A magyar film történeti vázlata, tekintettel az irodalomra
A magyar film történeti vázlata, tekintettel az irodalomra
A magyar filmművészet 1920-ig, különösen az első világháború éveiben európai viszonylatban is jelentős virágzásnak indult. Volt olyan esztendő, hogy évi száz filmet is forgattak Budapest és Kolozsvár műtermeiben.
A magyar irodalmi élet jelentősen hatott a születő magyar filmművészetre. Század eleji irodalmunk legjobb művei megtalálhatók a filmre vitt alkotások között. Voltak olyan vállalkozók – különösen a Janovics Jenő kolozsvári színigazgató által vezetett Corvin filmgyár –, akik tudatosan törekedtek az akkor modern magyar irodalom minél szélesebbkörű filmre alkalmazására. Nemcsak olyan, már akkor is protokollárisan elismert írók, mint Herczeg Ferenc kerültek filmre, hanem Bródy Sándor, Ambrus Zoltán és Karinthy Frigyes is.
Herczeg Ferenctől természetesen a század eleji vidéki társadalom és úri társaság életét ábrázoló drámákat kedvelték (A dolovai nábob leánya). Bródy Sándortól viszont filmre vitték a Dadát, az Ezüst kecskét és más műveket. Móricz Zsigmond eredeti forgatókönyvet írt Bovary úr címen Az Isten háta mögött című regényéből. Babits Mihály Gólyakalifa regényéből Karinthy Frigyes írt forgatókönyvet, melyet Korda Sándor rendezett.
Az írók, különösen pedig a Nyugat köré csoportosuló művészek szívesen és nem csupán a pénzszerzés kecsegtető reményében bízva dolgoztak a filmgyáraknak. Ennek egyik oka, hogy a legtehetségesebb filmrendező és szervező, Korda Sándor baráti viszonyban volt a Nyugat írói körével. Filmlapja, a Pesti Mozi, szinte minden jelentős író írásait, tárcáit, verseit közli. Így aztán nemcsak forgatókönyvek és filmek, hanem filmről írott kritikák és esztétikai cikkek is jelentős számban születtek. Somlyó Zoltán rendszeresen publikált filmkritikákat; Zolnai Béla a Bánk bán 1914-es filmváltozatáról írt méltató elemzést a Nyugatba, Szabó Dezső pedig valóságos filmesztétikát dolgozott ki.
Mint a Bánk bán említése is mutatja, klasszikusok is megjelentek a filmvásznon, különösen Janovics Jenő kezdeményezésére. Janovics Jenő a filmet az irodalom népszerűsítőjének tartotta. Elve volt, hogy rövid és csattanós verseket, balladákat és novellákat kell filmre vinni. Ez abban az időben szokatlan vélemény volt. Így aztán nemcsak a Bánk bán és néhány népszínmű született meg a kolozsvári műtermekben, hanem öt Petőfi vers is, mindegyik külön film, melyek közül a Csaplárosné című valóságos kis remekmű. Arany János balladáinak filmre viteléhez az erdélyi táj épségben maradt műemlékeit használták fel hátterül a korban szokásos műtermi rekonstrukció helyett. Itt készült el többek között a Tetemrehívás.
A Tanácsköztársaság rövid periódusában rendkívül eleven filmművészeti tevékenység folyt. Több mint harminc olyan film készült el három hónap alatt, melyeknek a forgatókönyveit is a tanácskormány szervei fogadták el. A világirodalom haladónak tekinthető kritikai realista regényeit vitték sorra filmre, így a Twist Olivért, a Júlia kisasszonyt, Gorkij néhány novelláját.
32A magyar némafilm korszakából az egykori kritika tanulsága szerint a legjelentősebb vállalkozások közé Tömörkény István: Barlanglakók (rendezte Damó Oszkár) és Petőfi Sándor: Az apostol (rendezte Aczél Pál) című filmek sorolhatók.
