyben Nagy Lajos minden eddigi kísérletének eredménye összegeződött. A Kiskunhalom osztatlan elismerést szerzett írójának. A baloldali kritikusok a 399magyar falu életének kendőzetlen, nyílt feltárásáért dicsérték, a polgári sajtó pedig az író fejlett művészi eszközeiről, "pártatlan" hangvételéről szólt. József Attila levelében költeménynek nevezte a művet, Illyés Gyula egy-egy részletét szintén vershez hasonlította. A Kiskunhalom erkölcsi sikerét megírásának színvonalán kívül az biztosította, hogy a téma iránti igény úgyszólván "benne volt a levegőben", a másfél évtizede elbukott proletárforradalom és az éppen lezajlott gazdasági válság után a demokratikus szemléletű értelmiség fokozott figyelemmel fordult a falu felé, mintegy innen várván a magyar élet elmérgesedett szociális kérdéseinek megoldását. A Kiskunhalom az elkövetkező években kibontakozó falukutató irodalom nyitányának tekinthető. Költői mélységben bizonnyal felülmúlta Illyés Puszták népe, de a tényfeltárás minden szenvtelenségén átsütő lázító erejével egyenrangúan sorakozott be Az Alföld parasztsága, a Viharsarok, a Néma Forradalom, A tardi helyzet és annyi más későbbi vallomás közé. Illyés sok-sok miniatűr novella egymás mellé sorakoztatását figyelte meg a Kiskunhalomban, s valóban, a mű benső szerkezete még mindig sokkal inkább a keresztmetszetes bemutatás és az ellentétek együtthatásának szerkesztési elvét követi, semmint a szerves "mesés" cselekmény szabályos bonyolódását. Az alföldi falu egyetlen napjának leírását kapjuk, hajnaltól hajnalig; tárgyilagosan, higgadtan mesél az író egyéni sorsokról és nyomorú életű parasztokról, máklével itatott kisgyerekekről és elhagyatott, éhező öregekről, tüdővészről és a csendőrök őrizte rendről. Magasan kavarog a gondozatlan utak pora, s kegyetlenül és forrón ül a falun és a földeken a kánikula erőt szikkasztó pokla. Áll a levegő és áll a reménység a lelkekben; ahol egy szikra öntudat mutatkozik, ott az úr cselédje tapossa azt ki a még szolgább cselédből. Nyoma sincs a népszínművek olcsó hejehujájának, a népi tehetség tulipános díszítőkedvének, csak lefojtott szegénységet. talált Nagy Lajos, s csak arról számolt be, amit látott. Nem a "népi lélek nemzetmegváltó mélységei" vonzották; osztályokban gondolkodott, legalábbis gazdagok és szegények, jólétben élők és megtaposottak kategóriáiban. Bizonyos, hogy a Kiskunhalom ábrázolásában megnyilatkozó tárgyilagosság nem magasztosítja fel a föld népét, s ha sorsának keserve vádolóan kiált is ki a sorok közül, a tétova rezignáció is ott bujkál a leírás mélyén, noha halkan még, s csak évek múlnak el, amikorra keserűen leírja Nagy Lajos e szavakat: "Úgy veszem észre, hogy a sötétenlátók közé tartozom, anélkül, hogy bármicsoda politikai programom lenne, illetve bármely meglevő program üdvözítő, jót hozó erejében hinnék" (Alföldi falu, 1937). Halkan bujkáló, szégyenlősen rejtett líra színesíti meg a kopár tájról szóló fojtott hangú híradást, az együttérzés és a sorsvállalás szívdobogása ez.
