Az utolsó korszak

Teljes szövegű keresés

Az utolsó korszak
Utolsó éveinek életrajzi eseményei szinte egyértelműen tragikusak. Idegbaja kiújult: pszichoanalitikus kezelésre járt, de ez nem használt. Elvált Szántó Judittól, új szerelmei nem találtak viszonzásra. Néha hajléktalanul maradt, 1936-ban jutott végre álláshoz: az ekkor alakult Szép Szónak lett egyik szerkesztője. A lap többi irányítóival, radikális polgári értelmiségiekkel nem mindenben értett egyet. 1936-ban kiadott Nagyon fáj című kötetéből csak néhányat tudott eladni, a Baumgarten-díjat szerencsétlen véletlenek közrejátszása folytán még mindig nem kapta meg (csak segélyt, illetve jutalmat 1936-ban és 37-ben) – noha Babitscsal időközben már kibékültek. 1937 elején bontakozott ki utolsó nagy szerelme egy fiatal gyógypedagógusnő, Flóra iránt. Mint annyi más, ez is viszonzatlan maradt, meg kellett elégednie Flóra barátságával. Idegzete – átmeneti javulások ellenére – mindjobban felmondta a szolgálatot, s a támogatói (Hatvany Bertalan) által néhány hónapra biztosított 370kórházi ápolás sem tudta meggyógyítani. Nővérei vették magukhoz balatonszárszói panziójukba. Az itteni sivár elszigeteltségben adta fel a gyógyulás reményét. 1937. december 3-án – föltételezhetően szándékkal – egy áthaladó tehervonat kerekei alá vetette magát. Halála nagy megdöbbenést keltett: csaknem minden jelentős író megemlékezett róla, s elismertetése is igazában ekkor vette kezdetét: ekkor kapta meg a Baumgarten-díjat is.
József Attila kései költészetét azonban egészében mégsem a végletes szomorúság jellemzi. A Kosztolányi lírájához való ekkori közeledés egyik fontos eleme a verseiben döntő szerephez jutó dallamban van. Egyszersmind az a dallam jut itt néhány versében ismét fokozott szerephez – némiképp más formát öltve –, mely már a Nincsen apám-kötet korszakában olyan nagy jelentőséghez jutott. "Az olvasó nem tudná elviselni közléseit, ha nem ütne át minden során valami édes muzsika" – állapította meg róla találóan Németh Andor. Lényeges tartalmi okai vannak ennek. József Attila nemcsak az akkoriban írt Altató (1936) kedves gyermekversében kívánja a gyermeket álomba ringatni ezzel a dallammal, hanem felnőtt fájdalmak emberivé szelídítését-csöndesítését is kívánja vele szolgálni – máskor az élet megállíthatatlan ritmikájának erejét is át akarja venni általa:
Csomagodat ne bontsd ki,
ha végínségre jutsz.
Azért véredet ontsd ki,
amiért sírni tudsz.
 
A késő fordulású
eget míg nézheted,
te lassú jajdulású,
alkosd meg végzeted.
(Biztató, 1936)
A céltalanságot sugalló első két sor ernyedt lendülete, a harmadik sor kettős funkciójú "azért"-ján (ti. azért ontsd ki, amiért… de egyúttal: "Ha végínségre jutsz is, azért mégis…", a szavak ősien mély asszociációjú (vér, sírni) fogalmi jelentésén, a pontosan egymásnak felelő rímek mély zengésében (ontsd-bontsd) kap erőt. A teljes hiábavalóság sugallása a vers ritmikájában szinte észrevétlenül az értelmetlen tett tagadásával szemben az igazi emberi célokért való küzdések igenlésévé lesz. A világ ősi ritmusának szemlélése, önmagáévá tevése ismerteti föl kényszerítő erővel a cselekvő élet szükségességét, – a vers lassú ritmikája köti egymáshoz a tragikus asszociációjú végzet és a tudatos emberi munka erejének képzetét keltő alkot szót egymást átható dialektikus egységbe.
Ennek az élet tragikus küzdelmeit is vállaló emberi magatartásnak az eredményeképp újul meg s kap mélyebb társadalmi tartalmat a világgal azonosulni vágyás panteiszlikus-biologisztikus szemlélete s a dolgozókkal való közösségérzés. Mindenekelőtt A Dunánál (1936) soraiban történik ez meg.
A vers az Eszmélet záróképének variánsával kezdődik, csak itt az elvonuló vonat gyakori motívumát a József Attila költészetének még gyakoribb eleme: a tovaáramló víz képe helyettesíti.
371A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszín, hallgat a mély.
 
Ember és külvilág egymástól élesen elhatárolt kettőssége a következő sorok panteisztikus sugallásában oldódik először:
Mintha szívemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs, és nagy volt a Duna.
 