A húszas évek magyar filmművészete is, filmipara is jelentéktelen. A fehérterror legtehetségesebb rendezőinket külföldre üldözte, börtönbe csukta vagy meggyilkolta. A vállalkozók képtelenek voltak a kor színvonalának megfelelő filmeket előállítani a másodrangú gárdával. Szám szerint is alig néhány film készült ezekben az években. Irredenta tárgyú filmek – Pekár Gyula tollából – és a Pál utcai fiúk egyik filmváltozata jellemzőek erre a tíz esztendőre.
A hangosfilm megjelenése a magyar filmgyártás rendszerét is átszervezésre kényszerítette. Megszűntek a magánvállalatok által fenntartott stúdiók, a magyar állam létrehozta az általa kezelt Hunnia filmgyárat. Ez a filmgyár mint állami vállalat gyártotta a kis tőkeerejű, többnyire kalandor jellegű vállalkozások magánfilmjeit. Csaknem százra tehető a különböző filmvállalkozások száma a felszabadulásig. Ezek közül mindössze féltucat a komoly középvállalatok száma. Ez a filmgyártási rendszer európai viszonylatban szokatlan belső cenzúrát és előcenzúrát hozott létre. A vállalkozó, aki elvileg bármit elkészíthetett, de csak az állami monopóliumban, a filmgyárban, olyan forgatókönyveket nyújtott be ennek a filmgyárnak, amelyről azt remélte, hogy arra biztosan kap műtermet. Ilyen körülmények között jöttek létre a Horthy-korszak tipikus kispolgári vígjátékai. Ez a légkör a magyar irodalom megfilmesítésének nem kedvezett. Móricz Zsigmond volt az egyetlen, aki kitartóan és rendszeresen vállalkozott regényei megfilmesítésére, minden esetben balsikerrel. A filmgyártó a Nem élhetek muzsikaszó nélkülből dínomdánomos giccset, a Légy jó mindhaláligból pedig az uralkodó osztály életformáját igazoló bűnügyi történetet formált. Jellemző, hogy csupán a A komor ló című novellájából sikerült maradandó értékű alkotást készíteni, de nem magyar, hanem külföldi vállalkozónak. A filmet, amely a hortobágyi parasztok életének megrendítően realista képe, Georg Höllering osztrák rendező forgatta.
Móricz Zsigmondon kívül Zilahy Lajos kísérletezett, ő mint rendező is, az irodalom filmen való népszerűsítésével. A Híd köré csoportosuló munkatársait is megbízta filmforgatókönyvek írásával, így Nagy Lajost, Tersánszky Józsi Jenőt. Apró kuriózum, hogy az egyik Zilahy-filmbe egy József Attila vers néhány versszakát is sikerült becsempészni (Valamit visz a víz).
A második világháború alatt történtek bizonyos kísérletek igényes és színvonalas, a kor társadalmát ábrázoló magyar filmművészet megteremtésére. Sem a kor politikai helyzete, sem a rendezők felkészültsége, sem a felkért írók politikai állásfoglalása nem volt alkalmas arra, hogy ez az igény megvalósulhasson. Legjelentősebb felszabadulás előtti filmünknek, a Velencében díjat nyert Emberek a havasonnak világszerte elismert rendezői erényeit, romantikus antikapitalizmusát, a nép ügye mellé állását is gyakran megzavarja az irodalmi alapot adó Nyirő József zavaros és a fasizmusba hajló ideológiája. (Az Emberek a havason rendezője Szőts István.)
Az írók, általában az irodalmi élet nem kísérték olyan figyelemmel a magyar filmművészet fejlődését és sorsát, mint a Nyugat köre a tízes -években. Igaz ugyan, hogy a harmincas évek elején a Nyugat újra próbálkozott filmrovattal, ebben meg is jelent Nagy Endrének és Fejős Pálnak egy igen jelentős beszélgetése 33a filmről; de ennél többet alig mutathatunk fel irodalom és film kapcsolatáról. Ezeknek az időknek legkeresettebb és legnépszerűbb forgatókönyvírói a szakmát úgy-ahogy értő mesteremberek voltak.
