Barta Lajos
Barta Lajos
Első írásai a Pécsi Naplóban látnak napvilágot. Elbeszélései első két kötetének (Elbeszélések, 1901; Soha többé, 1904) romantikus történetein még Jókai hatása érződik, de olykor ezeken belül is megmutatkozik erős fogékonysága a szociális kérdések iránt (Lengyel Katalin szerelme). Legtöbbször boldogságra áhítozó fiatal lányok különös históriáit, az életben helyüket kereső emberek nyugtalanságát rajzolja meg e korai írásaiban. Egyik novellájában azonban már realisztikus eszközökkel teremti meg – és elsők között a századelő magyar irodalmában – a sorsa ellen lázadó agrárproletár alakját (Ez a fejsze eladó). Az erős drámai feszültségű novella hőse ösztönös lázadó, kinek nyomorúsága miatti nyers indulatkitörése tragikusan célt téveszt.
Barta novellistának indult, de az első igazi sikert a dráma hozta meg számára: a Parasztok (1911). Egy esztendővel később, 1912-ben mutatta be az Új Színpad Tavaszi mámor című egyfelvonásos tragédiáját, amelyet egyik korai elbeszéléséből (Ez a fejsze eladó) dolgozott át színpadra. Hőse itt egy fokkal tudatosabbnak tűnik, mint az elbeszélésben. Új elem a darabban, hogy szó esik benne a parasztság szocialistákról vallott felfogásáról: szocialista az, aki "meg meri mondani az igazat, még ha agyonverik is érte a zsandárok".
493Budapesten a Világ szerkesztőségének radikális politikai légkörében – ahol Bölöni Györggyel és Magyar Lajossal dolgozik együtt – mindjobban kiszélesedik Barta életlátása, elmélyül írásművészete. Mint újságíró rendszeresen járja a vidéket, s riportjaiban nyugtalanító szenvedéllyel veti fel az ország legégetőbb kérdéseit. A felvidéki falvak nyomorúságáról írt riportsorozata, s később, már az első világháborúban a nagyváradi püspökség és a bihari uradalmak embertelen módszereit feltáró írásai radikális gondolkodású újságíróként teszik ismertté nevét. (E riportutak élményeit dolgozza fel később Istenek a Verhovinán és A bihari ügy című novellisztikus emlékképeiben.)
A háborús esztendőkben sorra megjelenő novellásköteteiben (Egyszerű szívek, 1915; Az élet arca, 1917; Az ige terjedése, 1917; Az elsüllyedt világ, 1918) szinte nyomon követhető látókörének e kiszélesedése. Elesett kisember-alakjai, akik inkább csak egy megfoghatatlan szomorúság fojtogatásában vergődnek (Szól a kakas), mélyebben megformált, lélektanilag motiváltabb s sorsszerűbb elbukások hőseivé lesznek a későbbi novellákban (Druszák, Tragédiák a hátsó udvarban). S a nagyvárosok perifériájára szorult nincstelenek tragikus sorsa mellett egyre erőteljesebb ábrázolást kap a falusi szegények "elsüllyedt" világa, a kapitalizmus előretörése következtében faluszéli barlangokba űzött, pálinkán tengődők reménytelensége (A bába, Tavaszi fény). Nem közvetlenül lázadó hősök Barta nincstelen parasztjai, inkább "az elhagyatottság keresztje" jellemzi őket, és sok esetben a pálinkásbutykos, de életük, ahogyan az író a maga rejtett indulatosságával elénk tárja, a valóság e drámai közeihozása által önmagában is lázító. Emellett a tízes években feltűnnek novelláiban a tudatosan lázadó hősök is, a falvakat járó munkásemberek, szocialista agitátorok; igaz, olykor csak elvontan (A kékruhás ember, A. B. C., Mikrokozmos), de legjobb novelláiban már színes, jól egyénített alak-rajzokban (Toloncúton). Novelláinak jellegzetes témaköréhez tartozik az elmaradott vidéki élet, a vidéki értelmiség provincializmusának bemutatása (Mátyás király lovagjai) s a polgárok kapzsiságának rajza is (Benzin, A ház öl). Novellái együttesében szinte a század eleji Magyarország, legalábbis a magyar vidéki élet körképét festi meg.
Barta elbeszélő módjának egyik jellegzetessége a drámaiság; alakjait erősebben jellemzi a párbeszédek és belső monológok sorával, mintsem a külső megjelenítés eszközeivel. Másik alaptulajdonsága a belső szenvedélyesség: az író állandó együttérző – szinte publicisztikus hevületű – jelenléte hősei életében. Novella-alakjaiban mindig megcsillan valahol az emberszeretet, mert Barta a maga által teremtett világba mindig belead egy kis melegséget a saját érzelemdús emberségéből. Novellái sokszor megrázóak, ugyanakkor mégsem lehangolóak, éppen ez a rajtuk átderengő melegség teszi a legkegyetlenebb történeteit is művészileg elfogadhatóvá, az emberi világ részévé. Írói tulajdonságainak e vonásai érvényesülnek drámai munkásságában is.
A novelláiban ábrázolt sokszínű világ talán még szélesebbre tárva áll előttünk drámáiban (Szerelem, Zsuzsi, Örvény).
Riportjai, elbeszélései csakúgy, mint színművei már korábban is érzékeltették, hogy a nép nyakán élősködő úri világ megérett a pusztulásra; a tarthatatlan háborús nyomorúság és szenvedés, mint a "nagy agónia", a régi világ közeli pusztulásának előszele jelenik meg írásaiban 1918 táján (A zöld 494ember). Ugyanakkor továbbőrzi magában s keresi a világban a megmaradt emberség szikráit (Afrika, Atyánkfia! Ember!). Háborúellenes hangvételű, de már a háborúkat okozó kapitalista világrend ellen is lázit Sötét ház című egyfelvonásos drámája.
A Tanácsköztársaság napjaiban érik be Barta világnézeti fejlődése a polgári radikális eszmevilágtól és a szocializmussal való rokonszenv-érzéstől a marxizmus, a kommunista világnézet tudatos vállalásáig. A proletárforradalom napjaiban írt, az új világrend mellett szenvedélyesen kiálló publicisztikája (Lenin tanít, Sovinizmus és kommunizmus) már kommunista meggyőződésben fogant s a marxizmus–leninizmus elméleti befogadását mutatja. Forradalom című agitációs célzatú egyfelvonásosát három színház is bemutatta (a Nemzeti, a Magyar és a Vígszínház). Az irodalmi életben folytatott szervező-irányító tevékenysége szintén jelentős (az Írói Direktórium tagja és az Írók Szakszervezete titkára, a Közoktatásügyi Népbiztosság napilapja, a Fáklya, valamint az Emberiség címen induló új irodalmi folyóirat szerkesztője) s feladatot vállal az állami kézbe vett, szocialista könyvkiadás megszervezésében is.
Irodalmi munkásságát a Tanácsköztársaság megdöntése után, az emigráció nehéz körülményei között is forradalmi szellemben folytatja. A Russlands Tag berlini bemutatása után a felvidéki és erdélyi magyarság körében esztendőkön át rendszeresített előadó körutakon terjeszti a szocialista világnézetet. Harcos publicisztikai írásai és novellái – melyekben ekkor felerősödik a szimbolikus megjelenítés – németországi és csehszlovákiai baloldali- és kommunista lapokban jelennek meg. Sokoldalú szerkesztői és kiadói tevékenységéből legjelentősebb a Pozsonyban kiadott irodalmi folyóirata, az Új Szó (1929–1932) szerkesztése, mely kifejezetten a szocialista kultúra terjesztését vallotta feladatának. Bartának nagy erőfeszítéssel sikerült fenntartania a kapcsolatot több ország baloldali íróival, így a folyóirat a haladó irodalom szélesebb körű terjesztőjévé válhatott.
