Ismét a magyar irodalom sodrában
Ismét a magyar irodalom sodrában
1938-tól Balázs Béla ismét egyre közelebbi kapcsolatba kerül a magyar irodalommal. Az Új Hang indulása, az irodalmi népfrontpolitika meghirdetése, a hazai irodalmi életre és közvéleményre való hatás szüksége aktivizálja: az Új Hangnak megindulásától kezdve munkatársa. Tizenhat évi szünet után ismét versekkel jelentkezik. Költeményeit még Moszkvában a Repülj szavam, a Tábortűz mellett című kötetek, majd már Budapesten Az én utam című kötet gyűjtik egybe. Korai lírájából megmaradt a népi hangvétel, a stilizálásba díszítés hajlama, a komolyság és megrendültség; verseinek hangja még tovább egyszerűsödött, 260tisztult, nemegyszer már a prózaiságig, a sematizmusig; állásfoglalásuk pártos, egyértelműen harcos. Van valamilyen megrendítő elszántság költeményeiben: annak a művésznek és harcosnak hangja, aki tudja: sok mindenről lemondott, hogy az ügyet szolgálja; aki hazájától távol él, sokszor tele honvággyal s problémákkal; de vallja, mégis érdemes volt, nem bánt meg semmit. Kései kötetei legjobb verseinek ez a csendes hősiesség, az elkötelezettség ad lendületet, belső erőt.
Életünket majd nem szánjuk,
Ami nem volt, nem sajnáljuk,
Mert a szívünk teljes lánggal,
Együtt égett a világgal.
Ami nem volt, nem sajnáljuk,
Mert a szívünk teljes lánggal,
Együtt égett a világgal.
(Emigrációs karácsonyi ének 1939-ben)
Verseiben mélyen átéli az emigráns-sors problémáit; a hűség, a kitartás és a hazavágyás hangja forrósítja fel szavait: evvel győzi le a rá-rátörő szomorúságot, fáradtságot, csüggedést. Fel-felrémlik előtte múltja, az otthagyott művészi eredmények, de úgy érzi, hogy érdemes volt feláldozni őket valami többért.
A fáradtságot, kort le kell győznie s mennie kell tovább:
Majd nézek vissza én is, ha tetőn
Megállva bizton, messze láthatok.
Ha majd levertem vérszennyes porát
Magasba indult meredek utamnak.
Megállva bizton, messze láthatok.
Ha majd levertem vérszennyes porát
Magasba indult meredek utamnak.
De hegymászóként meredek falon
Nem állhatok meg s vissza nem tekintek.
Nem állok múlton. Függök a jövőn.
És nincs menekvés máshol, mint az ormon.
Nem állhatok meg s vissza nem tekintek.
Nem állok múlton. Függök a jövőn.
És nincs menekvés máshol, mint az ormon.
(Emlékezés)
Fiatalságából, múltjából egy törekvést vállal maradéktalanul: az emberi szépség, a kultúra, a művelődés továbbvitelét; tanúi Mozartról, Bartókról, Michelangelóról írt versei. Az Új Hangban megjelent írásai közül legsikerültebb Internacionalisták című filmballadája, s állandó rovatának, a Levelek a távolbólnak egyes darabjai. Talán akkor a legmeggyőzőbb, amikor higgadt férfi-szóval s a képzett marxista tudásával múltja, ifjúsága emlékeit idézi: Bartókról szól, közös népdalgyűjtéseikre emlékezik. Babits Mihálynak ír ifjúságukat s eltérő útjukat vázolva, a háborút vagy a polgári forradalom napjait idézi fel.
1943–44 körül írt verseiből és írásaiból süt már a kívánság, s egyre inkább a feltétlen bizonyosság is: haza kell érnie:
Egy öreg vándor készül már haza…
(Postagalambok)
