1919 Május
1919 Május
A proletárdiktatúra bukása utáni évtizedben akármely pontjáról tekintjük át Nagy Lajos novellaírói-publicisztikai munkásságát, mindenünnen egy magaslat vonzza magához figyelmünket: a húszas, harmincas évek fordulóján kialakult eszmeileg-művészileg érett alkotókorszak. A legváltozatosabb formai kísérletek kora ez; tematikailag és művészi szándék szerint pedig a munkásmozgalom eszméihez való szoros kapcsolódás szakasza. Majd egy tucatnyi, többnyire saját kiadású kötete után a Lecke (1930), a Bérház (1931) és az Utcai baleset (1933) foglalja magába a legjelesebb alkotásokat. Szándékukat, értelmüket a Bérházról írt kritikájában Illyés Gyula így jelölte meg: "Szemszögének éle határozottan abba az irányba mutat, ahová a munkásmozgalom, sőt mondhatjuk, egy politikai munkáspárt programmja." (1931.) Ezekben az években az illegális párt harci programja a második magyar proletárdiktatúra kiküzdése volt, semmiképpen sem véletlen tehát, hogy Nagy Lajos írásaiban is közvetlenül felbukkan a forradalom emléke. A Razzia (1928) különös vízió, szimbolikus éber-álom. Az írót barátja éjjeli razziára 397hívja. A rendőrök majd a Bilincs utcából jönnek, s ők az Igazság és Rend utca sarkán csatlakoznak hozzájuk, hogy lássák, mi is történik. Nyirkos novemberi idő van, a sápatag gázlámpák fényében egyszerre csak mintha az égből vagy a föld alól bukkant volna fel, jön a város széle felől a razziázó tömeg. "Szürke, egyforma, testben és arcban uniformizált alakok, mint valami gondolat megtestesülései! Vállasak és domború mellűek ugyan, de arcuk komoly és komor, sőt régi szomorúságok emlékeit hordozó, kissé sápadtak is, kissé a pusztulás széléről újjá elevenedettek, és a szemük jóságosan szelíd." S a razzia elfogja a munkakerülő bundás urat, a szelvényírót, a bérháztulajdonost, a prostituáltat, a bértollnokot, végül pedig ama nem is olyan régi másik novemberi palotaostrom felizzó emlékképeként megrohamozza a tömeg "a tündéri fényben úszó palotát". A Hősök (1929) is szimbolikus történet, a magyar 1919-ből és az illegalitás valóságából forrott össze jelképpé, a gyáva pusztulás elleni tiltakozássá, a fegyveres ellenállás, a hősi harc dicséretévé.
E sort pedig méltón fejezi be az 1919 Május, Nagy Lajos írói pályájának egyik legkiemelkedőbb alkotása. 1932-ben először részesült Nagy Lajos Baumgarten-díjban, s így lehetővé vált, hogy egy éven át nyugodtabb körülmények között dolgozzon. Bejárt több vidéki magyar várost, köztük Szolnokot is, itt ismerkedett meg novellája negatív hősének történetével. Magát a novellát 1932 nyarán írta, abban az évben, amelyre a statárium vetette árnyékát, és amelynek koranyarán a bitón végezte életét Sallai Imre és Fürst Sándor. Az elbeszélés kerek egészre zárt története a hagyományos realista elbeszélő modorban íródott, mégis olyan többlettel, amely a magyar kritikai realista prózairodalomban egészen új és jellegzetes csapást nyitó Nagy Lajost már a szocialista realizmus megvalósítóinak sorába emeli. A szimultán-novellatechnikáról írt soraiban megállapította már, hogy: "Nem végső stáció ez! Hanem közbeeső. Utána jön az ábrázoláson túl terjedő pozitív művészi akarás, olyasféle, mint a Potemkin mondanivalója." A pártosság eszméje az, amit itt a sajtóviszonyokra való tekintettel óvatosan körülír Nagy Lajos, az a pozitív akarás, amelyet hiánytalanul belevisz, életre kelt magában ebben a műben.
A novella cselekménye 1919 májusában játszódik egy vidéki kisvárosban. Kint vöröskatonák posztolnak az éjszakában, idebent egy úri családnál, baráti összejövetelen Petur István, a "végzett földesúr" fojtott gyűlölettel a munkáshatalom bukására feni a fogát és kését; durva jelenetek során át fedi fel igazi lényét, míg a duhajkodásra belépő vörös őrparancsnok megvillanó szeme és lesújtó ökle belé nem fojtja a szót. Petur alakjában a Mikszáthtól Móriczig annyi rokonszenvvel és rezignációval ábrázolt magyar dzsentri egy típusa lép itt színre, mégpedig e történelmi rétegnek is sorsfordulóján. Az úri virtusból ekkorra már csak gőg, durvaság és szadista ösztönök maradtak, s a néppel szembeni gyűlölet volt az az erő, amely e réteget később az ellenforradalom különítményeibe és hatalmi posztjaira gyűjtötte. Nagy Lajos számára személy szerint is a múlttal való leszámolást jelentette Petur megmintázása, hiszen a szolnoki ellenforradalmár Schefcsiken kívül egykori tanítványát és félig-meddig barátját, a később fehérterroristává vedlett Jankovich-Bésán Endrét is belelátta kissé a figurába. A vörös őrparancsnok igénytelen alakja képviseli a proletárhatalmat, minden póz nélkül, minden írói túlrajzolástól mentesen. Ereje, nyugalma nagyon mélyen gyökerezik; az 1932-ig felgyülemlett minden történelmi tanulsággal együtt csak a munkásosztály 398történelemformáló erejébe vetett írói hit alkothatta meg így. A novellát a Nyugat visszautasította, az erdélyi Korunkban jelenik meg hát először 1932-ben, de egy évre rá idehaza is az Utcai baleset című kötetben. Míg a Leckéről és a Bérházról főleg a baloldali lapok írtak dicsérő szavakat, addig az Utcai balesetről s benne az 1919 Májusról maga Babits írt elismerő sorokat. Noha a Nyugat rendszerint megemlékezett Nagy Lajos köteteiről, ritkán írásait is hozta, sőt az Árkádia rovatot éveken át Nagy Lajos írta a folyóiratba, mégis táboron kívüli harcos lévén, igazi írói rangját csak nehezen ismerték el. Ebben kétségtelenül döntő része volt a polgári irodalmi szellemnek, amelybe Nagy Lajos szemlélete nemigen illett bele. Schöpflin még 1930-ban is azt írja a Leckéről, hogy az "nem tud a szenvedő élet magvához eljutni, s ezért bármily kitűnő, érdekes és eredeti, amit megmutat, mégis csak a kéregről való". Most azonban Babitstól származott az elismerés. "Kényes téma – írja Babits. – Történeti elbeszélés a legégetőbb magyar közelmúltból… Van-e hálásabb és egyben veszélyesebb? Nagy Lajos a művészet teljes fölényével és elfogulatlanságával nyúl a kényes tárgyhoz, egyetlenegy pillanatra sem veszíti el objektivitását, miliőrajza és figurái egyformán meggyőzőek, tökéletes mérséklettel, realitással és elevenséggel, gazdag megfigyelésekből fölépítve. A novella kitűnő a maga nemében, s oly képességeket árul el, melyek egy elsőrangú korrajzoló regényíróhoz volnának méltóak."