A következő versszak dinamikus mozgásoktól lüktető sorai antropomorfizálják tovább a természet erőit, az őselem: a víz mozgásainak és a dolgozó ember mozdulatainak egységes ritmikáját láttatván meg a képekben, hasonlatokban, ezt sugallván a vers sorainak megelevenedő változásával, elnyugtató lelassúdásával. A vers térben-időben a végtelenbe tágult világ érzetét kelti: a mély, hallgat, bölcs, nagy szavak egymásutánja a háromszor elhangzó minden, az egymással szembenéző kettős egykedvűség (az esőé és a szemlélődőé) időtlen változatlanságot asszociáltató ereje elmélyíti a szüntelenül tartalmát, a múlt jelentését, kibontakoztatja az idő árján kifejezés, majd az idő egésze minden lehetséges mondanivalóját. A nevetgélés boldog önfeledtsége, a ringatás ősi nyugalma, a remegés ideges nyugtalansága és a dülöngő temetők végzetes tragikumú képe együtt ugyancsak a teljesség érzését ébresztik.
Ami az első részben hasonlat volt, az a másodikban központi szerephez jutó gondolattá Tesz: az Alkalmi vers… tengelyében álló sorokhoz hasonlatos élmény megfogalmazása: a küzdelemnek, a szerelemnek, a munkának, mint az élet legvégső egyetemes ritmusát alkotó folyamatnak igenlése:
Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
 
"Tették, ami kell…" – prédikátorok hitének tömör egyszerűségű megfogalmazásaival rokon mondás. Mint Arany (1937) című versének szavai: "A hős el van vetve, teremni muszáj", mint végső soron az önmaga küzdelméről-hivatásérzetéről szóló vallomás: "szükséges, hogy vers írassék, mert különben meggörbülne a világ gyémánttengelye." A vers egészének a gondolatisága azonban nem olyan egyértelműen tiszta, mint volt az Alkalmi versben, az Elégiában, vagy a – tisztábban, elvontabban gondolati – A város pereménben. A közösséggel való összetartozás, a világgal való egység érzését ott "a való anyag teremtett minket" tudata, a történelmi materializmus tanításainak igazsága is erősítette-formálta. Itt a gondolati elemet kizárólag a biológiai összetartozás tudata jelenti ("ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál, | mert az őssejtig vagyok minden ős"), s ennek nemcsak bizonyos hiány lesz a következménye, hanem ezzel együtt a vers egységes szerkezetének részbeni megbomlása is. Az érzelmi átforrósodásból fokról-fokra magasabbra felívelő lendületes pátosz diadalkiáltásában ("A világ vagyok – minden, ami volt, van…) legnagyobb verseinek erejével, szépségével szólal meg a szomszéd népekkel való testvériesülés, ezen át pedig az emberekkel való egyetemes közösség-vállalás érzése, 372de ugyanakkor eltűnik a különállások egyik fajtájának: elnyomó és elnyomott szembenállásának tudata. Ennek következtében a költeményben – mely eddig minden ízében a dolgozó emberrel való egység érzéséről vallott – megjelenik a népelnyomás jelképévé lett Werbőczi neve is, mint akivel szintén egynek érzi magát. A freudi tanítások hozzájárultak az ódai forróságú vallomáshoz, közvetett módon azonban ennek megzavarásához is. Az első és második rész második versszakaiban meglevő dinamizmus, a József Attila verseire oly jellemző – hanghatásokkal is fokozott – dialektikus feszültség ("úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el | minden hullám és minden mozdulás", "öltek, öleltek, tették, ami kell") nem tér vissza megfelelő változatban a vers második felében. Csak a feloldódás, csak a "szelíd", "lágy", "oldja", "béke" szavak létrehozta szép harmónia jelenik meg. S noha szavai kimondják a világot jobbító cselekvés szükségességét ("én dolgozni akarok", "rendezni végre közös dolgainkat"), ebből a tettből hiányzik a forradalmiság dinamikája, egész embert felkavaró ereje. A Favágó (1929) végső, derűs nyugalmát ("a széles fejsze mosolyog") a tőkére lesújtó baltacsapásban kirobbanó feszültség hozta meg, A város peremén harmóniáját a magántulajdont jelképező léckerítés összeroppantása, "csörömpölő" kiáltások keménysége készítette elő. A Dunánál soraiból mindez hiányzik, holott az első versszakokban érzékeltetett világ amazokéhoz hasonló módon összetettnek mutatkozott. Innen a hiányérzet, a törés a vers végén, az utolsó két versszak között. S így lesz az egyik legnagyobb, legművészibb József Attila-vers részben megoldatlanná.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem