A kommunista forradalmár
283A kommunista forradalmár
1918 novemberében Komját Aladár részt vesz a Kommunista Párt megalakításában. 1919 januárjában – Hevesi Gyulával együtt – megindítja az Internationale című irodalmi és társadalmi folyóiratot. E lap írógárdája mindenben vallja és vállalja a kommunista párt eszméit. Ezért is válik 1919 márciusától a párt hivatalos orgánumává. Azzal, hogy a köré tömörült írók a lenini értelemben vett pártos irodalom eszméjét mint egy új irodalmi irányzat programját fogalmazták meg és vitték be a köztudatba, lerakták a forradalmi szocialista irodalom alapját, s így az Internationale megindítása a proletárirodalom további kibontakozása szempontjából is határkőnek tekinthető. A Tanácsköztársaság napjaiban Komját az Írói Direktóriumban és a Közoktatásügyi Népbiztosság irodalmi osztályán tölt be fontos szerepet, segíti a szocialista eszmeiség érvényesítését a proletárdiktatúra irodalmi életében. Ez időben írt verseiben a korszak legfontosabb politikai törekvéseit igyekszik megfogalmazni. Új Internationale című verse, mely kifejező tömörséggel s ugyanakkor nagy gondolati koncentráltsággal köszönti a III. Internacionálé létrejöttét, elméletileg is pontos képlete annak, miben jelentett újat, többet a harmadik Internacionalé a korábbiaknál. Az Orosz testvérek elé című versében a példaadókat idézi:
Kik jöttök téren s véren át
Megtartózhatlan,
s váltig telőbbre: mint a hógulya!
Megtartózhatlan,
s váltig telőbbre: mint a hógulya!
A kép: a hógomolyag, mely újabb hórétegekkel növekedve válik mindent elsöprő lavinává, a forradalmi eszme feltartóztathatatlan terjedését példázza, a vers egésze pedig az orosz forradalmároknak a nálunk folyó küzdelemhez is erőt, "többítő delejt" sugárzó hatását akarja szemléletessé tenni. S Bolsevikiek című versében elsőként ő mintázza meg a proletárforradalmat győzelemre vezető kommunisták sajátos arculatát. Komját e költeményei az első kommunista eszmeiséget sugárzó versek a magyar irodalomban. (E verseit a Tanácsköztársaság napjaiban megjelent második verskötete, az Új Internationale foglalja egységbe.)
A Tanácsköztársaság megdöntése után Komját – haláláig – emigrációba kényszerül. Elsők között írja meg a proletárforradalom iránti hűség szép vallomását (Hitvalló dac), s ha egy pillanatra reménytelenné válik is hangja a fehérterror kegyetlensége láttán (Legjobbak sorsa), dacos elszántsággal emeli fel újra fejét: "Szemünket kiszúrták, – | s visszaépül látóbbra". ("Irgalmatlanok vagyunk, nem várunk irgalmat tőletek"). Olykor a magánélet, a család melegséget adó kötelékei nőnek megtartó erővé verseiben (Zsoltár az anyámhoz, Életre köszöntő). E korszakának legjelentősebb verse – mely címében új jelszót is ad – "A forradalom meghalt! – Éljen a forradalom!" társadalmi körképszerűen festi a munkásmozgalom helyzetét a Tanácsköztársaság megdöntése után, s a munkásosztály történelmi küldetését felvillantva, gondolatilag már A város peremén József Attilája irányába mutat.
Mint folyóirat-szerkesztő is fontos tevékenységet fejt ki ebben az időszakban. 1922 májusában – Uitz Bélával együtt – Egység címen új művészeti és 284irodalmi folyóiratot indít Bécsben, melynek célkitűzése a kommunista írók és művészek összefogása. A lap programja szerint érvényesíteni akarja a "teremtő tömegek erejét az individualizmus anarchiájával szemben". Komját e folyóirata mind a Kassák-szerkesztette Ma, mind a Barta Sándor által szerkesztett Akasztott Ember nézeteivel szembefordulva, osztályharcos, pártos művészet megteremtésére törekedett.
Komját Aladár 1918–1923 közötti költői korszakát bizonyos mértékig még a tartalom és forma belső ellentmondásai jellemzik. Világnézetileg szocialista forradalmárrá vált, költészetében a kommunista eszmék fejeződtek ki, de nagyrészt még a korábbi, avantgardista korszakában kialakított versformában. Amíg korábban az egyetemes életérzés, az általános szabadságvágy kifejezésére alkalmas lehetett ez a forma, a forradalmiság gondolat- és érzelémvilágát már nem tudta visszaadni. Maga Komját írta e korszakáról 1931-ben, hogy volt "bizonyosfokú ellentmondás az irodalmi termelés tartalma és politikai jellege között egyrészről és formája és nyelvezete között másrészről. Formailag olyan irányzatok hatásai érvényesültek, amelyek ellen politikai és irodalomelméleti téren a leghevesebb harc folyt" (Megjegyzések a "Magyar proletárirodalom platformtervezeté"-hez).
1924–1925 újabb fordulatot jelez Komját költészetében. A korábbi korszak verseinek eszmei magasrendűségét továbbra is vállalja, de azok túlságosan elvont, a forradalmi eszmeiséget gyakran jelszavas tömörségű sorokba sűrítő versépítését most valós témákkal, a forradalmi események tárgyiasabb ábrázolásával váltja fel (Hamburg októbere, A "sárga csőcselék" fölállt!, Magyar dolgozók biztatása stb.). E témaköri változás a valóság mélyebb költői átélésének igényét is mutatja, s az élet és a művészet kapcsolatát szorosabbra záró írói magatartást tükröz. Versépítésében nem tér vissza a kötött formákhoz; továbbra is a szabadvers sajátos kifejező tömörségére törekszik, de új verseinek tárgyiassága kiszorítja az elvont jelszavakat s nagyobb teret ad a leíró és megjelenítő – ritkábban képszerű, többnyire gondolati – verselésnek, ami erőteljesen racionális verskompozíciót, olykor balladás zártságú, máskor kórusrészleteket vagy drámai párbeszédeket is befogadó kompozíciót hoz létre. Versei a tartalom, az eszmeiség szolgálatában épülnek, azt követik gondolati ritmusban, s ennek megfelelően váltakozó a strófaszerkezetük s a szakaszokon belüli sorok kötetlen-aránytalan egymásrakövetkezése is.
A Hamburg októbere – amely mint Waldapfel József elemzése kimutatta, 1924–1925-ben keletkezett – szemléletesen tükrözi e fordulatot Komját költészetében. E "proletárballada" hét részletre tagoltan örökíti meg a hamburgi munkásfelkelést és leveretését s a kudarcon átsütő jövőbeni győzelem reményét is felvillantja. Szerkezete a tartalomnak megfelelően szinte fejezetenként változik. Az első rész "proletárkórusa" balladás tömörséggel s lendületes erővel fejezi ki a kommunisták bátor helytállását:
Töretlenül kik állnak itt még? –
A kommunisták.
Töretlenül kik bíznak itt még? –
A kommunisták.
A nyomorgatók ellenébe,
fegyverrel, foggal és ököllel,
285töretlenül kik mernek itt még? –
A kommunisták, csak a kommunisták!
A kommunisták.
Töretlenül kik bíznak itt még? –
A kommunisták.
A nyomorgatók ellenébe,
fegyverrel, foggal és ököllel,
285töretlenül kik mernek itt még? –
A kommunisták, csak a kommunisták!
Rövidebb szakaszokba tördelve érzékelteti a munkásosztály kiszolgáltatottságát, tőkés és munkás sorsának lázító ellentétét a gyárnégyedet leíró második rész. Egymásnak feleselő sorokra bontva – s az ellentmondó sorokat kurziválással is kiemelve – jeleníti meg az áruval telített kikötő és az éhező munkások robbanásig feszült világát a harmadik rész. Gyorsan pergő, egymást fokozó sorok és szakaszok biztosítják a sűrített drámai ábrázolást a negyedik részben. S e részen belül is hangot vált; az utolsó szakaszban Ady kétkedő kuruc verseire emlékeztetőn szól: "Csak egyebütt cserben ne hagyjanak, | olyki vezérek meg ne gyávuljanak!" Itt – mintegy a gondolatot erősítve – már feltűnik a rím. A rímes sorok a vers egészéből kiemelkedve, "kiugratva" a jelszót röpítik messzehangzóvá a rohamot lefestő ötödik részben:
Életre-halálra!
Egy lépést se hátra!
Egy lépést se hátra!
Vagy az ellenállás erejét fokozzák sokszorosára az ismétlődő azonos szóvégződés hanghatásával:
A háztetőkről süvít a golyó.
Kapualjakból süvít a golyó!
Ablakok mögül süvít a golyó!
Kapualjakból süvít a golyó!
Ablakok mögül süvít a golyó!
A felkelést ábrázoló dinamikus részek után lassabban, fáradtabban hömpölyög a vers ritmusa a vereséget bemutató hatodik részben. Majd ismét kiemelve csattan a rímes sor, hogy emlékezetbe vésse a tanulságot: "Elvéreztünk, de Hamburg jelszó marad!" A befejező hetedik rész, mely az egyéni munkásélet és az egyetemes proletársors összefonódását mutatja be, megint zaklatottabb, s végül mint egy fogadalom zúg fel a vers zárósora: "Fölépítjük a szegények hatalmát!"
A tárgyi ábrázolás – a munkásélet mozzanatainak leírása, a felszított harci szenvedély érzékeltetése – egyáltalán nem csökkenti a vers hatásosságát. A tömör kifejezési forma Komjátnak itt is sajátja, de – bár ritkábban – már színesítő költői képek is jellemzik. (A szemeinkből penge szúr ki | Fölemelt ökleinken tűz világol.) S tudatosan él a feszültséget fokozó drámai fordulatok egymásra építésével. Olykor azonban még elvont politikai tételek sőt napi jelszavak is beépülnek verse szövetébe (Nem "jósággal", nem "demokráciával": | nem döglődéssel az ítéletnapig. – vagy: A szocdem boncok már büdösek a hazugság-kenettől, – stb.), ami csökkenti hatóerejét.
Ezekben az években Komját költészetének – mint az egész emigrációs magyar szocialista költészetnek – állandó tárgya a Tanácsköztársaság emlékének idézése, s az új proletárforradalom várása, sürgetése (Kommunista évfordulóra, Falusi szegények, Emigrációs ének stb.). Ekkori terméséből kiemelkedik az 1929-ben írt Proletár-Magyarország marsol, amely szintén balladás hangvételű s kórusrészletekkel átszőtt, mint a Hamburg októbere. De éppen ezért a két versciklus összevetésével mérhető le legjobban Komját költői fejlődése 286a húszas évek második felében. Tartalmilag két mozzanat jelzi az előrelépést: a proletariátus sorsának ábrázolásában a szegényparasztság élete is kifejezést nyer, s másrészt, a kiszolgáltatottság megjelenítését követően már nem elvontan kap hangot a társadalmi változás reménye: a Szovjetunió létét és eredményeit felmutató versben a jövő elérhető közeibe kerül. Hangjában, stílusában is tisztultabb s versépítésében megkomponáltabb ez a versciklus; kórusrészletei külön szakaszokként helyezkednek el; s már nemcsak elvétve találkozunk benne rímes sorokkal: a vers szerves alkotórészévé válik a rím. Általában: a történelmi valóság logikai rendbe szerkesztése gazdagabb érzelmi megnyilatkozással párosul ebben a költeményben.
E korszakát a Moszkvában megjelent Mindent akarunk! (1931) című kötete mutatja be legteljesebben. A Magyar Tanácsköztársaság iránti hűség szép megnyilatkozásai mellett a proletárinternacionalizmus gondolatát emeli itt versei középpontjába (November 7., Kommunista pártház, Megfordítjuk a fegyvert stb.). Olykor a szimultanista technika segítségével tekint ki a nemzetközi munkásmozgalom életére (Vörös nyomda). Költői kibontakozására azonban fékezően hatott a RAPP esztétikája, hiszen ez tartalmilag a közvetlen művészi agitációban jelölte meg a költők feladatát, formai téren pedig a közérthetőség leszűkített követelményét vallotta, és éppen a költőiségtől, a képzeleti és érzelmi átélés képszerű, színesítő lírai elemeitől fosztotta meg a költészetet. Mégis, Komját e korszakát – melyben a politikai költészet egyeduralkodó – a történelmi valóság mélyebb lírai átélése jellemzi.
1933 körül és után, a német fasizmus uralomrajutása, majd a népfrontpolitikának a kommunista világmozgalomban való érvényesítése következtében, Komját költészete tárgyában-tartalmában kiszélesül, gondolatilag elmélyül; érzelmileg gazdagabb, az ember egész érzelem világát is megéneklő lírává érik. Amikor nem gátolják, nem fogják vissza hangját leszűkítő szektás tételek, esztétikai dogmák, mélyen átélt humanizmusa nagy gondolati költeményekben ölt testet (Fiatalok, Öregek, A lélek mérnökeihez stb.). Eszmei-tartalmi oldaláról tekintve e korszak újsága az emberi szépség megindító ábrázolásában van: kifejezi, hogy a világ, a természet és az emberi teremtőerő a valóság gazdag része, mely az elnyomott nincsteleneknek is tulajdona, s ezzel egyben küzdelemre is ösztönöz mindennek kisajátítója, a tőkés világrend ellen. S másrészt a meglevő és elérhető szépség felmutatásával figyelmeztet a minden értéket cinikusan sárbatipró fasizmus veszélyére. Mindennek következtében a gazdag természeti képek, az élet szépségét sejtető idilli színek oly sokasága árad és örvénylik verseiben, hogy olykor túlcsordulva a realitás határán, lázas víziókat teremtenek s mintegy figyelmeztetnek az elképzelt, megőrizendő szépség és a fasizmus árnyékától sötét valóság között levő szakadékra. Az életigenlés (Szerelmes vers, Öröm) s a rideg valóság láttán felröppenő fáradt sóhaj (Nehéz kivárni) hangulatváltása is mintha ezt az egyszerre átélt kettős valóság belső feszültségét érzékeltetné.
Ám éppen A lélek mérnökeihez a valóság minden oldalát átfogó, mindent átélő gondolatisága bizonyítja, hogy új korszakában, nem a mindent megértően befogadó általános humanizmus, hanem az embert formálni akaró, harcos humanizmus, a szocialista humanizmus munkál. A vers egészén végigvonuló refrén – "Ezt mind megéljed, mind megéljed!" – éppen a költemény végén vált át tanulságot kibontó kiáltássá:
287Oszt formálj! Harcolj!
Tégy ítéletet!
Tégy ítéletet!
Az átfogó gondolati témák mellett tárgyias történeti szemléletű versekben fejeződik ki most is a proletárinternacionalizmus eszménye (Az elsők, Asztúriai paraszt nótája, Párisi este, A nemzetközi brigád indulója), s a költő változatossá válik a fasizmus elítélésében: a maró szatíra (A győző) éppúgy jellemzi, mint az ifjúság álmait vigyázó harcos nagy költészet (Fiatalok). Visszatér a Tanácsköztársaság emlékének megénekléséhez is; s éppen ez a költeménye – A proletárforradalmat megölni nem lehet – amely korábbi hasonló versciklusaitól eltérően már végig strófikus szerkezetre s nagyrészt dalszerű ritmusban épül – valamint szép, emlékező Gyerekkora mutatja utolsó korszakának új formai vívmányát: a magyar versformák elemeinek és sajátos formai újításainak összeegyeztetésén alapuló rímes-ritmusos, de bizonyos mértékig az indulati szaggatottságot is megőrző verselési módot. Mint Waldapfel József megállapítja, ebben "a proletkult kísérleteivel való tudatos szakítás, a nemzeti formához való visszatérés szándéka vezeti" Komjátot: verseivel az egész népre akar hatni.
Utolsó kötete, a Megindult a föld csak 1937-ben, halála után jelent meg Párizsban: nagy eredményeket fogott össze, de új – még nem eléggé kiérlelt – kezdeményeket is jelzett. A művészi emelkedés útján törte derékba életét a halál. Utolsó versében a teljes élet örömét énekelte "a vérfekete földön".
