Sajtó
27Sajtó
A két világháború között a napilapok általában – politikai pártállásuknak megfelelő színezetű – nagyobb szépirodalmi rovattal rendelkeztek, amely novellákat, regényeket, verseket közölt, s több-kevesebb rendszerességgel kritikai tevékenységet is fejtettek ki. A legszínvonalasabb hosszú ideig a Pesti Napló irodalmi rovata volt. 1930-ban bekövetkezett haláláig Mikes Lajos szerkesztette, utána Földi Mihály. Mikes Lajos (1872–1930) a kor egyik jelentős irodalmi szervezője volt. Novellákkal, fordításokkal, bátorhangú cikkekkel jelentkezett a század elején, a Tanácsköztársaság ideje alatt irodalomszervezői tevékenységet fejtett ki. 1920 után a Pesti Napló irodalmi rovatvezetőjeként a maga csendes, atyai módján igyekezett anyagilag és erkölcsileg támogatni a haladó írókat; tanácsainak, ösztönzésének nagy része van sok jelentős mű megszületésében, fiatalok útraindításában. A Pesti Napló irodalmi rovatában a kor sok jelentős írója szerepelt. Mikes Lajos támogatta a baloldali érzelmű fiatalokat (Pap Károly, Szabó Lőrinc, Fodor József), éles szemmel fedezte fel a tehetségeket. Halála után is folytatódott egy ideig a Pesti Napló szerepe a haladó polgári irodalom tömörítésében; Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes s mások írásainak jelentős része itt láthatott napvilágot. A Pesti Napló társlapja, az este megjelenő Magyarország az 1930-as évek közepétől, Zilahy Lajos irányításával vált a népi mozgalom, előbb az Új Szellemi Front, majd a falukutató írók fórumává.
Állandó irodalmi tevékenységet fejtett ki a Szociáldemokrata Párt napilapja, a Népszava is. Irodalmi rovata a húszas évek elején még leginkább a régi szociáldemokrata írógárdát foglalkoztatta, a húszas évek közepétől megélénkült; a magyar irodalom számos jeles alkotója, feltörő fiatalok kaptak benne helyet. A harmincas évektől kritikai működése is számottevő; az antifasiszta nemzeti összefogás időszakaiban pedig egyik legfontosabb fóruma volt a haladó erőknek.
A konzervatív-liberális napilapok közül a Pesti Hírlap irodalmi rovata igyekezett színvonalat tartani. A konzervatív irodalom ismert nevei mellett Kosztolányi Dezsőt nyerte meg munkatársul; a harmincas évek közepétől pedig melléklete, a Pesti Hírlap Vasárnapja (Szegi Pál szerkesztésében) adott sok tehetséges, baloldali írónak teret. Irodalmi termékeket, bírálatokat közölt egyes időszakokban a polgári radikális Világ, majd utódja, a Magyar Hírlap, a harmincas évek közepén a liberális Esti Kurír.
A félhivatalos, konzervatív–liberális irányzatú német nyelvű Pester Lloyd 1938-ig jelentős irodalomkritikai rovattal rendelkezett (Turóczi-Trostler József, Mohácsi Jenő, Szerb Antal). A jobboldali irányzatú lapok is igyekeztek írói gárdát maguk köré toborozni; a húszas évek elején a Szózatnak, később a Magyarságnak sok neves írót sikerült szerepeltetnie, állandó írótábor azonban nem alakult ki körülöttük. A harmincas évek közepétől az Új Magyarság (Milotay István szerkesztésében) vált a jobboldali irodalom egyik központjává, a szélsőjobboldali törekvéseknek s a "népi" mozgalom jobbszárnyának íróit szólaltatta meg. A harmincas évek végétől a "népi" irodalom balszárnya íróinak adott teret a Szabad Szó.
Az időszak nagy példányszámú hetilapjai közül voltaképpen az egy Új Idők mondható félig-meddig irodalmi jellegűnek. Népszerű lap volt, a magyar 28"középosztály" szája íze szerint szerkesztették, annak ízlését szolgálta ki; irodalmi részében tehát általában másodlagos, selejtes, édeskés műveket közölt, kifejlesztve így a kor egy jellegzetes "családi" novellatípusát. A politikai hetilapok közül Bajcsy-Zsilinszky Endre orgánumai (Előőrs, Szabadság) voltak a legfontosabbak; bennük a "népi" mozgalom tábora próbálgatta erejét.
Az irodalom tűzhelyei a korban azonban voltaképpen a nagyszámban megjelenő, de viszonylag alacsony példányszámú folyóiratok voltak (l. az egyes irodalmi irányok ismertetésénél). A kor irodalmának változatlanul vezető folyóirata a Nyugat, majd megszűnése után utódja, a Magyar Csillag (Osvát Ernő, majd Móricz Zsigmond és Babits Mihály, végül egyedül Babits Mihály, az ő halála után Illyés Gyula szerkesztésében). A kor különféle haladó törekvései a polgári, a népi irodalom s a szocialista irodalom különféle folyóirataiban kaptak hangot (Válasz, Tanú, Toll, Szép Szó, Korunk, Sarló és Kalapács, Gondolat stb.). Az irodalom folyamatának szemmel kísérésére szükséges azonban számbavenni a nem irodalmi, inkább általános politikai, társadalomtudományi jellegű folyóiratokat is (Magyar Szemle, Katholikus Szemle, Protestáns Szemle, Szocializmus, Századunk, Társadalmi Szemle).
A húszas években s a harmincas évek első felében igen sok rövid életű folyóirat jelent meg. Néhány fiatal író, kezdők vagy műkedvelők törekvéseik megszólaltatására lapot indítottak; de nemcsak kezdő vagy dilettáns írói szándékok, hanem a haladó, másutt tért nem lelő írói csoportok, törekvések szintén sokszor rövid életű folyóiratokban tűntek fel. (Ennek egyik – gyakorlati – oka az volt, hogy a sajtótörvény értelmében évi 10 megjelenéshez nem kellett lapengedély.) A szocialista irodalom folyóiratait sokszor illegálisan adták ki; egy részüket külföldről csempészték az országba, más részük havonta változó címeken vagy engedély nélkül jelent meg. A kor nem egy kiemelkedő alkotója ilyen rövid életű, ma már nehezen fellelhető lapokban, folyóiratokban kezdte pályáját, s több jelentős mű is bennük jelent meg. Feltűnt egy eddig alig ismert forma is: egyetlen személy által szerkesztett, írt és kiadott folyóirat (Szabó Dezső, Németh László, Erdélyi József, Nagy Lajos, Hangay Sándor kiadványai).
A legmodernebb közlő eszköz, a rádió a harmincas évek közepétől adott irodalmi műsorokat. Egy rövidebb időszakban (kb. 1934–38) több neves írót szólaltatott meg, elsősorban a népi mozgalom és a Nyugat tagjai közül.
A kor tudományos közlönyei közül (Pintér Jenő, majd Alszeghy Zsolt szerkesztette) az Irodalomtörténet foglalkozott – általában szélsőségesen konzervatív, jobboldali szellemben – az élő irodalom jelenségeivel. Kívüle Zolnai Béla lapja, a szegedi Széphalom – ugyancsak bizonyos mérsékelt konzervativizmussal – kísérte figyelemmel az irodalmi életet.