A korábbi években oly termékeny írónak az emigráció súlyos esztendeiben folytatott szépírói munkásságát mindössze néhány elbeszélés és regény jelzi. Ennek kettős oka: kiszakadt a hazai talaj termékenyítő valóságából, másrészt a közvetlenebb politikai és agitációs-publicisztikai tevékenységet tartja időszerűbbnek. Érdekes kísérlet Múlt című regénye (Bécs, 1920), melyben egy többnemzetiségű falu elmaradottságát és bonyolult emberi viszonylatait az iskolai állapotokon keresztül igyekszik ábrázolni. Eközben a vidéki zsidó kispolgárság (kocsmárosok, kiskereskedők stb.) asszimilációs folyamatát oly módon vázolja és érzékelteti, hogy e réteg magyar kultúrát terjesztő szerepére is erős fényt vet. Már korábbi elbeszéléseiben is több ízben adott erősen kritikai élű keresztmetszetet a magyar vidék tunyaságáról, értelmisége hallatlanul provinciális elmaradottságát bírálva, az iskolaviszonyok középpontba állítása által (Mátyás király lovagjai). Ugyanígy többször fordult az asszimilációs témához is – legsikerültebben talán A forradalmár című elbeszélésben –, s Ady Endre elsők között figyelt fel bírálatában arra, hogy Bartának sikerült egy-két novellájában olyan zsidókat bemutatnia, "akik már végzetesen s örökre magyarok". Regényében most nagyobb összefüggésekbe ágyazva nyúl e problematikához, éppen a magyarországi ellenforradalmárok antiszemita izgatásaira feleletképpen.
495Emigrációs éveinek – de talán egész életművének is – legérettebb alkotása A sötét ujj című regénye (Pozsony, 1928; a felszabadulás után Gyár címen jelent meg), a magyar ipari kapitalizmus kialakulásának és a parasztság fokozottabb megnyomorításának nagyszabású rajza. Témájában és szemléletében csakúgy, mint stílusában és nyelvében szorosan kapcsolódik az Elsüllyedt világ novellaciklusához, de drámái nem egy hősének jellemvonásai is fellelhetők a regény alakjai között. Ám a kommunista író itt már mélyebb okozati összefüggéseket mutat ki és ábrázol, mint korábbi novellaciklusában.
E regényében teljesedik ki legplasztikusabban Barta "emberlátó művészete", ahogyan Kosztolányi nevezte Barta realizmusát, azt az írói képességét, amellyel "alakjai ruhájába és húsába öltözködik, hogy a szemükkel nézzen". Bár a regény az emigrációban keletkezett, nagy átéléssel eleveníti meg, teszi érzékletessé a magyar paraszt földszeretetét. Ifjúsága élményeivel hozta magával, s a Világnál töltött esztendők tapasztalataiból is merítette Barta a finom és aprólékos megfigyelések tömegét, melyekkel oly valószerűvé tudta tenni alakjait. S ugyanilyen közelről szemléltetve, szinte megszemélyesítve mutatja meg a falvakra lecsapó nagytőke könyörtelen térhódítását is. A regény hatóerejének másik "titka" – mint ahogy azt annak idején Illyés Gyula is megállapította a Nyugatban – Barta intenzív megjelenítő művészetében, egészen egyéni hangú, szuggesztív stílusában rejlik.
Barta stílusát az írói állásfoglalás szinte publicisztikus szenvedélyű állandó jelenléte határozza meg. Mintha valami lefojtott indulat zárát törné át, oly expresszív erővel lökődnek ki tömör, mindig a lényegre tapintó mondatai. Gyakran beszélteti alakjait is ezen a sajátos tömör, szuggesztív nyelven, ami felfokozza mondanivalójuk hatását. Különösen a hősei lelki vívódását visszaadó belső monológokat formálja szinte balladás zengésűvé. Ugyanakkor erős drámai érzékkel építi fel a nagy emberi tragédiákat görgető, magas feszültséggel telített helyzeteket, fordulatokat. Ez a szerkesztésmód, a statikusabb, monologikus és a cselekményt ütemesen előrelendítő mozgalmas helyzetképek rendszeres váltakozása, amely már novelláiban is megfigyelhető, valami állandóan lappangó belső lázat teremt írásaiban, s különösen eredményes ebben a regényében.
Stílusának e két sajátosságához társul a történelmi helyzetképek széles víziókká növelése. De éppen e víziószerű megjelenítéseknek a konkrét cselekmények közé építésével tudja érzékeltetni a világkapitalizmus terjeszkedése és az egyéni sorsok alakulása közötti összefüggések törvényszerűségeit.
A felszabadulás után, 27 éves emigrációból hazatérve, Barta Lajos a parasztság megváltozott életét, új lehetőségeit festette novelláiban (Az új naptár). Írásaiból a szocialista életforma szenvedélyes igenlése áramlik. Az ötvenes évek elején egy ideig háttérbe szorította alakját és művészetét az akkori művelődési politika. A kritika utóbb igazságot szolgáltatott művészetének; ma már a magyar szocialista irodalom legjelentékenyebb úttörői között tartjuk számon.
