A mozgalom két szakasza 1945-ig

Teljes szövegű keresés

A mozgalom két szakasza 1945-ig
A "népi" mozgalom máig tartó történetének sok irányú mozgása – a frontok kicserélődése és átszerveződése, a történelmi helyzet serkentő vagy bénító hatása, az egyéni pályák emelkedése és hanyatlása arra figyelmeztet, hogy számolni kell az egyes történelmi szakaszok sajátos tanulságaival, a jelleget meghatározó világnézeti és irodalmi jegyek áthangolódásával, a mozgalom változó arculatának új hangsúlyaival. Nem lenne elegendő pusztán a mozgalom ideológiai keresztmetszetét megvilágító világnézeti áramlatokat tudomásul venni. Nyomon kell kísérni a "hosszmetszet" tényeit, az időbeli fejleményeket is. A "népiek" tábora nem mindenben azonos nézetű írókat fogott össze, s ez abban is megnyilvánult, hogy a módosuló külső és belső körülmények mindig más csoport tevékenységét emelték ki; más eszmekör, ízlésirány hatékonyságát növelték meg. Az idők folyamán mások kerültek az első vonalba, a szerepek gyakran cserélődtek, változtak a zászlóra írt nevek. Olyan ütemben is, ahogyan a kor lehetőségei többet vagy kevesebbet engedtek meg. A mozgalom fejlődésének két szakaszát történelmi fordulópontok határolják. (Két másik periódusa: 1945–1956 és 1956-tól napjainkig a felszabadulás 295utáni irodalom történetéhez tartozik.) Az első szakasz a kezdetektől 1938-ig, a Márciusi Front szétszóródásáig vezető évtized; a táborrá szerveződés és a – Erdei Ferenc szavával – "hőskor" ideje. A második 1938-tól a háború végéig tartott.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem