Somlyó Zoltán (1882 Alsódomború – 1937 Budapest)
424Somlyó Zoltán (1882 Alsódomború – 1937 Budapest)
Vidéki kispolgári család gyermeke. Fiumében, Nagyváradon, Szegeden, majd a fővárosban újságíró. A Tanácsköztársaság mellett foglalt állást. A két világháború közt jobbára másodrendű és bulvárlapokban publikált, sokat nélkülözött, – nemcsak a hivatalos irodalom, de a Nyugat is mellőzte. Első köteteiben (Dél van, 1910; Az átkozott költő, 1911; Északra indulok, 1912; Sötét baldachin, 1913) már maradandó vonásai vannak jelen: az egykor népszerű, merész témájú Maria Abariendosban az érzékiség, a vastag színek és a háttér nyers realizmusa; nemegyszer áthatja az érzés mélyről feltörő őszintesége:
A szűk Könyök uccán hazamegyek,
most hajnali három óra,
Istenem, vezess a jóra!
most hajnali három óra,
Istenem, vezess a jóra!
Békevirágok e szürke kövek
és béke a hajnali ég.
Istenem, szeretsz-e még?
és béke a hajnali ég.
Istenem, szeretsz-e még?
Züllenem, hullanom rendeltetelt
és lehull, aki arravaló…
Légy velem, mindenható!
és lehull, aki arravaló…
Légy velem, mindenható!
(Hajnali imádság)
A Nyugat kapuja csak ritkán nyílt meg kócos, elhanyagolt külsejű versei előtt. Értékes vonásai ugyanis elmerültek a divatos mélabú szó-özönében, az "átkozott költő" magatartása, a bohém szegénység friss képei és az őszinte erotika a szokványos halálhangulattal keveredtek, s a Kosztolányitól átvett művészi pasztelltónusokból kiríttak a banalitások, üres sortöltelékek, pontatlan jelzők. Csak legszebb szakaszait jellemzi, amit Devecseri ír róla, hogy "hunytszemű, biztosléptű kötéltáncosként sétál a banalitás örvényei felett". A Nyugat költői általában nagy műgonddal írnak – Somlyó művészi felelősség híján a legkisebb belső ellenállás irányában dolgozik; nem annyira a mondanivaló irányítja tollát, mint inkább a rímek irányítják képzeletét és íratnak le vele gyakran semmitmondó vagy keresett sorokat. Kosztolányi mondta róla, hogy "senki, ki újabban verset írt, nem követte ily ösztönösen a jelképes költészet tanítását, mely a verset 'jó kaland'-nak tekinti, és senki sem köszönhet ennyit a véletlen ez áldott és termékenyítő szerencséjének…" Somlyó megbecsülését az is megnehezítette, hogy pénztelenségében könnyű sanzonokat gyártott. Első korszakának terméséből kiemelkedik Kenyér (1912) című "misztérium"-töredéke, melyben a keserűség először szólal meg nála a lázadás hevével.
A tízes évek derekán skálája némiképp szélesedik. A szimbolista lírából átvett művirágok helyett most egyre nagyobb mértékben él valóságos élete jellemző képeivel, s ilyenkor érzékletes, friss és művészi (Artista-hotel, Falusi udvar); művészi anélkül, hogy esztéta lenne. Ekkor keletkezik 425a Nyitott könyv (1916) című verses önéletrajza nagyváradi, szegedi és pesti hírlapírói korszakáról. Kissé könnyű, de hangulatos és színes pasztellek sorozata ez a század eleji hírlapíró fiatalság életéről, dokumentum-értékű képekkel az áporodott vidékről, a pénz elaljasító hatalmáról és az országban kezdődő erjedésről.
A proletárdiktatúra bukása és az ellenforradalom alatti elnyomás elmélyítette költészetét, őt magát tisztábban látóvá tette. Most egyre meggyőzőbb a lázadása, a proletárokkal való együttérzése (Épülő ház, Ebéd) és a jobb jövőbe vetett reménykedése. Művészileg is letisztul. 1920–1937 közt írt verseinek többsége mentes a salaktól; korábbi versei gyakran szegték kedvünket. Egyénisége is élesebben rajzolódik ki. Nyers indulatok lobognak benne (A barbár), vad őszinteséggel gyón verseiben (Levél atyámnak), nyíltan megvallja bűneit, szegénységét, élete kudarcát:
Bocsásd meg nékem, hogy az élet elvitt…
…
Hogy alkudoznom kelle, mint a kalmár
és elfeküdnöm, mint a céda nő.
Hogy üzlet lett az ajkamon a dal már,
melyből a fény, a hő már eltünő,
hogy szívemmel már annyit tisztelegtem,
hogy önmagam se tartom tiszteletben.
…
Hogy alkudoznom kelle, mint a kalmár
és elfeküdnöm, mint a céda nő.
Hogy üzlet lett az ajkamon a dal már,
melyből a fény, a hő már eltünő,
hogy szívemmel már annyit tisztelegtem,
hogy önmagam se tartom tiszteletben.
(Rubinstein 34. opusához)
Forró szociális harag lobog benne, együttérez az éhezőkkel, észreveszi a munkanélküliséget, fellázad a társadalom méltatlan berendezése ellen (Cirkusz, A költő lanttal, Az élet asztala). Általában meglepő módon az ellenforradalom alatt írt szociális tartalmú verseiben meggyőzőbb a társadalmi indulat (Ima az emberért), mint a Tanácsköztársaság idején írt indulóiban.
Pályája utolsó szakaszán kifejező eszközei is finomulnak, leegyszerűsödnek (Még nem, Nem!). Ugyanakkor kitűnő megfigyelésen alapuló, megrendült hangulatokat is ki tud fejezni:
Esőköpeny-é vagy télikabát:
az ember összehúzza jól magát,
hogy minél kisebb és szürkébb legyen,
mikor végzete útjain megyen.
az ember összehúzza jól magát,
hogy minél kisebb és szürkébb legyen,
mikor végzete útjain megyen.
A bánatnak, mely mindig célt kutat,
így legalább mind kisebb célt mutat.
S az éjben, amely végleg ráborult,
vér nélkül ússza meg a háborút…
így legalább mind kisebb célt mutat.
S az éjben, amely végleg ráborult,
vér nélkül ússza meg a háborút…
Mert ő már se nem úr, se szolga itt.
Csak önmagának teszi dolgait.
S ha egy nap megbicsakolja magát,
egyetlen szót se szól száz éven át…
Csak önmagának teszi dolgait.
S ha egy nap megbicsakolja magát,
egyetlen szót se szól száz éven át…
(Az ember összehúzza jól magát!…)
