Antifasiszta lírája
Antifasiszta lírája
Az emberségnek a fasizmus mind fenyegetőbb támadásai elleni védelme azonban többnyire ekkor is helyesen láttatja meg vele a közösségi feladatokat. (Mint Révai József kifejtette: végletes magánya sem csak egyéni állapot, tükre egyúttal a háború felé rohanó, elárvult magyar nép magányának is, pesszimizmusa, keserűsége, csalódottsága nagyon is reális történelmi élményekből táplálkozik; nem utolsó sorban a tömegek viselkedésén érzett csalódásból.) Látja az "ordas eszmék" okozta károkat, s látja önmaga feladatát is (Ős patkány…). Életének utolsó két évében – antifasiszta lírájával, amellyel az egész dolgozó nép, annak minden rétege, panaszát kimondta – a magatartása és lírája párhuzamos a nemzetközi munkásmozgalom (és a magyar kommunisták) törekvéseivel, az antifasiszta népfrontmozgalommal. Nem csupán önmaga helytállásáról szól: "Magamban bíztam eleitől fogva" (Kész a leltár, 1936), hanem megírja nagy antifasiszta verseit is. Nem egyedül önmaga, hanem az ember védelmében (Thomas Mann üdvözlése, 1937; Levegőt! 1936). "Én nem ilyennek képzeltem a rendet" – kerül a maga valóságos helyére "a rend", "a törvény" vállalásának vagy nem-vállalásának, igenlésének vagy tagadásának kérdése. A szép törvénynek, a szabadság-szülte rendnek a hitében méri fel a jelen társadalmi viszonyok ennek ellentmondó embertelen világát, "ahol könnyebben tenghet, aki alattomos", ahol "a törékeny falvak… az eleven jog fájáról lehulltak, mint a falevelek", ahol
373Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktába írják, miről álmodoztam,
s azt is, ki érti meg.
És nem tudhatom, mikor lesz elég ok,
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.
s mikor, miért, kinek.
Aktába írják, miről álmodoztam,
s azt is, ki érti meg.
És nem tudhatom, mikor lesz elég ok,
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.
A Levegőt! folytatása az egy évvel későbbi Hazám. (Különösen feltűnő a hasonlóság a keretet alkotó kezdő és befejező versszakok között.) Nagy tájleíró versei a kozmoszt mérték föl az ember körül, ez az őt körülvevő társadalom teljes képét festi meg. Amit a Munkások és a Mondd, mit érlel… részleteiben tett meg, azt itt öt szonett mondja el a maga egészében: munkás és paraszt sorsát, anyagi és politikai kiszolgáltatottságát. Keserű gúnnyal és fájdalmas együttérzéssel, vádló szavakkal és megindítóan szép pátosszal, az imperialista német fasizmus árnyékában vállalva a nemzettel való közösséget, az érte is vállalt küzdelmet:
S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad –
édes Hazám, fogadj szívedbe,
hadd legyek hűséges fiad!
lelkem sikoltva megriad –
édes Hazám, fogadj szívedbe,
hadd legyek hűséges fiad!
